Miért hiperaktív a kutyám? – II. rész

Aktivitás a gazdival, nevelés, szeretet – ezek biztosítják kutyája jólétét.

Panyi Zita diplomás kutyatréner segít a kutya-gazdi kapcsolat harmonizálásában.

panyizita.hu

Ha sokáig van a kutyus szűk helyre zárva vagy ún. rácsos kutyaoviba száműzve, ha nincs része naponta kiadós sétákban, ha meg van fosztva az emberi vagy a fajtársi kapcsolatoktól, ha megfélemlítésen és fájdalomokozáson alapuló technikákkal és eszközökkel van „tanítva”, netán lézeres tollal biztatgatják a gazdik a fények kergetésére, nagyon hamar egy köznapiasan szólva kényszerbeteg, sztereotip mozgászavaros kutyával találhatják magukat szembe.

Előző cikkünkben már vizsgáltuk a hiperaktivitást a kutyus idegfolyamatainak függvényében. Ennek konklúziójaképp megállapítottuk: ha egy kutyus idegfolyamatai a mozgékonyságot illetően lassúak, egyensúly tekintetében kiegyensúlyozatlanságot mutatnak, plusz erős ingerületi és gyenge gátló folyamatokkal bír, úgy genetikai csomagocskája értelmében nagyobb eséllyel mutathatja a hiperaktivitás tüneteit élete során. Azok felerősödéséhez természetesen az elégtelen tartási és gondozási körülmények nagyban hozzájárulhatnak.

Szó esett róla, hogy a hiperaktivitás, azon belül annak sztereotip mozgászavarként (CBD – Compulsive Behavior Disorder), másként a kutya kényszeres viselkedési zavaraként jegyzett változata (OCD – Obsessive Compulsive Disorder) ellehetetleníti a kutyus hétköznapi életvitelét, tönkretéve biológiai ritmusát. Megbonthatja például az alvásciklusokat, akadályozhatja őt a táplálék zavartalan felvételében, az ürítésben, az emberrel, a fajtársakkal folytatott kommunikációban, a sétában, hiszen bármikor rátörhet a kényszer-érzet bizonyos cselekvéssorok végzését illetően. Olykor szinte teljesen lemeríti szervezetét, mivel érzékszervi rendszerét folyamatos készültségben, aktív állapotban tartja. Megesik, hogy a kutyus sérülést okoz saját magának. Ha ezek bármelyike áll fenn, úgy mindenképp súlyos esetről beszélünk.

Az orvostudomány jelenleg a sztereotip mozgászavarok csoportjába sorolja a funkciót nem betöltő és/vagy ellátó, a nem célszerű, de időben, jellegében és kivitelezésében ritmikus, ismétlődő mozgásokat, amennyiben ezen mozgások nem részei neurológiai betegségnek. Mint az egyértelműen kimutatható: a tüneteket a feszültség, a frusztráció, az unalom fokozza. Ilyen lehet a vég nélküli és indokolatlan ugatás. A tárgyak, saját vagy más élőlények testrészeinek kényszeres nyalogatása. A folyamatos, egyhelyben történő köröző mozgás, farok kergetés. Az árnyékok vagy a fények megszállott kergetése és/vagy keresése. A rágási, vakarózási kényszer. A kerítés melletti folyamatos mászkálás, föl-le futkosás kiváltó inger hiányában is. A levegő kapkodása, harapdálása, mintha a levegőből akarna „enni” a kutya. Egészen bizarr esetben a kutyus étvágyat érezhet tápláléknak nem minősülő tárgyak iránt, mint kövek, sár, ürülék, műanyag tárgyak, papír. Kényszeressé válhat nála ezek felkutatása és elfogyasztása. Az egyik legveszélyesebb (!) forma a kényszeres agresszív viselkedés.

Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. Tegyünk némi kitérőt pár példán keresztül. Az egész nap lakásban tétlenkedő kutyát nem célszerű rögvest hiperaktívnak bélyegezni, ha megcsócsálja a bútorok lábát, szétkaparja az ajtót. Meglehet, egyszerűen csak unatkozik, nincs foglalkoztatva, nem adhatja le felgyülemlett fizikai valamint pszichikai energiáit. Lehetséges az is, hogy szeparációs szorongása van. Megkülönböztetendő a tényleges szeparációs szorongásból és a pusztán unaloműzésből elkövetett rombolás. Kiemelkedően fontos e ponton, hogy a szeparációs szorongás meglétét tapasztalt szakember igazolja és állapítsa meg! Miért? A szeparációs szorongás némely „következménye” megegyezhet a hiperaktivitásban, azon belül a sztereotip mozgászavarban szenvedő kutya tevékenységének végeredményével: szétrágott bútorok, állandósult ugatás, szétkapart ajtók, véres mancs, húsig rágott farkinca vagy lábak. A szeparációs szorongás megszüntetésére leggyakrabban két eljárást szoktak javasolni. Egyik a kutya megfelelő kimozgatása, a másik a hierarchikus viszonyok rendezése. Amennyiben egy eleve hiperaktív kutya életébe még több, adott esetben extrém mennyiségű és tartalmú mozgást viszünk, úgy veszélyes mértékűvé fokozódhatnak a tünetek, akár maradandó egészségkárosodást szenvedhet a kutya. Ugyanez történhet, ha egy ismerten stresszes, bizonytalan, sztereotip mozgászavarral küzdő kutyust átgondolatlanul „ledominálunk”. Fokozódik szervezete számára a stressz, mivel a külső ingerek érzékelése, értelmezése és feldolgozása nála másképp történik, mint egészséges társainál.

Míg szeparációs szorongásnál a gazdik távozása kiváltotta pánik csillapítását szolgálhatja a rágás, addig sztereotip mozgászavar esetén a kutya nem feltétlen él át pánikot, legalábbis szorongását nem minden esetben a gazdi távozása váltja ki. Sokszor ugyanis még ki sem alakult a kutyus kötődése emberi vagy állati társai felé (frissen örökbefogadott, korábban szűk ketrecben élt kutyusok gazdái sokszor tapasztalják ezt), így azok távozása sem vált ki égető hiányérzetet. Itt sokkal inkább a (korábbi) tartós egyedüllétre, a tevékenységek és feladatok hiányára, az ingerszegény környezetre vagy a kutya saját maga számára természetes unaloműző tevékenységeinek (felfedezés, szabad szaladgálás, rágókák elrejtése) erőszakos blokkolására (elektromos nyakörv szökés, behívhatatlanság, ásás „ellen”), netán a kutya bántalmazására (elverés bepisilés miatt) vezethető vissza a mozgáskényszer kialakulása – amennyiben kizárólag a tartási és gondozási körülményeket nézzük. CBD esetén e mozgáskényszer nem a hagyományos értelembe vett futásnak, mozgásnak felel meg, hanem fentebb említett speciális cselekvéssorok, mozgáskombinációk végkimerülésig tartó ismétlésének.

Igen sok és sokrétű ismeretet kell tehát birtokolnunk ahhoz (a kutya jelen életszakaszában mutatott viselkedésének kiértékelése, a kutyus korábbi élettapasztalatainak és tartási körülményeinek pontos ismerete, egészségügyi állapotának ismerete), hogy biztonsággal kijelentsük: egy kutyus unalomból, unaloműző tevékenységként indult ám mára szimplán rossz szokássá rögzült megszokásból, szeparációs szorongásból vagy sztereotip mozgászavaros-kényszeres háttér adta „motiváltságból” ugat egész nap, kaparja az ajtót, rágja a bútorlábakat. Nem beszélve arról, bizonyos esetekben igen finom határvonal húzódik a „diagnózisok” között. Sosem célszerű egyetlen viselkedéselemet górcső alá véve következtetéseket levonni.

Akkor sem hiperaktív a kutya, ha a gazdi pórázra véve őt kiviszi az utcára, ahol úgy nekilódul, hogy alig lehet megtartani. Végtére az unalmas lakásból kiszabadulva mindenféle izgalmas szag kúszik be orrába, mindenhol egyszerre szeretne szimatolni, s a legrövidebb idő alatt a lehető legnagyobb távot bejárva szeretné felderíteni környezetét. Ez utóbbi markáns jellemzője a vadászatra szelektált kutyáknak.  

De akkor mikor „simán” hiperaktív a kutya?

