A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Hasonlóan működik a kutya és az ember agya

2019. augusztus 07., 12:15


Szerző: S.Zs.


Kategória: Jó tudni!




Az alvó kutyák agyának működése hasonlít az emberéhez, ennek feltérképezése fontos lépés ahhoz, hogy az emberi agy öregedési folyamataira következtethessenek a kutatók - hangsúlyozza az ELTE MTI-hez eljuttatott közleménye.



Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak új eredménye szerint az idősebb kutyák abban hasonlítanak az emberekhez, hogy a lassú alvási orsónak nevezett EEG hullámforma ritkább fejtetői elvezetésnél, mint a fiataloknál. Viszont a gyors orsók frontális elvezetésnél a várttal ellentétben nem ritkulnak, hanem megszaporodnak idős korban. A jelenség pontos oka még nem ismert, de az igen, hogy az alvási orsók hatással vannak az alvás stabilitására, a tanulásra és az intelligenciára is.

 

Az EEG (elektroenkefalográfia) olyan mérőeszköz, amely képes az agyi elektromos aktivitás vizualizálására hullámok képében. Az emlősök, így a kutya és az ember esetében is a legmélyebb alvásfázisban időnként rövid és gyors hullámsorozat jelenik meg, ezek az alvási orsók. Mélyalváskor általában másodpercenként 4 hullámot látunk, de az alvási orsóknál 9-16 hullám fut le ennyi idő alatt. Ezek az agy mélyén megbúvó talamuszból származnak, amely a legfontosabb bemenet az agy számára az érzékelés, mozgáskivitelezés során. Az alvási orsók az alvás stabilitását és a memórianyomok kialakulását is segítik. Embereken, rágcsálókon és macskákon már számtalan kutatás vizsgálta az alvási orsókat, kutyáknál viszont elhanyagolt terület - mutatnak rá a közleményben.

 

 

Így néz ki egy alvási orsó
Így néz ki egy alvási orsó 
Fotó: elte.hu

 

 

Kubinyi Enikő, az Európai Kutatási Tanács által támogatott ELTE Szenior Családi Kutya Program kutatócsoport vezetője szerint "a kutyaagy öregedési folyamatainak feltérképezése fontos lépés ahhoz, hogy kiderüljön, alkalmas-e a kutya a humán kognitív öregedés modellezéséhez. Az életkor hatása a kutyák alvási orsóira részben átfedésben van azzal, amit az emberek esetén tudunk. Az idősebb kutyák lassú orsóinak kisebb az amplitúdója, ha frontálisan, a két szem közötti elektródával mérjük, és a fej középső részén regisztrált lassú alvási orsók előfordulásának száma is alacsonyabb. Meglepődtünk azonban, hogy az idősebb kutyáknál a frontális elvezetésnél gyakrabban fordultak elő gyors orsók. Embereknél ez inkább a kamaszkorra jellemző" - idézi az etológust a közlemény.   

 

A kutatásban több mint százötven 1-17 éves családi kutya és gazdája vett részt. A kutyák három órát aludhattak az ELTE Etológia Tanszék egy csendes szobájában, gazdáikkal együtt. Az EEG adatokat a humán kutatásokhoz hasonlóan a bőrfelszínhez ragasztott elektródákkal regisztrálták, így ez az eljárás teljesen fájdalommentes volt. Nyolc kivételével minden kutya aludt a három óra alatt.

 

"Kidolgoztunk egy automatikus detektálási módszert, amely a kutyáknál is működik" - magyarázza Ivaylo Iotchev, a Scientfic Reports című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője. "Ezúttal nagy mintán akartuk megvizsgálni, hogy az életkor, a nem és az ivartalanítás befolyásolja-e az orsók tulajdonságait. A humán irodalomban nagyon sokat foglalkoztak a hormonális és életkori változások orsóaktivitásra gyakorolt hatásával. Ha ezek a megállapítások a kutyák alvási orsóira is igazak, az megerősítené azt a feltételezést, hogy a kutya jó modellállat lehet az emberi evolúció, az öregedés és az agyműködés megértéséhez. Eddig leginkább viselkedéskutatások igazolták az ember és a kutya hasonlóságait. Más modellállatokhoz, például a rágcsálókhoz képest a kutya agya számunkra még mindig terra incognita" - teszi hozzá.

