Pozitív megerősítés - a gazdiknak!

Aktivitás a gazdival, nevelés, szeretet – ezek biztosítják kutyája jólétét.

Panyi Zita diplomás kutyatréner segít a kutya-gazdi kapcsolat harmonizálásában.

panyizita.hu

Anita projektmenedzserként dolgozik az IT-szektorban. Szoktam neki mondani, ha mindenki ilyen lelkiismeretességgel és komolyan véve a teendőket foglalkozna kutyusával, akkor felkopna az állam, mert nem lenne munkám egy idő után. Legszívesebben kamerákat helyeznék el otthonukban, hogy minél több embernek megmutathassam, mit jelent a kutyával való kapcsolatba beletenni munkát, energiát, időt, szeretetet. Jó ideje ismerjük egymást. Ha valaki, Anita tényleg mindent megtett, amit javasoltam, hogy kedves vezetője legyen közepes méretű kutyájának és megtanulja kontrollálni viselkedését. No és persze hogy teret adjon kutyusa ösztönadottságainak. Amikor náluk vagyok, mindig isteni kávéval várnak, most sem volt ez másképp. Ültünk az asztal körül, egyszer csak elhangzott részükről a mondat. „A fél világot jelentette, mikor azt mondtad, példaértékűen dolgozunk és ezt hívják kutyázásnak.”

A háttér: a kutyus kezdetben képes volt cukrászdák teraszán ülőkhöz odarohanni, torkaszakadtából ugatni haragosan az embereket. Csak mert neki nem volt valaki szimpatikus. Ha pedig azt mondom, a pockok és a macskák nem voltak tőle biztonságban, akkor igen visszafogottan és árnyaltan fogalmazok. Sok közös emlékünk van. Tréningek futtatókban, plázákban, a Duna partján. Átléptünk jócskán a láb mellett követés tanulásán, megszületett a családban egy kisbaba, mégis, csak mostanság került sor köztünk erre a különlegesen fontos beszélgetésre.

Dóri marketinges egy multinál. Bull típusú kutyája van és náluk is a család összes tagja egyetértésben, új ismeretekre nyitottan és szépen dolgozik, hogy ember és állat között harmónia legyen. Nem csupán otthonuk falain belül, de a városban sétálva, parkokban vagy kiránduláskor is. Nemrégiben inzultus érte őket. Dóri pórázon vezette a kutyusát, amikor egy szabadon ténykedő, nyurga kutya megtalálta a párost és beléjük kötött. A véletlenen vagy a jószerencsén múlt, hogy nem történt baleset, ugyanis a másik gazdi messze volt. És sajnos jellemzően, ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott, nem tudta elhívni kutyáját… Amerre laknak, mindennapos jelenség, hogy kérdezés, előzetes ismeretség nélkül engednek szabadon lévő kutyákat pórázon vezettet kutyákra. Ezt hívom én hazárdjátéknak, mert ilyenkor nem a fényévnyi távolságra lévő gazdi vagy a szegény meglepett gazdi dönt, hogyan alakul az ismerkedés, hanem a kutyák. Aminek nem kellene így lennie. Ezután keresett meg Dóri, hogy még jobban tudja kontrollálni saját kutyatársát a jövőben, ha hasonló helyzet alakulna ki körülöttük.

A háttér: kutyája – sajnos ez is jellemző – a relatíve szokásosnak mondható „nyakrángatásos technikával” lett láb mellett követésre okítva előző trénerük által. Pontosabban csak a cél lett volna ez. Valójában megbicsaklott a kutya gazdi felé irányuló bizalma, lévén, nem utasítást, cselekvési tervet vagy vezetést kapott, pláne nem éles helyzetben, csupán kellemetlen ingereket. Mivel ezek csak jöttek sorjában, ahogyan a neveletlen, póráz nélküli kutyák is, érthető módon egy idő után besokallt szegény pára.

Első gyakorlati tréningünkön, amikor Dóri kutyáján hosszúvezető volt, ismét ilyen helyzet alakult ki. Láttam Dórin a feszültség, az ijedtség jeleit. Amikről, ha nem terelem el a figyelmét feladattal, erősödni fognak, amik azután a kutyusából váltanak majd ki védelmező viselkedést, ami pedig igazán senkinek nem hiányzik. Mindezt miért? Mert egy arra járó, kedves nénike barátkoztatni szerette volna szabadon lófráló, nagyjából behívhatatlan kutyáját. Mit mondjak, igen katonásan kezdtem el instruálni Dórit és kutyusát, mikor mit tegyenek és hogyan. Hangosan, érthetően, hogy a másik gazdinál leessen a tantusz, itt épp foglalkozás zajlik, amit igazán kár lenne három nagyobb testű kutya összeverekedtetésével gazdagítani. Ahogy jöttek, el is mentek diszkréten a helyzet felismerését követően. Sosem felejtem el Dóri arcát. Fújtatva beállt egy fatörzs mellé és közölte, hogy azért neki, mint gazdinak is szüksége van a pozitív megerősítésre. Az igény teljesen jogos volt! Később erről beszélgettünk a nappaliban.

