
Extrém drága lesz a kutyasétáltatás Szegeden
2016. november 18., 12:15
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Legalábbis annak, aki póráz nélkül sétáltatja kedvencét. Igen magas bírságra számíthatnak azok, akik a kijelölt területeken kívül szeretnék mozgatni kutyájukat. Ezentúl csak a kijelölt kutyafuttató területeken lehet majd elengedni a kedvenceket, hogy póráz nélkül, szabadon mozoghassanak.
Hamarosan az ebösszeírás alapján kiderül, mennyi kutya él Szegeden - a 2013-as felmérés alapján körülbelül 13 ezer ebről van szó! Ezek nagy része pedig a belvárosban él gazdájával - írja a Délmagyar.
Az önkormányzathoz sok panasz érkezett a szabadon, póráz nélkül sétáltatott ebekre vonatkozóan, ezért a város vezetősége úgy döntött, kontrollálni kell a kutyasétáltatókat. A közgyűlés döntése szerint azok, akik a nem kijelölt kutyafuttató területeken póráz nélkül sétáltatják kutyáikat, januártól akár 150 ezer forintos bírsággal is büntethetőek! A városban 18 kijelölt kutyafuttató terület van, ám a lap olvasói szerint ennél akár több is lehetne - véleményük szerint sokan pedig nem is szeretnek a futtatókra menni, mivel ott sem megbízható az összes kutya.

Fotó: ilgiornale.it
Az intézkedés megosztotta nem csak a szegedi lakosokat, de magukat a kutyásokat is. Heves viták alakultak ki a témáról. A Délmagyar olvasói között volt, aki örült a döntésnek - a kutyások között is! Véleménye szerint sok kutyatartó és ezáltal kutyája is kiszámíthatatlan, sok gazda nem ismeri eléggé, vagy nem akar tudomást venni kutyája viselkedésbeli problémáiról, így a “jól nevelt” kutyával sétáló kutyásokat is zavarják. A nem-kutyások szerint sok kutya nem megfelelően viselkedik, ezzel zavarja a lakosokat, nem egy esetet említenek, amikor megijesztették őket a szabadon futó kutyák.

Fotó: 3milliondogs.com
A kutyások nagy része azonban érthetően nem örül a döntésnek, szerintük egy kutyát nem szabad állandóan pórázon tartani, hiszen ha nem mozognak eleget, az viselkedés- és egészségbeli romláshoz is vezethet. Emellett sokan igazságtalannak tartják, hiszen egyre több a felelős gazdi és a jól nevelt kutya, amelyik még póráz nélkül sem mozdul el gazdája mellől - ha mégis el van engedve, az első szóra behívható. Megint mások pedig a kompromisszumot, az arany középutat keresnék: elfogadnák a szabályozást, de szerintük ez esetben sokkal több kutyafuttatóra lenne szükség.
A városban élő kutyáknak is nagy szüksége van a szabad mozgásra, és a póráz nélküli tanulásra is. Erről korábbi cikkünkben írtunk, ide kattintva olvasható.
Forrás: delmagyar.hu
Indexkép forrás: ilgiornale.it
Így lehet biztonságban kedvenced a hideg hónapokban is!
A hideg idő beálltával jónéhány olyan dologra érdemes komolyabb figyelmet fordítanunk, melyek kutyusunk mindennapjait is könnyebbé tehetik.
Hátizsák kutyáknak – Hasznos kiegészítő vagy veszélyes hóbort?
Szép időben jól esik kimozdulni a szabadba. Tavaszi és őszi kirándulás, túrázás során megkönnyítheti a gazdi dolgát, ha kedvence is besegít a cipelésbe. Jó ötlet ráadni a hátizsákot? Vagy inkább kerüljük?
Kutyaséta sötétedés után – Mire figyeljünk?
Az őszi és téli időszakban gyakrabban fordul elő, hogy sötétedés után kerül sor a sétára. Tippjeink segítségével könnyebben felkészülhetsz erre.
Kullancsveszély: 6 pont a kutya testén, melyet feltétlenül nézz át
A kullancsok által terjesztett fertőző betegségek komoly veszélyt jelenthetnek kedvenceinkre és ránk nézve is! Sétát, kirándulást követően vizsgáljuk át alaposan kutyánk testét, különös figyelmet fordítva e kiemelt területekre!
Séta? 10 jel, amivel a kutyád azt üzenheti, ideje kimenni
Ha esik, ha fúj, nincs mese, menni kell. Ezt pedig különféle módokon adhatja tudtunkra kedvencünk, hiszen a szükség nagy úr. Hogyan mondja el, hogy szeretne sétálni?