
Hétköznapi hős: a mentett németjuhász jelezte a forró autóba zárt fajtársát
2018. augusztus 17., 10:45
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Egy örökbefogadott németjuhász jelezte, hogy egy másik kutya bajban van a forró autóba zárva. Sajnos túl későn érkezett a segítség: az emberi felelőtlenség újabb életet követelt.
Megható hősiesség és szörnyű tragédia egyidőben.
Diána, és gazdája, Ágota a székesfehérvári Auchan áruház parkolójában haladtak, mikor a németjuhász őrült csaholásba kezdett, és húzni kezdte gazdiját. Egy autó mellett állt meg: az ablakán bepillantva egy szörnyű állapotban lévő kaukázusi kutyát pillantottak meg, egyértelműen látszottak rajta a hőguta jelei. Ágota nem tétlenkedett: eszköz hiányában nem tudta betörni az autó ablakát, így értesítette a rendőrséget, akik kimentették az állatot az autóból.
Azonnal az állatorvoshoz siettek vele, akik pillanatok alatt meg is kezdték az ellátását. Ennek ellenére sajnos nem sikerült megmenteni, a segítség túl későn érkezett.
A hős Diána egyébként mentett kutyus: súlyos sebbel a fején került be a gyepmesteri telepre, ahonnan közel 5 hónapja fogadták örökbe. Amint megérezte a bajt, azonnal a társa segítségére sietett - rajta egy pillanatig sem múlt. Annál inkább a felelőtlen gazdán, aki képes volt a forróságban bent hagyni autójában a mindössze négy éves kutyáját…
Átkelt a szivárványhídon Landon, a hős mentőkutya
Gyászol a Kulcsár Kutató-Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány: hű társuk, Landon, a 12 éves németjuhász átkelt a szivárványhídon.
Miért remeg a kutyám?
A remegésnek számos kiváltó oka lehet, külső tényezőktől kezdve betegségeken át egészen az érzelmi hatásokig. Mire figyeljünk és hogyan segítsünk kedvencünknek?
Még gazdija se tudta kiszedni a kutyát a szökőkútból, annyira élvezte a pancsolást
Rettentően jól szórakozott, esze ágában sem volt kijönni a vízből!
Légkondicionálás, klíma, hűvös levegő otthon – Hogyan hat a kutyákra?
Tikkasztó hőség, az elviselhetőség határát súroló hőmérsékletek… Mi sem könnyebb, mint bekapcsolni a klímát. Mire kell figyelnünk, hogy kedvencünk is jól érezze magát?
Forró autóba zárt tacskókat mentettek a győri tűzoltók
Elképesztő, hogy még mindig itt tartunk, de sajnos újra és újra el kell mondani: a nyári melegben NE HAGYJ ÁLLATOT AZ AUTÓBAN!