Vissza a jelenbe… A következők fogalmazódtak meg bennem és/vagy nyertek megerősítést:

1. A gazdinak bizony ugyanolyan fontos a pozitív visszacsatolás, a megerősítés, mint a kutyusnak!
2. A hozzám forduló gazdik és kutyusaik mindig keményebben dolgoznak harmóniájukért, mint akik miatt hozzám fordultak. Legyen szó emberről vagy állatról kiváltóként… Ez némiképp igazságtalanság.
3. A hivatásom és a belőle eredő helyzetek hajlamossá tesznek a kérgesedésre. Ha valaki folyton a prevencióra gondol, általa vezetett emberek és állatok testi épsége múlik azon, felismeri-e időben az agresszió különböző típusainak a mikro-jelzéseit, ki tud-e építeni másokban is a kezelésükre vonatkozó attitűdöt és az ehhez kellő technikai tudást készségszintre tudja-e fejleszteni bennük, az bizony nyomot hagy a gondolkodásmódban, a viselkedésben.
4. Fentiek miatt sem lehetséges „túlzásba vinnem” a testbeszéd-elemzést, az elméleti tudás alapozását és a gazdikkal való munka apró lépéseinek átbeszélését, értékelését. Hogy ehhez videó-analízis, falkadinamikai elméleti óra vagy a drámapedagógia lehetőségeinek segítségül hívása szükséges, az már másodlagos.
5. A valós cél nem mindig az a cél, amit legtöbben annak hisznek.
6. A legpozitívabb megerősítés, amit bárkinek adhatok, az éppen leendő eredményeinek csokra lesz – idővel. Addig is azonban hasznos megvilágítanom, hol, milyen formában és miért éppen ott, úgy fogja megkapni őket. Végtére az informálás is alap.

Anita megkérdezte tőlem, miért nem vázolok néhány találkozás után egy pozitív képet a gazdik jövőbeni eredményeiről és sikereiről, amit majd el fognak érni. Mintegy célként. Hogy hová tartunk. Amibe kapaszkodva könnyebben vehetnék az első pár hónapot a maga változásaival, új ismereteivel. Hát erre csak tömör választ tudtam adni: mert nem akarok. Mégpedig azért nem, mert nem tudhatom a legelején, ki mennyi időt, következetességet, felelősségvállalást, energiát és elszánást fog felmutatni a jövőben. Egyáltalán, lesz-e jövőbeni közös munka. Jó páran csak lelkiismeretük nyugtatása végett hívnak trénert vagy félresiklott eljárásaik hamis megerősítését várják tőlem, eszük ágában sincs komolyan dolgozni új eredményekért és a legkevésbé akarnak szembesülni a valósággal. Ha bármit ígérnék, a legelső lennék, akit kutyájuk hibája, egy baleset kapcsán előkapnának, mutogató ujjaik gyorsan irányba állítva, mondván, „de hát azt ígérted…”. Láttam Anita hitetlenkedőn csillogó szemén, nehezen akarja elhinni, sok ember nem olyan, mint ők otthon. Vagy mint Dóriék.

A pozitív megerősítést, ahogyan eddig is rengetegszer, az kapja meg tőlem, aki dolgozik. Ezt ennél egyszerűbben nem tudom leírni. A megadásának van helye, ideje, ami semmiképpen nem egy éles szituáció kellős közepe. Pozitív megerősítés annak jár, aki tiszteli kutyatársában a ragadozót és nem várja el tőlem, hogy saját testi épségem vagy az övét kockára téve mindössze poénkodással üssem el az időt vagy az egyelőre nem létező vezetői képességeit dicsőítsem. Ahol utóbbi ténylegesen megvan, rám például semmi szükség.

A főiskolán, majd később az egyetemen is tanultam oktatáselméletet. Enélkül államvizsgáim közelébe nem juthattam volna. Fontos, hogy a didaktikai feladatok alapján megkülönböztethetünk:

• új ismereteket kialakító és feldolgozó tanórákat (tanulás),
• a feldolgozott ismeretek gyakorlati alkalmazását elősegítő tanórákat (rögzítés),
• a megtanultakat mélyítő és ismétlő órákat (ismétlés),
• és az elsajátított ismereteket ellenőrző és értékelő órákat (számonkérés).

Látható tehát, az értékelés a folyamat legvégére esik. És igen, itt jön el a pont, ahol bizony lehet sajnálni szegény kutyatrénereket. Miért? Mert az alább felsorolt, általános érvénnyel elfogadott didaktikai alapelvek mentén, azok pontonkénti betartásával képtelenség lenne egy ösztönkezelés lefolytatását abszolválni mondjuk élő helyzetben. Magyarán: ha támad a jószág, nincs idő a szakmaiság és az érthetőség harmóniáját pont akkor megteremteni. Fontosabb ugyanis, hogy ha szükséges, kemény vezényléssel, de senki ne távozzon cakkozott hátsóval.

Nézzük hát az alapelveket.

• Aktivizálás: figyelemkoncentráció,
• differenciálás: egyéni képességek figyelembevétele,
• érthetőség: a szakmaiság és az érthetőség harmóniája,
• fokozatosság: korábbi ismeretekre építés,
• megerősítés: pozitív és negatív egyaránt,
• motiválás: a tanulási kedv szintentartása,
• rendszeresség: a tananyag logikus felépítése, optimális adagolása,
• szemléletesség: a valóság modellezése,
• tartósság: az elsajátított ismeretek beépítése a személyiségbe, fejlesztendő attitűdbe,
• tudományosság: az adott szaktudomány eredményeinek tükrözése,
• végül visszacsatolás: tájékoztatás a haladásról.

Szóval Anita és Dóri, köszönöm nektek, hogy én is kaphattam visszajelzést! Jó veletek a szigorúan vett munkán kívül is beszélgetni. Biztos, hogy továbbra is keresni fogom azokat a pontokat, ahol a gondolkodásmódom egyezik a hozzám forduló gazdikéval. És didaktika meg elvek ide-oda, nem gondoltam volna, ennyit jelent számotokra egy-egy jelzésem. Ez megtisztelő. És felelősség is. Így a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell adnom annak, hogy elmondjam ki miben jó és miért szükséges megtenni egy-egy feladatsort vagy rész-eredményekhez határidőt kitűzni a visszacsatolást elősegítve.