Kutyák és macskák – Ősi ellenségek?

A történelem előtti időkben igen viharos volt a viszony négylábú házikedvenceink között. A békés egymás mellett élés szabályai akkoriban ugyanis még hírből sem léteztek. Az amerikai National Academy of Sciences (Nemzeti Tudományos Akadémia) tudósainak köszönhetően egy réges-régi titokra derült fény.

Egy svéd, brazil és svájci tudósokból álló kutatócsoport több, mint 2000 lelet átfogó tanulmányozásával arra a következtetésre jutott, hogy az őskorban a macskafélék előnyösebb helyet foglaltak el a ragadozók hierarchiájában - pozíciójukat elsősorban testméretüknek köszönhették. A vizsgálatok kimutatták, hogy a macskafélék Ázsiából érkeztek Észak-Amerikába, megjelenésük és elterjedésük azonban végzetes hatással bírt az ott élő kutyafélékre. Az őskutyák családja kb. 40 millió évvel ezelőtt alakult ki a kontinensen, diverzitásuk úgy 22 millió évvel ezelőtt érte el csúcspontját: mintegy 30 kutyafaj leszármazottai népesítették be a területet.

Daniele Silvestro, a Gothenburgi Egyetem biológus-kutatója a Science Daily magazinban publikált cikkben kiemelte, hogy a húsevő fajok közötti versengés sokkal nagyobb mértékben befolyásolta a kutyafélék evolúcióját, mint ahogy korábban hitték. Eddig ugyanis az volt az általános vélekedés tudományos körökben, hogy bizonyos fajok kihalásában a klímaváltozás játszott elsődleges szerepet. Ezzel szemben a kutatás meglepő eredményt hozott: a nagytestű ősmacskák komoly konkurenciát jelentettek az észak-amerikai őskutyák számára, olyannyira, hogy utóbbiak nagy része végleg eltűnt bolygónk felszínéről. Mivel egyazon földrajzi területen osztoztak, táplálékszerzési képességük jelentősen befolyásolta evolúciós sikerüket, s a bizonyítékok alapján elmondható, hogy macskáink elődeinek hatékonysága messze felülmúlta a kutyákét mind a vadászat, mind a szaporodás és alkalmazkodás terén. Míg megjelenésük negatívan befolyásolta a kutyafélék fennmaradását, addig ennek a fordítottját nem sikerült alátámasztani.

Az idő múlásával a kutyafélék is sikeresen alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A táplálékért folytatott küzdelem magával vonzotta a testméret növekedését s a különböző prédákra történő specializálódást is. Az adaptálódás elkerülhetetlen volt túlélésükhöz, mivel a nagytestű macskafélék a növényevők mellett kutyáinkra is vadásztak. Nagyobb fizikai erő birtokában az őskutyák képesek voltak megvédeni magukat és utódaikat, így egyre kevesebb kölyök esett áldozatul az ősmacskák fogainak és karmainak. A vizsgálat szerint azonban még így is a kutyák húzták a rövidebbet: napjainkban mindössze 9 faj génjei fedezhetők fel az észak-amerikai kutyapopulációban.  

A kutyák ma már nem számítanak prédának a macskák szemében, s bár szép számmal akadnak közöttük, akik inkább elkerülik egymást, a kutya-macska barátságra megannyi megható és mulattató példát találhatunk.