Puszta kézzel feszítette szét a hattyúnyak-csapdát a gazda, hogy vizsláját megmentse
Szörnyű baleset történt Ikrényben (Győr-Moson-Sopron vármegye), amelynek során a gazdi és kutyusa is súlyos sérüléseket szenvedtek.
2023. március 06., 11:30
Szerző: Kris Baumann
Kategória: Közérdekű
B. Richárd és kutyája Szálem pár nappal ezelőtt az ikrényi vasútállomás közelében egy sűrűn látogatott, népszerű sétálóhelyen estek áldozatául a helyi vadásztársaság által kihelyezett hattyúnyak csapdának.
A kisalföld.hu szerint a helyi vadásztársaság hattyúnyakcsapdákat helyezett ki, amiket pár centivel a föld alá rejtettek, ám a járókelőket nem figyelmeztették megfelelően.
A gazdi és kutyusa szokásos napi sétájukat ejtették meg a területen, ahol egybként is sokan futnak, sétáltatnak rendszeresen a helyiek közül. A kutyára azonnal felkerült a póráz, mihelyst B. Richárd meglátta a csapdákra figyelmeztető egyetlen táblát. Ám arra nem számított, hogy a gyalogút mellett 1-2 méterre, alig pórázhossznyira is belefuthatnak ebbe a szörnyű eszközbe.
Így történhetett, hogy Szálem belelépett egy csapdába, amely azonnal rázáródott. A kutyus a helyszínen el is vérzett volna, ha a gazdi saját testi épségével mit sem törődve nem szabadítja ki.
Mind a ketten kórházban kötöttek ki az eset után.
A hattyúnyak csapdák régóta vitatott eszközei a vadásztársaságoknak – noha az 1979-es Berlini egyezmény nem tiltja a használatukat, szemben a méreggel vagy füstöléssel. De részletszabályozás a kihelyezésre nem létezik.
B.Richárd az ügyet hivatalos útra terelte, mivel úgy gondolja, hogy az úthoz ennyire közel kihelyezett csapda emberre és állatra egyaránt veszélyes lehet. Egy futó vagy egy arra sétáló kisgyermek akár véletlenül is működésbe hozhatja az eszközt. Sérelmezi továbbá az információk hiányát, mivel sem a csapdák kihelyezéséről, sem azok helyéről nem kaptak a helybéli lakosok tájékoztatást, és a veszélyhelyzet esetén értesítendő elérhetőséget is hiányolja.
Orbán Henrik, az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron vármegyei Területi Szervezetének titkára szerint az ehhez hasonló ügyek véleményesek, mivel nem lehet bizonyítani azt, hogy a kutyát valóban pórázon sétáltatták.
Az ügyben az is vizsgálható, hogy a kutyasétáltató milyen területen járt. Fontos lenne, hogy a sétáltatók a terület tulajdonosával is egyeztessenek, használják a futtatásra kijelölt területeket, a közútnak minősülő útvonalakat és persze a pórázt minden esetben.
Németh Tamás, Ikrény polgármesterének nyilatkozta alapján, a jegyző asszony hivatalos levélben kéri a vadásztársaságot arra, hogy haladéktalanul tájékoztassa az önkormányzatot a csapdák helyéről. – „Kíváncsiak vagyunk a csapdakihelyezés pontos szabályaira. Nyilván vadászok szakemberek, ők tudják, hogy erre szükség van, vagy nincs, van vadgazdálkodási tervük. De egy településsel együtt kell működnie a vadásztársaságnak. Ebben az esetben az út mellett a csapda, ami egy egyszerű rövid póráz távolságra van letéve ez abszolút szabálytalan és veszélyes. Ez az út nincs elzárva a közforgalomtól, bárki járhat arra, személy szerint azon az úton járok 45 éve sétálni, futni, kutyát sétáltatni. Kell, hogy legyen szabályozás arra, hogy a csapda úttól való távolsága még szalagpóráz esetén se okozhasson gondot. Végigjárjuk ezt az ügyet, megkeressük a törvényi szabályozást, a társaságokkal és a kormányhivatallal. A jövőben mindig szeretnénk tudni hol helyeznek ki csapdákat, hogy tudjuk tájékoztatni a lakosságot.”
Forrás: kisalfold.hu
Indexkép forrás: madardaloskert.hu
Könnyen idomítható kutyafajták
Vannak bizonyos kutyafajták, akik könnyebben taníthatók társaiknál. Mitől függ, hogy egy kutya könnyen kezelhető vagy sem?
Segítség, túl sovány a kutyám!
Kutyádnak kilátszik a bordája, keskeny a válla, felhúzott a hasa? Nem feltétlen szimplán csak atletikus alkat, lehet, hogy kórosan sovány.
Őszi kirándulás kutyával - Első lépés, a Tervezés
Napsütés, kellemes meleg, friss levegő. Mi is lehetne jobb alkalom egy kis kutyás kimozdulásra, mint az ősz? Mire figyeljünk, mielőtt elindulnánk?
Egyszerűen átdobott nyolc vizslát a menhely kerítésén valaki – sérüléseket és sokkos állapotot okozott a kutyáknak
Nyolc rémült kutya fogadta a Halasi Állatotthon dolgozóit – a kutyákat valaki egyszerűen átdobta a kerítésen, így szabadult meg tőlük.
Kutya az állatorvosnál - Ezért fontos a rendszeres állapotfelmérés
Ha szeretnénk, hogy kedvencünk boldog és kiegyensúlyozott legyen, gondoskodnunk kell egészségéről is. Ennek elengedhetetlen része az, hogy legalább évente egy alkalommal ellátogassunk az állatorvoshoz. Mire számíthatunk az állapotfelmérés során?