Hírek - Címlapon
"Ő az én kis életmentőm" - Kutyájának köszönheti, hogy időben kiderült, mellrákja van
2025. április 06., 08:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
„Luna nélkül nem jöttem volna rá, hogy baj van. És akkor nagyon másként alakulhatott volna a történetem."
Az Angliában élő Trisha Allison hétvégéje a szokásosan indult. Szombat délelőtt éppen a tévét nézte, amikor kétéves kedvence, Luna felugrott az ölébe, és mancsával elkezdte bökdösni a nő jobb mellét. Hevesen szimatolta, mintha valamit talált volna ott, végül megnyugodott, leheveredett gazdija mellé. De egy pillanatra sem hagyta magára a nap folyamán.
„Nagyon szeretnivaló kutyus, de így még sohasem viselkedett korábban – nem hagyott békén, folyton a nyomomban járt.”
Fotó: SWNS/People
Mivel fájdalmat érzett azon a helyen, ahol Luna hozzáért, megvizsgálta magát, és úgy érezte „valami nincs rendben”. Hétfőn első dolga volt, hogy időpontot kérjen orvosához. Két héttel később, április 18-én kézhez kapta a diagnózist, miszerint rákos daganatot találtak a jobb mellében.
Azonnal megkezdték kezelését. Időközben két operációt is elvégeztek rajta, és Allison most arra vár, szüksége lesz-e további kemoterápiára. A korai felismerésnek hála orvosai szerint jók az esélyei. Mindezt pedig egyedül kedvencének köszönheti:
„Azt hiszem, egyszerűen tudta. Ő az én kis életmentőm” - mondta el az ötvenéves asszony egy interjúban.
Fotó: SWNS/People
A Notthigham egyetemi kórház szóvívője szerint nem ez volt az első eset, hogy egy kutya hívta fel a gazdi figyelmét a betegségre. Már többször is előfordult, hogy szokatlan viselkedést tapasztaltak kutyájuknál, például „túlzott lelkesedéssel szaglászta az érintett testrészt”. Természetesen ez nem jelez minden esetben bajt, de elengedhetetlen, hogy a gazdik rendszeresen végezzenek önvizsgálatot, és eljárjanak a szűrővizsgálatokra is.
Allison mindig is odafigyelt erre, de a legutolsó vizsgálat során sem vett magán észre semmit. Úgy véli, akkor is fontos időt szánni erre, ha „kedvence nem ösztönzi rá az embert”.
„Luna nélkül nem jöttem volna rá, hogy baj van” - jelentette ki az asszony. Akár sokkal több időbe is beletelhetett volna, mire kiderül, hogy daganat növekszik a mellében. – „És akkor nagyon másként alakulhatott volna a történetem” - mondta el Allison, aki örökké hálás lesz kutyájának.
Forrás: people.com
Indexkép forrás: SWNS/People
Cikk első megjelenése: 2023. június 30.
Hagyjunk égve lámpát kutyánknak a sötétben, ha elmegyünk otthonról?
Kedvenceink jobban látnak a sötétben, mint mi, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy jól is érzik magukat, amikor egyedül kell lenniük napnyugta után. Kapcsoljuk fel nekik a lámpát vagy szükségtelen?
Miért sántít a kutyám? Okok, tünetek és teendők
Sántikál, kíméli a lábát vagy képtelen felállni, és csak húzza maga után? A sántítás mögött nemcsak sérülés, hanem betegségek is állhatnak, melyek kezelése szakértelmet, a gazdi részéről pedig türelmet és odaadást kíván. Mit kell tudnunk az állapotról, és hogyan segíthetünk kutyánknak?
A rák korai felismerése kutyáknál - 12 árulkodó jel
Kutyáinkat is érinthetik daganatos megbetegedések, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mely tünetek jelentkezése esetén lehet rákra gyanakodni. Ehhez szeretnénk most egy kis segítséget nyújtani.
Miért szeret a kutyám a ruháimon aludni?
Hihetetlenül aranyosak tudnak lenni, ahogy kényelmes fekhelyet keresgélve egyszer csak felfedezik pólónkat, pulóverünket vagy nadrágunkat az ágyon, és már indulnak is, hogy odakucorodjanak. De miért is szeretnek a ruháinkon pihenni?
Horkol a kutyám! Betegségre is utalhat, ha alvás közben sűrűn rázendít
A jó egészség egyik alapvető feltétele a jó alvás – ezt kedvenceink is tudják. Nekik is szükségük van arra, hogy az alvásidő valóban pihentető legyen, ám a horkolás ennek útját állhatja, különösen, ha folyton felébred rá, és egy fárasztó éjszaka után úgy kel fel, mintha éppen csak szundított volna egy kicsit. Miért horkolnak a kutyák?