Ha a környezeti történésekre adott „forrófejű” reakciói védjegyévé váltak, ha tartósan beszélhetünk a koncentrálni tudás hiányáról, a (rossz) szokásaihoz való ragaszkodásáról, valamint a pozitív büntetés tanulási következményeinek elmaradásáról. A hiperaktivitás megjelenésére utalhat még a kudarc nehezen viselése, a környezet folyamatos provokálása egy kis simogatás, figyelemszerzés végett. Mindenkinek ismerős a kutyus, aki megnyerő vigyorral és fenékriszálós elszánással igyekszik felkapaszkodni az utcán minden egyes járókelő lábára. Fejével tuszkolja kezüket egy kis vakargatásért. Aki ha elrakják a labdáját, hoz helyette három fenyőtobozt plusz egy kétméteres faágat. Aki gazdija jelenlététől megrészegülve nyugodtan származtatható egy similabdától meg egy keljfeljancsitól. Minél több jellemző igaz egy kutyára, annál nagyobb eséllyel válhat belőle hiperaktív négylábú.

A korábban szaporító-telepeken, sintértelepeken sínylődő felnőtt és kölyökkutyák szabadulva méltatlan élethelyzetüktől gyakran új otthonukba is magukkal viszik kényszeres szokásaikat, nem egyszer új furcsaságok mutatkoznak viselkedésükben. Rendkívül hosszadalmas, nagyfokú türelmet igénylő munka az új gazdi, a kutyatréner és az állatorvos részéről is, hogy a pontos diagnózis felállítása után megvalósítsanak egy komplex életmód-programot a kutyus számára. Ebben a  kutya tanításától, szocializálásától kezdve a vele való higgadt, tehát kevés mozgással és kevés beszéddel járó napi kommunikáción át (lehetőleg ne naponta tízszer legyen ölbe kapkodva, agyon puszikázva, sikítozva dédelgetve a kutya, miközben kergetőset és huzakodóst játszunk vele ) egészen az esetleges gyógyszeres terápiával bezárólag mindennek előre megtervezett, felügyelt mederben kell zajlania. Méghozzá a család összes tagja által betartott szabályok mentén!

Az amerikai Tufts Egyetem munkatársai 1999-ben 634 kutyát analizáltak dr. Jean Dodds és dr. Nicholas H. Dodman vezetésével. Összefüggést kerestek a különböző viselkedési problémák és a pajzsmirigy működése között. A vizsgált kutyák közül 42 bizonyult hiperaktívnak. A hiperaktív kutyák 31%-a rendelkezett pajzsmirigy-diszfunkcióval.

Látható tehát, hogy ezek a kutyusok egészséges társaiktól eltérően reagálnak a külső ingerekre. Azok legtöbbjét szervezetük stresszként éli meg, mivel érzékszervi rendszerük állandóan élesítve, aktívan működik az ingerek keresése, feldolgozása érdekében. Ennek feszültségét pedig sajnálatos módon egyedül a mozgással, kényszermozgások végzésével próbálják meg levezetni. Tipikusan jellemző ez a kóbor kutyák egy részére. Ők pozitív tapasztalatok és pozitív kötődési minták hiányában, tényleges veszélyben élik életüket, így kutyalogikával arra a következtetésre jutnak, ha vándorolnak, biztosan nyugalmasabb helyet találnak maguknak. Az út során persze újabb helyzetek, ingerek érik őket, így máris kialakult a ciklikus folyamat. Szomorú, hogy a még említett cselekvéssorok, mozgáskombinációk is csupán rövid időre hoznak számukra enyhülést. Röpke idő elteltével – ez lehet pár perc, negyed óra, néhány óra de néhány másodperc is – újra szükségük van speciális mozgásuk beindítására, hiszen a környezetből folyamatosan érik őket ingerek, amikre ugye, sajátosan reagálnak.

A hiperaktivitás első jelei általában az ivarérettség beköszönte és egy éves kor között/körül mutatkoznak meg. Legkésőbb 36 hónapos korra egyértelműen megállapíthatóak. A tünetek az állat idősödésével az esetek jelentős részében fokozódni szoktak, azonban egy komplex életmód-program nagyon sokszor abszolút élvezhető, boldog életminőséget ajándékozhat e kutyusoknak!

