
Kubinyi Enikő etológus nyert rangos díjat
2018. szeptember 28., 06:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Kubinyi Enikő etológus nyerte idén a L'Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű magyar ösztöndíjat. Az elismert etológus mellett Csapó Edit, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Orvosi Vegytani Intézetének főmunkatársa részesült az elismerésben.
A kémiában és etológiában előremutató munkát végző, kivételes tehetségű magyar kutatónőnek ítélte idén az akadémikusokból álló zsűri a négymillió forint összdíjazású elismerést. A díjjal az adományozók azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő váljon ismertté és elismertté. A díjat szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon fel lehet használni - közölték a díj alapítói az MTI-vel.
Kubinyi Enikő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológia tanszékének tudományos főmunkatársa. Kutatásaival jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy bebizonyosodjon, a kutyák az egyik legjobb állatmodelljei az emberi öregedés vizsgálatának. A szakember által vezetett nemzetközi kutatócsoport azon dolgozik, hogy azonosítsa az agy öregedésével járó változásokat, és így idejében meg lehessen állítani a leépülését. A csoport olyan viselkedésteszteket dolgozott ki, amelyekkel külön felkészítés nélkül azonosítani lehet az időskori memória, problémamegoldó és tanulási képességek romlását. A kutatás folyamán, egy világszinten egyedülálló Kutya Agy- és Szövetbankot is létrehoztak, amelyben a gazdák által felajánlott, egészségügyi okokból elaltatott kutyák szöveteit tárolják és tanulmányozzák.
Az elmúlt 16 évben 45 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, összesen 56,7 millió forint értékben. A külföldön már 20 éves hagyománnyal rendelkező program magyar változatára minden évben olyan nők nyújthatják be pályázatukat, akik tudományos munkájukkal az élet- vagy az anyagtudományok valamely részterületének feltárásán fáradoznak, és magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, valamint az MTA kutatóintézeteiben dolgoznak.
Forrás: MTI
Egy ritka terrierfajta lett Amerika legszebb kutyája 2023-ban
Stache, a selymes bundájú szakállas eb büszkén pózolt a kamerák előtt hálaadás napján.
Itt az újabb bizonyíték, miért szeretjük jobban kedvenceinket, mint az embereket
Egy kutatás szerint mélyebben együtt érzünk azokkal, akik nem tudják megvédeni önmagukat, és az irántuk érzett szeretetünk is erősebb.
A legrangosabb európai támogatást nyerte el az ELTE etológusa
Az ELTE Etológia Tanszék tudományos munkatársa, Faragó Tamás az Európai Kutatási Tanács (ERC) Consolidator pályázatán nyert több mint két és fél millió eurós támogatást kutatására.
10 dolog, amivel boldogabbá és teljesebbé teheted kutyád életét
Kutyáink ügyesen alkalmazkodnak az emberi környezethez, ám néhány aprósággal mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy elmondhassák magukról: óriási szerencsém van a gazdimmal!
Miért érintik össze orrukat a kutyák?
Üdvözlés, információgyűjtés, a kötődés növelése... Mi mindenben segítheti a kutyákat ez a barátságosnak tűnő gesztus?