Kutyás barangolások - Varázslatos túra Pilisszentkeresztről Dobogókőre

Ismerem a túrát, korábban többször jártunk erre még Bogárral, később a többiekkel is. A Halottak napja közeledtével vágytam rá, hogy csendben, rendhagyó módon is emlékezhessek Bogárra, habár nem telik el nap azóta sem nélküle. Mikor legutóbb itt kirándultunk, még felhőtlen volt minden. Az őszi táj színeinek kontrasztos látványa melegséggel tölt el, bár az elmúlás belengi a környéket. Mégis segít elfogadni a változást - előhívja a régi emlékeket, de kellemesen hat, feloldódunk tőle. Egy barátnőmmel érkezem, akit hasonló veszteség ért nem is olyan rég, így osztozunk az élményen. Seelie és Pötty ettől függetlenül velünk tart, de mintha éreznék, hogy most nincs helye az őrületnek.

Stílusosan, a pilisszentkereszti temető parkolójából indulunk, balra fordulva a főúton haladunk egy rövid szakaszon, míg el nem érjük az országos kék jelzését. Itt ismét balra kanyarodunk és rövidesen beérünk az erdőbe. Érdemes az elején fokozott kontroll alatt tartani a kutyákat, ugyanis az ösvényt két alkalommal úttest keresztezi. Ezt előtte néhány méterrel fákra festett felkiáltójelekkel jelzik számunkra, azonban ha a kutyák játszanának, ez már nem lenne elegendő távolság, veszélynek lennének kitéve. A második kereszteződést elhagyva szabadabban sétálhatunk tovább a kék, majd a kék körtúra jelzéseken.

A túra első szakaszán enyhén kaptatós, keskeny ösvényen haladunk a köd borította erdőben. A vöröslő avarból mindenütt gombák kukucskálnak, elmúlik és mégis éled a természet. A kutyák szinte észrevétlenül haladnak velünk, szót nem igényelnek. Különös szerencse, hogy túrázóval sem találkozunk, így igazán belefeledkezhetünk a gondolatainkba, míg el nem érjük az első elágazást. Itt rövid kitértőt teszünk, utunk jobbra, a sárga jelzésen visz majd tovább, de követjük még a körtúrát, mely egy jelölt kilátópontra vezet. Ez az útvonal valószínűleg ritkábban látogatott, a csapás keskeny, szederindás. Odaérve nem túl katartikus az élmény, hiszen a köd miatt nem látszik a Pilistető, sőt… az orrunkig sem látunk. Cserébe a kutyák borzasztóan jól mutatnak a tejfehér, a fák lombjával halványan megszínezett háttér előtt, így muszáj fotóznunk néhányat. Sőt, a felfelé vezető utat jóformán végig fényképezzük, annyi a látnivaló. A melankolikus hangulatunk is hamar elszáll.

Visszatérve az elágazáshoz néhány méteren belül eljutunk a Zsivány-sziklákhoz, de máris leragadunk egy különleges gyökérzetű fánál, ami Seelienek megoldhatatlan feladványt jelent. Felmászik rá, megkerüli, szalad körbe, nem érti. Végül csak sikerül megállítani néhány kép erejéig, amitől irtó boldogan távozik. Ilyenkor úgy érzi megoldotta a megoldhatatlant. Végre megnézzük a lényeget is, a sziklákat. Sejtelmesek, tekintélyt parancsolóak - talán a ködben méginkább. Az egyikük mellé óriási őzláb gomba nőtt, mintha összetartoznának. Próbálom alatta fotózni Seeliet, újabb látszólag lehetetlen feladat elé állítva őt. Egy kiránduló sem akarta hazavinni a gombát vacsorára, érezhető, hogy neki ott a helye, a tekintélyes gomba a hatalmas sziklák mellett.

“Most már láttunk mindent” felfogással haladunk tovább a sárga jelzésen, azonban hamar kiderül, hogy a varázslatnak nincs vége. Ahogy közelítünk a csúcshoz kiszélesedik az út, ritkul a fák sűrűsége és fokozatosan eloszlik a köd, mely olyan aranyos csillogást kölcsönöz a tájnak, mintha valóban tündérmesébe csöppentünk volna. A kék ég, a talajmenti lágy köd és a tündöklő színekben pompázó falevelek a kikandikáló napsugaraknak hála egészen festői környezetet teremtenek. Innen nincs más hátra, mint az egyre szélesedő murvás úton felsétálni a dobogókői kilátóig.

Utolsó szakaszunk nyaralók között halad végig, itt már igen sok a túrázó, pórázra is teszem a kutyákat, mert Pötty hajlamos lemaradni kunyerálni a szendvicsekből. Dobogókőre érve azonnal lecsapunk egy szabad asztalra az első büfénél, jó édes szörppel és meleg rétessel frissítünk - ez kihagyhatatlan a túrából. A fontossági sorrend nyilvánvaló, kizárólag ezután nézzük meg a kilátópontot, ahol a sűrű köd felett csak a Csóványos csúcsa kandikál ki.

Egyértelmű útvonalon haladunk lefelé, visszatérünk a ködbe. A talajmenti nedvességtől veszélyesen csúsznak a vöröslő falevelek alatt megbújó kövek. Persze a kutyák ebből semmit nem vesznek észre, kérdőn tekintgetnek vissza, hogy mi a megtorpanások tárgya. Az erdő megkívánná a bakancsot, ez már határozottan nem a futócipőben túrázós időszak. Újfent keresztezzük a felkijáltójelekkel is jelzett úttesteket, majd beérünk Pilisszentkeresztre.

Maximálisan feltöltődve indulunk haza, jól esett egy kicsit kiszakadni a hétköznapok szürkeségéből, különösen egy ilyen színes túrával. Kellemes családi túra lehet, néhány órás elfoglaltság, beleértve a kutyák otthoni fürdetését is. Hiszen ez már az az időszak, amikor minden túra után teljes, samponos alvázmosásra kerül a sor…