Mi tehát a megoldás?

A komplex életmód-program szakember által történő, személyre szabott kidolgozása és élethosszig való betartása – lehetőleg minden családtag vagy hozzánk érkező részéről! Azért fontos a személyre szabottság, mert nem minden tünet mutatkozik minden kutyánál. Az orálisan fixált kutyáknak például, akik folyton faágat cipelnek szájukban, nyalogatják az üvegajtót vagy izgatottak rágnivaló hiányában, nem célszerű ételkeresős játékokat vagy étellel megtöltött Kong játékot ajánlani.

Nézzük most a program részeit. Kezdetben szükség lehet állatorvosi javallatra gyógyszeres terápiára. A gyógyszer optimális esetben idővel csökkentett adagban alkalmazandó, majd végleg elhagyható. Ahhoz szükséges, hogy a kutyus idegrendszere egy viszonylagos normál, nyugodt állapotba kerüljön, így a további teendőket (gyakorlatok tanulása, szocializáció pótlása) el lehessen kezdeni vele.

A gyakorlatok között kell szerepelnie figyelemfókuszáltságot növelő feladatoknak, negatív irányú feltételes reflexek kiépítését tartalmazó feladatoknak, ezek által alakul ki és később nő a kutyus önkontrollja, nyugalma. Ilyen például a helyben maradás, a fekvés, az élelemmegtagadás, a labda-megtagadása. Ilyen, ha egy másik kutya megpillantásakor azonnal a gazdi felé fordul, aki erre dicsérettel és jutalomfalattal ismeri el teljesítményét. Ilyen, ha egy hangjelre szemkontaktot vesz fel a gazdival, ennek jó hasznát vehetjük forgalmas szakaszoknál, zsúfoltabb helyeken. Szőrös kis barátunk gyakoroljon először otthon, majd ha jól megy neki, akkor ingergazdagabb környezetben.

A napi kommunikációnk részeként igyekezzünk a kutya körül tudatosan nyugodt, lassú mozdulatokkal, halk hangú, nyugalmas beszéddel ténykedni. A simogatása se gyors összeborzolást, erőteljes paskolgatást jelentsen harsány üdvözléssel egybekötve, hanem szelíd, rendkívül lassú, egyívű simit a feje búbjától a farkincájáig. Ez emlékezteti őt bébi korára, amikor mamája így mosdatta, s ettől megnyugszik. Minél kevesebbet beszéljünk vele tanítás közben, bőven elég neki a vezényszót és a halk, szeretetteljes dicsérő szavakat hallania. Legyen beszédes a testünk! Egyértelmű testjelekkel, nyugodt de határozott vezetői fellépéssel tanítsuk őt. Tanításakor ne veszítsük el türelmünk, ne ismételjünk neki milliószor egy-egy vezényszót egyre hangosabban, rángatni is fölösleges. Inkább állítsuk le mozgásunk és beszédünk, várjuk meg, míg észreveszi magát, újra észrevesz minket és ekkor maximum még egyszer elismételve a kérteket várjuk ki annak teljesítését. A türelemvesztésünkkel, az izgatottságunkkal csak ingerületi állapotát fokozzuk, holott mi épp ezt akarjuk csökkenteni.

Szintén a hiperaktivitás megelőzését vagy kialakulási fázisában történő megállítását szolgálja, ha kiszámítható napi rutint valósítunk meg. A kutyának nyugalmat ad a rendszeresség, a szabálykövetés.

Mondani sem kell, mekkora szerepe van a felelős tenyésztésnek! Hiszen az eleve nagy mozgásigényű és munkabírású fajták mértéktelen és átgondolatlan terhelése könnyen átbillentheti ezeket az állatokat egy már kórosnak számító állapotba. Érdemes lenne erre felhívni a manapság trendi munkakutya fajták mellett voksoló első kutyás gazdik figyelmét! (Vadászkutyák, juhász- és pásztorkutyák.) El lehet képzelni, micsoda károkat okoz egy-egy fajta felkapottsága idején a belterjesség, az ész nélküli, szűrések, orvosi konzultáció és felelősség nélküli szaporítás!

