Hírek - Címlapon
Ők a világ talán legszívtelenebb kutyatartói
2016. december 06., 06:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
A család megtalálta saját kutyájukat a menhelyen - ám annak határtalan öröme ellenére sem vitték haza. Ők inkább egy másik kutyát akartak helyette…
Zuzu egy végtelenül kedves, jószándékú, bújós kutya - legalábbis annak a menhelynek a dolgozói elmondása alapján, ahová Zuzu egy véletlen folytán került. A kétéves németjuhász keveréket a család szomszédja hozta a menhelyre, Zuzut ugyanis az udvarán találta. A kutya valószínűleg átszökött hozzá valahogy a kerítésen keresztül. (azt azonban nem értjük, hogy nem ismerte fel szomszédjai kutyáját…)
Fotó: buzzfeed.com
Így került Zuzu a menhelyre. Teltek múltak a napok, egyszer a gondozók arra lettek figyelmesek, hogy Zuzu hirtelen szinte extázisba kerül: boldogan csóvált, ugrált egy családot meglátva. Azok is mosolyogtak Zuzu kennelje előtt megállva, meg is simogatták. A dolgozók már kezdtek örülni, hogy egy ritkán látott egymásra találásnak lehetnek tanúi - ám hamar kiderült, hogy a nagy öröm oka nem a szerelem első látásra… A család Zuzu gazdái voltak.
A második remény ekkor csillant meg: a dolgozók örültek, hogy Zuzu végre hazakerülhet otthonába, és a kaland szerencsésen ér véget. Ám újabb hidegzuhany jött: a család bár elismerte, hogy Zuzu az ő kutyájuk, de eszük ágában sem volt hazavinni őt. Inkább egy másik kutyát vinnének el a menhelyről… Azt is elmondták, miért: Zuzu az elmúlt hetekben nagyon szomorú volt, miután a velük élő apja meghalt. Zuzu nagyon hiányolta apját, aki egyben legjobb barátja is volt: sokat nyüszített, szinte siratta... Ezért inkább szeretnének egy másik kutyát… Utólag az is kiderült, hogy a család látta, ahogy Zuzu átszökik a szomszédhoz - ám nem erőltették a hazajutását.
A jó hír, hogy azóta Zuzut is utolérte a szerencse: a menhely egyik dolgozója jelentkezett az örökbefogadására! Reméljük, hogy nála végre igazi, boldog kutyaélete lehet!
Forrás: buzzfeed.com, nlcafe.hu
Indexkép forrás: buzzfeed.com
Új tudásközponttal segíti a leendő gazdikat az állateledel-gyártó, kutatása pedig az örökbefogadás legfőbb akadályaira is rámutat
A Mars legfrissebb kutatása rámutat, hogy az állatok előéletével kapcsolatos bizonytalanságok és a szakértői tanácsok hiánya sok leendő gazdit eltántoríthat az örökbefogadástól. Mindez rávilágít arra, hogy milyen fontos a megbízható útmutatás az örökbefogadás teljes folyamatában.
Honnan lehet tudni egy befogadott kutyáról, hogy bántalmazták a múltban?
Egy mentett, befogadott kutya történetét gyakran homály fedi. Ha vannak is információk az előéletéről, nem könnyű összerakni a pontos képet, hiszen a kutya máshol, másokkal élt. Kérdéses, mennyit és milyen minőségben foglalkoztak vele, szerették-e vagy csak megtűrték, esetleg bántották is.
Idős kutyát fogadnál örökbe? Van 5 remek érvünk mellette!
Egy mentett őszpofi hálája egy életen át elkísér. Szívmelengető érzés tudni, hogy annyi nehézség után hátralévő éveit nyugalomban és szeretetben élheti le melletted. Annyi mindennel gazdagodhat életünk, ha egy kisöreget választunk!
Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!
5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban
Örökbefogadni jó! Gyakran hallhatjuk e szavakat, mégis hajlamosak lehetünk fenntartással kezelni a dolgot. Szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet, melyek visszatarthatnak attól, hogy beengedj életedbe egy mentett kutyát.










