Miért mászkál cikk-cakkban a kutyám a sétán?

Mindennapi sétáink során észrevehettük már, hogy kutyánknak néha egészen más elképzelései vannak arról, merre menjünk, mit csináljunk, mit nézzünk meg. Természetesen megállunk, ha jelzi, hogy szeretné elvégezni kis-nagy dolgát, majd újra úgy szimatol, mintha az élete múlna rajta.

Lehet, hogy olyan típus, aki nem rohanna el egy macska, madár vagy mókus után, de attól még alaposan meg kell vizsgálni, merre járt előttünk az izgalmas illatok szőrös vagy szárnyas gazdája. A szagnyomok követése közben pedig hol előre siet, hol lemarad, hol jobbra indul, majd élesen balra, esetleg köröz is, hogy meglelje a nyom forrását.

Mi okozhatja ezt a viselkedést?

… és miért nem tud egyszerűen csak velünk együtt sétálni, egyenesen előre, amerre mi szeretnénk menni? A kutyák érző lények, egyedi tulajdonságokkal, melyre kihatással van az a bizonyos „kutyaprogram”, ami bennük fut. Mivel elsősorban a szaglás útján szereznek információkat a világról, orruk olyannyira erőteljesen befolyásolhatja viselkedésüket, mintha a szagokon kívül néha nem is létezne számukra más.

Amit mi, emberek, hajlamosak lehetünk a makacsság vagy keményfejűség rovására írni, gyakran annyit takar, hogy a kutya ezt a belső szimat-programot követi, és eközben szinte minden egyéb „kizáródik”. Úgy érezhetjük, fikarcnyit sem figyel ránk, szó szerint „megy az orra után”, és semmi más nem érdekli.

A séta kiváló esély arra, hogy levezessük kedvencünk felgyülemlett energiáit, játsszunk vele, és ő is játszhasson a barátaival, ha igénye van rá. Emellett folyamatosan gyűjti be az illatokat, amiket agya feldolgoz, megszűr, és ha fontosnak véli, elraktározza későbbre. Mi meg közben „majd megőrülünk”, hogy egyik bokortól a másikig húz, vagy már megint leragadtunk, mert egy fűcsomónak minden egyszer fűszálát alaposan ki kell elemezni.

A kutyák másként érzékelik a világot, mint mi

Érzékszervek tekintetében mi elsősorban a látásunkra támaszkodunk. A környezetből érkező információ tekintetében agyunk 90%-ban két érzékünk támaszkodik: 80%-ban a látásra, és 10%-ban a hallásra. A maradék 10% a szaglás, tapintás és ízlelés között oszlik meg. A kutyáknál a sorrend ezzel szemben a szaglás, hallás, látás, majd a tapintás és az ízlelés.

Leegyszerűsítve: mindazt az információt, amit a látás segítségével érzékelünk, a kutyáknál szaglás útján jut el az agyhoz. Ehhez pedig mire van szükség? Minél több szimat begyűjtésére!

Kutyusunk tehát elsősorban orrát fogja követni. Ha megfigyeljük, látni fogjuk, hogy egyfolytában jár az orra, picit mozog ide-oda, detektálja a környezetében lévő szagokat, és amint valami fontosat talál, már megy is, hogy „megnézze”.

Ez az ösztönös késztetés még erősebb azokban a kutyafajtákban, melyeket kifejezetten olyan feladatokra tenyésztettek ki, ahol szaglásukra kell támaszkodniuk, például a vadászkutyák, nyomkövetők, keresőkutyák, vérebek. Nem feledkezhetünk meg a terrierekről sem, akik kiváló orruk mellett különösen érzékeny hallással rendelkeznek, melynek hála a föld alatti járatokban megbújó pici rágcsálók neszezését, cincogását és képesek kiszűrni a környezet megannyi zaja közül.

A kutyák jelentős hányada ma már a család megbecsült tagjaként tölti mindennapjait. Nem várják el tőlük, hogy megfogják a patkányokat és egereket, vagy felkutassák a lelőtt madarakat az erdőben, attól még kutyák, akik bizony ősidők óta szimatolásra „vannak programozva”.

Mit tehetünk a sétán?

… hiszen egy gazdi sem szeretne orra esni kutyájában, miközben az éppen az orrát követi. Kezdjük azzal, hogy megfigyeljük kutyánk viselkedését: mi érdekli, minek az irányában fordul meg vagy cövekel le a sétán, vannak-e tipikus pontok a szokásos útvonalunkon, mennyi ideig vizsgálódik egy-egy ilyen fontos pontnál?

A másik lényeges dolog, hogy ténylegesen figyeljünk kutyánkra. A séta az ő ideje, róla szól. Rövidke kis életük java-részében annyi mindenhez kell alkalmazkodniuk miattunk, hogy igazán megérdemlik a kikapcsolódást.

Ha séta közben a telefonunkat nyomkodjuk vagy a többi gazdival tereferélünk, éppen a lényeg csúszik el: a kapcsolatépítés kutyánkkal, melynek egyik legjobb módja a közös séta.

Nem, nem arra gondolunk, amikor katonásan menetelünk egymást mellett, és a kutya egy centit sem moccanhat el a lábunk mellől. Ez egyfelől unalmas, másfelől olyan kényszerítő erővel bír, ami éppen azt veszi el a kutyától, amire a legnagyobb szüksége van ilyenkor: a séta örömét.

A harmadik szempont pedig a tudatos pórázhasználat. Az ideális egy állítható póráz, mely mindkét végén rendelkezik csattal, és a helyzethez mérten állíthatjuk rövidebbre (pl. 1 méter) vagy hosszabbra (150-180 cm). Szerezzünk be a kutyának egy kényelmes hámot, amiből nem tud kibújni, és ha eddig nehezen ment a séta, kezdjük elölről: szólítsuk kedvesen a nevét, hívjuk magunkhoz, és jutalmazzuk finom falatokkal. Dicsérjük meg, ha lassan sétál mellettünk, és ha szimatolni támad kedve, engedjük meg neki, ha a környezet is alkalmas erre (pl. nem a gyalogátkelőhely közepén vagy a kerítés mögött ugató kutyák orra előtt). Hagyjunk neki időt a nézelődésre is, segítsünk neki lenyugodni, ha valami miatt izgatottá vált. 

A negyedik pont: biztosítsunk lehetőséget a kutyának arra, hogy biztonságos keretek között (pl. kutyafuttatóban) szabadon mozoghasson, szaladgálhasson és szimatolhasson. 

Összegzés

Minden kutya szeret szimatolni, erre egyszerűen szükségük van. Ha kedvencünk kifejezetten nagy szimatoló, játszhatunk vele keresőset (pl. jutalomfalatokat a szobában vagy kertben), adhatunk neki olyan feladatokat, ahol az orrát kell használnia, de tudatosan is fejleszthetjük e képességét egy szimatmunka (nose work) tanfolyam keretében. Legyünk kreatívak és kedvesek – kutyusunk meg fogja hálálni!