Kutyával kevésbé magányos az Y generáció
2023. december 14., 14:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
A karácsony közeledtével sokakban felerősödik a magány érzése. Az Y generáció (azaz a 25-35 éves korosztály) szingli tagjai számára azonban általában kevésbé okoz gondot az egyedüllét, és pozitívabban tekintenek az életükre is, ha a mindennapjaikat egy kutyával osztják meg – derült ki az ELTE TTK munkatársai által végzett felmérésből, mely a Cofidis Kutyaszemmel program támogatásával valósult meg. A hitelintézet egy másik kutatása szerint Magyarországon tízből hét kutyás ünnepli valamilyen módon kedvencével a karácsonyt: a legtöbben az ünnepi ételek megosztásával kedveskednek, ajándékot pedig 29 százalékuk ad a négylábúnak.
Az ember és kutyája közötti kötelék mentális jólétre való hatását vizsgálták1 az ELTE Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Lendület Társállatok Kutatócsoport szakemberei: egyedülálló, fiatal felnőttek körében keresték a választ arra, vajon befolyásolja-e mentális és szociális jóllétüket a társállattartás.
Örömöt hozó társak
Az eredmények alapján igencsak előnyös helyzetben vannak az otthonukat kutyával megosztó szinglik azokhoz képest, akiknek nincs társállatuk. A Cofidis Kutyaszemmel program által is támogatott felmérés szerint ezek a gazdik pozitívabban állnak az élethez: kevésbé érzik magukat magányosnak, elégedettebbek a helyzetükkel, és jobbnak értékelik a mentális állapotukat, mint kutyát nem tartó társaik.
A kutya és az ember közötti szoros kapcsolat előnyei egyértelműen megjelennek a válaszadók érzelmi kiegyensúlyozottságában is. A négylábúak társaságát élvező szinglik úgy vélik: érdemes élni és értékesnek is tartják az életüket, valamint ritkábban tapasztalnak magukon olyan negatív érzéseket, mint például a rosszkedv, az elkeseredés, a szorongás vagy a depresszió.
Kutyás karácsony
Ezeket az eredményeket megerősíti a Cofidis Kutyaszemmel program 2023-as saját reprezentatív kutatása2 is. Eszerint a magyarok fele úgy gondolja, hogy kutyával könnyebben megy a kapcsolatteremtés másokkal, 55 százalékuk szerint egy négylábúval egyszerűen jobb az élet, 67 százalék szerint pedig egy kutyával kevésbé érzi magát magányosnak az ember. Az érzelmi kötődés az ünnepi szokásokban is megmutatkozik: Magyarországon tízből hét kutyás ünnepli valamilyen módon kedvencével a karácsonyt. A legtöbben az ünnepi ételek megosztásával kedveskednek (39%), ajándékot pedig 29 százalékuk ad a négylábúnak.
Különleges feladat, különleges kötelék
A négylábúak persze nem csak házi kedvencként lehetnek a támaszaink – olyan segítők válhatnak belőlük, akik egyedülálló módon vesznek részt speciális igényű emberek életében. Ilyen felelősségteljes munkát végeznek a Kutyával az Emberért Alapítvány terápiás és segítőkutyái is, akik azért dolgoznak, hogy a rászorulók megbirkózhassanak különféle fizikai, fejlődésbeli, valamint mentális nehézségeikkel, legyen szó kisgyermekekről vagy idősotthonok lakóiról. A Cofidis Kutyaszemmel program elkötelezett amellett, hogy minél többen igénybe vehessék a négylábú segítők szolgálatát, ezért idén egy saját terápiás helyiség éves bérleti díjának megfelelő 3 millió forintos adománnyal támogatja az Alapítvány munkáját, akiknek régi vágya vált így valóra.
Négylábú szuperhősők
A terápiás és segítőkutyáknak rendkívül fontos küldetésük van a társadalomban. Ezek az állatok olyan segítséget nyújtanak az embereknek, amelyet más módon nehéz vagy lehetetlen lenne elérni. Megkönnyítik például a fogyatékkal élők – köztük a mozgássérültek és a halláskárosultak – életét, akik így visszanyerhetik függetlenségüket, önállóak lehetnek. Különleges módon segítik a gyermekek fejlesztését, valamint az idősotthonokban élők szellemi és testi frissességének fenntartását.
A Cofidis Kutyaszemmel programról:
A Cofidis 2017 óta kiemelt figyelmet szentel a kutyák helyzetének. Adománygyűjtő kampányaival több éven keresztül segítette a magyarországi menhelyeken élő négylábúakat. 2018-ban mintegy 7 millió, 2019-ben pedig közel 13 millió forint adomány gyűlt össze, ami 40 állatvédő szervezet több mint 4600 kutyájának tette szebbé a mindennapjait.
Az ELTE Etológia Tanszékének kutyaviselkedéssel foglalkozó kutatócsoportja a terület legnagyobb és legjelesebb kutatóhelyének számít a világon. Az 1994-ben alakult csoport célja a kutya-ember kapcsolat viselkedési és kognitív vizsgálata. A világon először ők foglalkoztak a kutya és az ember közötti kapcsolat evolúciós eredetével és etológiájával. A témában azóta számos nemzetközi tudományos eredményt publikáltak a legrangosabb tudományos folyóiratokban.
A Kutyával az Emberért Alapítvány 1996-ban alakult meg azzal a céllal, hogy a speciálisan kiképzett segítőkutyák Magyarországon is elterjedjenek, és újfajta, szociális segítő szerepben állhassanak munkába. Az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak szakmai támogatásával hazánkban az elsők között kezdett speciális kutyákat alkalmazni terápiás fejlesztő foglalkozásokon, és jelenleg is több ilyen programot tart fenn.
[1] Dr. Kubinyi Enikő és Dr. Ujfalussy Dorottya, ELTE Etológia tanszék, MTA-ELTE Lendület Társállatok Kutatócsoport. Mintanagyság: 361 fő.
[2] Cofidis kutatás, mintanagyság: 500 fő. Az adatok a 18-69 éves magyar internetező lakosságra reprezentatívak.
Ehetnek a kutyák gesztenyét?
A gesztenye tipikus téli édesség, nem hiányozhat a karácsonyi menüből. Illata, íze nemcsak minket vonz, hanem kedvenceink orrát is. De adhatunk neki belőle?
Ő csak egy kutya
A kutya hű társunk évezredek óta, mégis sokszor csak megtűrt a jelenléte.
Miért dől nekem a kutyám?
Figyelemre vágyik vagy inkább biztonságos menedéket keres nálunk? Netán aggódnunk kellene amiatt, ha kutyánk nekünk dől? Tudj meg többet e viselkedésről!
17 év után vesztette el társát a tacskó, majd megtalálta „ikertesóját”
A tacskóplüss egy picit segített enyhíteni a kedves kisöreg fájdalmát.
Mennyire etikus szobakennelbe zárni a kutyát?
Mentális gondokat is okozhat a hosszabb időn át tartó bezártság, nem beszélve arról, milyen problémákat vet fel a kutyák általános jóléte, egészsége szempontjából.