A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Magyar mentőkutyák is segítenek a törökországi földrengés helyszínén

2023. február 07., 09:30


Szerző: S.Zs.


Kategória: Közérdekű




Megérkeztek Törökországba a magyar mentőkutyák és vezetőik, hogy a földrengés helyszínén segítség a mentést.



 

Több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte, epicentruma 18 kilométer mélyen, Gaziantep településtől körülbelül 33 kilométerre volt, amelyet további, erős utórengések követtek. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több ezer halálos áldozata és több mint tízezer sérültje van.

 

A mentés- és a túlélők utáni kutatás segítésére több magyar mentőcsapat is indult, köztük számos mentőkutyás páros is. A HUNOR hivatásos mentőszervezet 50 fővel, 5 orvossal és 2 személykereső kutyával már meg is kezdte a munkát a földrengés által legsúlyosabban érintett Hatay tartományban.

 

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Mentőcsoport és a Baptista Szeretetszolgálat csapatai is Törökországba indultak, összesen 46 mentővel és 15 mentőkutyával.

 

Rendkívül sokat számít az idő: minél több óra, nap telik el a földrengés után, annál kisebb az esélye annak, hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A világ számos pontjáról érkeztek mentők és mentőkutyák, hogy mielőbb és minél több fő részvételével megkezdődhessenek a mentési munkák.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Átkelt a szivárványhídon Symba Átkelt a szivárványhídon Symba
Symbától, a híres mentőkutyától búcsúzik az ország. Symba nevét minden kutyás és kutyaszerető ismerte – együtt gyászolja e fantasztikus kutyát az egész ország.

A kutyák hihetetlen érzékei - 5 dolog, amit képesek előre jelezni A kutyák hihetetlen érzékei - 5 dolog, amit képesek előre jelezni
Figyelmeztet a veszélyre? Menedéket keres a vihar elől, mikor még tiszta az égbolt? Gazdiként tudjuk, érdemes odafigyelni kedvencünkre, ha viselkedése megváltozik. De honnan tudja, hogy valami készülőben van?

Magyar mentőkutyások is Líbiába utaznak, hogy segítsék a mentéseket Magyar mentőkutyások is Líbiába utaznak, hogy segítsék a mentéseket
Magyar csapatok is segítik a mentést: eddig legkevesebb hatezer halálos áldozatról tudni, de tízezer eltűnt embert keresnek, egyre csökkenő reménnyel az árvíz sújtotta Líbiában.

Ő a legkisebb mentőkutya: Egy kis vizslával bővült a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata Ő a legkisebb mentőkutya: Egy kis vizslával bővült a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata
Léna, a kis vizsla a legújabb „szaktanácsadó” a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnál. Bájos pofijával mindenkit azonnal levesz a lábáról!

Teret nevezhetnek el a világhírű mentőkutyánkról Teret nevezhetnek el a világhírű mentőkutyánkról
Több száz emberéletet mentett meg a világ számos országában, nevét világszerte ismerik. Mancs, a hős mentőkutya emlékére nevezhetnek el egy teret Miskolcon.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

Ebugatta Brimo partysátor Mondial Assistance GesmbH Egyedi kutyás ajándéktárgyak

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Már 12 túlélőt sikerült kimentenie a romok alól a magyar mentőcsapatoknak Hírek - Címlapon
Már 12 túlélőt sikerült kimentenie a romok alól a magyar mentőcsapatoknak
Okos kutyus - Finom szendvicsekbe rejtették el a gyógyszereit, de ő inkább kispárnát csinált belőle Hírek - Címlapon
Okos kutyus - Finom szendvicsekbe rejtették el a gyógyszereit, de ő inkább kispárnát csinált belőle