Susanne a helyi állatmenhely honlapját nézegette, mikor első látásra beleszeretett egy kicsi, őszöreg pofi fényképébe. Meglévő kutyusa mellé szívesen fogadott volna örökbe egy olyan ebet, aki az esélytelenek táborát erősíti. A rizsporos bajusz egy 10 év feletti Jack Russell Terrier keveréké volt, akin kora miatt már az érdeklődők többsége átnézett.

„Egyből megszerettem! Három órán át vártam a menhely kapujában, hogy elsőként regisztrálhassam magam jelentkezőként. Azonnal éreztem a kapcsolatot kettőnk között, mikor megpillantottuk egymást.” – idézte fel a találkozás emlékeit a lelkes gazdi.

Múltját homály fedte: az utcán kóborolt, mikor összeszedték, de annyi nyilvánvaló volt, hogy az élet nem bánt vele kesztyűs kézzel. Nagyon örült új otthonának, ám a beilleszkedés nehézségekbe ütközött: etetési időben e bájos kiskutya bizony kimutatta a foga fehérjét. Korábban talán kemény küzdelmet kellett vívnia minden egyes falatért, és amint tisztára nyalta saját tálját, rávetette magát társáéra.

„Meg kellett tanítanom neki, hogyan egyen a tálból, és amint leesett neki a dolog, az etetőtál imádata tárgyává vált.”

Ma, két évvel örökbefogadását követően is ez a legértékesebb kincse, ha tehetné, a sétákra is elcipelné. Gazdija segítségével még aludni is magával viszi, álmában is vigyáz rá. Talán sohasem volt etetőtálja, és most, hogy végre van sajátja, úgy tekint rá, mint az eledel megbízható forrására. Roppant hálásnak tűnik, mintha a biztonságot és az otthont jelentené számára.

Neville már a 12. életévét tapossa, de ma is virgonc, aktív kutyus, aki rengeteg örömmel aranyozza be gazdája mindennapjait. Történetük talán másokat is inspirál majd arra, hogy örökbefogadáskor válasszanak idősebb gazdikeresőt:

„Gyengéd, csendes és finom lélek, aki mindig a nyomomban jár. 12 évesen már alig hall valamit, és a látása sem az igazi, de még így is imád élni."