 

 

Az EEG adatokat a humán kutatásokhoz hasonlóan a bőrfelszínhez ragasztott elektródákkal regisztrálták, így ez az eljárás teljesen fájdalommentes volt.
Az EEG adatokat a humán kutatásokhoz hasonlóan a bőrfelszínhez ragasztott elektródákkal regisztrálták, így ez az eljárás teljesen fájdalommentes volt.
Fotó: elte.hu

 

 

Az új eredmények alátámasztják azt a feltevést, hogy a kutyák emberhez hasonló alvási orsókkal rendelkeznek.

 

A lokális különbség az orsófrekvenciában erős érv amellett, hogy az emberekben a "lassú" és a "gyors" orsók közötti megkülönböztetés a kutyák esetében is indokolt. "Ez fontos, mert az emberek esetén a gyors és lassú orsók különböző funkciókkal bírnak" - hangsúlyozza a tanulmány szerzői közül Turcsán Borbála.

 

A mozgásmintázatok tanulása a gyors orsókhoz, míg a verbális tanulás és az intelligencia a lassú orsók meglétéhez kapcsolható. A gyors orsók megjelenése emberhez hasonló különbségeket mutatott a nemek között kutyáknál is. A szukák esetében több, nagyobb és gyorsabb orsót találtak a kutatók. A különbség leginkább az ivaros szuka kutyáknál volt jelentős.

 

Iotchev szerint "az a tény, hogy mind a kutya neme, mind a reproduktív állapota befolyásolta az orsók jellemzőit, a legerősebb érv egy nem-invazív vizsgálatban amellett, hogy a nemi hormonoknak hatásuk van az alvási orsók kifejeződésére. Ez viszont különösen erős érv amellett, hogy emberek és kutyák esetében hasonló mechanizmusok szabályozzák az orsók kialakulását és modulálását".

 

"A felszíni EEG-mérések nem teszik lehetővé, hogy minden részletében megértsük az alvó kutya agyának aktivitását" - magyarázza Iotchev. "Fontos azonban, hogy az öregedési modellként használt patkányok esetén nem csökken az orsók gyakorisága az öregedés során úgy, mint az embernél, a kutyáknál viszont igen. Ez azt támasztja alá, hogy legalábbis alvási orsók tekintetében hasznosabb a kutyaagy vizsgálata más modellfajokhoz képest" - hangsúlyozza a kutató.

 

 

 

 

Forrás: MTI
Indexkép forrás: pinterest.com

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Bizalom – 6 jel, hogy a kutyád az életét is Rád bízná Bizalom – 6 jel, hogy a kutyád az életét is Rád bízná
A kötelék gazdi és kutyája között hihetetlenül erőteljessé válhat, értéke számokban nem mérhető. Egymás iránti szeretet, megbecsülés, de mindenek felett bizalom, amin alapszik. Milyen jelekből tudhatod, hogy kedvenced bízik benned?

Miért élnek rövidebb ideig a nagytestű kutyák? Miért élnek rövidebb ideig a nagytestű kutyák?
Hatalmas szív dobog e békés óriásokban - mi pedig azt kívánjuk, bár még több időt tölthetnénk el társaságukban. Van remény?

Több mint szőr - Mi mindenben segíti a bajusz a kutyát? Több mint szőr - Mi mindenben segíti a bajusz a kutyát?
Kutyánkra nézve nem csak kedves tekintete, hanem a pofija körül meredező bajusz is meglágyítja szívünket. De milyen célt szolgálnak e különleges szőrszálak?

Miért kaparják a kutyák a helyüket lefekvés előtt? Miért kaparják a kutyák a helyüket lefekvés előtt?
Három-négy lerótt kör a kutyaágyon, vagy épp annak kaparása lefekvés előtt - sok kutyánál figyelhető meg ez, de vajon mi lehet ennek az oka?

Felébresszük kutyánkat, ha úgy érezzük, rosszat álmodik? Felébresszük kutyánkat, ha úgy érezzük, rosszat álmodik?
A gazdik többsége meg van győződve arról, hogy kutyája alvás közben álmodik. Azt azonban nem mindig könnyű eldönteni, hogy álma jó vagy éppen valami rémes. És ha utóbbi, szabad-e felébreszteni?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Brimo partysátor AIRMAX Cargo Budapest Zrt.
 Mondial Assistance GesmbH MOL Nyrt.

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Szívmelengető fotó: az élet nem csak a járással lehet teljes! Hírek - Címlapon
Szívmelengető fotó: az élet nem csak a járással lehet teljes!
Elkészült Vas megye első kutyastrandja Hírek - Címlapon
Elkészült Vas megye első kutyastrandja