A szaporító-telepek nem épp komfortosságukról és stressz-mentességükről híresek. Az a mamakutya, aki idejekorán, stresszes állapotban, elégtelen körülmények között hordja ki, majd hozza világra kicsinyeit, maga is elégtelenül fogja táplálni őket. A stressz pedig már a kölykök embrionális szakaszában hatással van a későbbi hiperaktivitásra – bizonyítottan növeli annak megjelenési esélyét, lévén a fejlődésért felelős hormonok sem mennyiségben, sem minőségben nem állnak rendelkezésre a vemhesség során. A jó minőségű táplálás, a nyugalom hiánya is visszaveti a kicsik testi-lelki fejlődését. Az elvárhatónál törékenyebb test, a kisebb súly és a kisebb testméret szinte garantáltan magával vonja a kiskutya hiperaktivitásra, kényszerességre való hajlamát. Ha ehhez hozzáadjuk még a telepeken uralkodó szeparáltságot, tartós ingerszegénységet és mozgáshiányt, az a csoda, ha ilyen kezdőcsomaggal a kiskutya később egészségessé válva tud beilleszkedni egy családba. Ahol remélhetőleg tisztázott és egyértelmű az ivartalanítás szükségessége…

A hiperaktív kutyusok nincsenek a testtudatosság magas fokán, így nyargalászás közben sokszor ütköznek kidőlt fatörzsnek, emberi lábnak, a lakásban fellelhető tárgyaknak és eközben sérülést szenvedhetnek. Jó ötlet ennek kivédésére a lassú mozgással, egyensúlyozással járó feladatok végzése akár nyugtató kutyamasszázzsal variálva. Ennek hatására tudatába kerülnek saját testméretüknek és testük kiterjedésének, koordinációjuk összehangoltabbá, nyugodtabbá, pontosabbá válik. Linda Tellington dolgozta ki  a ’70-es években a nevéhez fűződő módszert, amely sokféle tapintási, érintési és testbeszéd-technikán alapul. Arra hivatott, hogy humánus, pozitív módon befolyásolja az állatok teljesítményét, viselkedését, növelje tanulási képességeiket szorongásmentes és fájdalommentes környezetben. Az eredetileg lovakra kifejlesztett módszer nyugtatólag hatott az állatokra, csökkentette stressz-szintjüket. Lassan elkezdték alkalmazni a befogott állatok rehabilitációja során és az állatkerti állatok jólétének növelése érdekében. Ma már sokak által ismert és kedvelt technika, mellyel relaxált állapothoz segíthetjük kutyáinkat is. (http://www.ttouch.com/aboutLinda.shtml)

Sokat tehetünk hiperaktív kutyusunkért, ha az apportos, birkózós játékok helyett a hangsúlyt a problémamegoldó, gondolkodtató, egy helyben végezhető interaktív, valamint engedelmességi elemeket tartalmazó játékokra helyezzük. Ekkor, noha lelassítjuk kutyatársunk mozgását, mégis a játékélmény örömét ajándékozzuk neki és figyelmét úgy tereljük, fókuszáljuk, hogy örömmel veszt rész mindebben.

Végül ejtsünk szót a táplálásról. Tudvalévő, hogy emberre, állatra egyaránt károsítóan hatnak a mesterséges tartósítószerek, az édesítőszerek, az ízfokozók, a színezékek, a cukor például elképesztő mértékben fellobbantja a hiperaktivitást. Olyan tápot, jutalomfalatot, nasit válasszunk hát kutyusunknak, ami nem tartalmazza ezeket az egyébként is hizlaló, rákkeltő, allergiára hajlamosító anyagokat. Hiperaktív kutyusoknál kerülendő az alacsony fehérje- és proteintartalmú táplálék is.

Az alternatív állatgyógyászat lehetőségei a megfelelő gondozási- és tartási körülmények mellett, a gyógyszeres terápia kiegészítőjeként szintén jó szolgálatot tehet!

Figyeljünk hát kutyusunkra. Válasszunk kölyköt tudatosan, mérjük őt fel szakember segítségével, búvárkodjunk a szakirodalomban, hogy minél több egészségben, örömben gazdag évet tölthessünk együtt!