
Rangos díjat nyert a Mancs című film!
2015. október 13., 12:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Hatalmas kihívásnak, pályafutása egyik legnehezebb alkotásának nevezte Pejó Róbert rendező a Mancs című családi filmet, amely vasárnap elnyerte a chemnitzi "Kölyökfesztivál" Európai Gyermekfilm-díját.
A szakember az MTI-nek kiemelte: a 18 gyerekből álló zsűri által odaítélt fődíj megmutatta, hogy a Mancs elérte a célját, sikerült olyan filmet alkotni, amely egy kisgyermek számára is átélhető és érthető módon meséli el a történetét.
Az elmúlt héten 46 ország 156 gyermek- és ifjúsági filmje mutatkozott be a 20. alkalommal megrendezett chemnitzis gyermekfilm mustrán, közülük 33 alkotásnak rendezték a premierjét. 14 díjat ítéltek oda 57 ezer euró összdíjazással.

Fotó: Kántor László
A januárban Magyarországon bemutatott Mancs a kutya és gazdája közti barátságról, a bizalomról és a hétköznapi hősökről szól. A film eredetileg a valódi Mancsról, a miskolci Spider Mentőcsoport 2006-ban elpusztult mentőkutyájáról szólt volna, azonban a terven még a forgatókönyvírás korai szakaszában változtattak. A filmet a valódi Mancs munkássága ihlette, de mégis egy különálló, független történetet vittek vászonra. A filmben Mancs történetét egy kislány nézőpontjából ismerjük meg, aki esti meseként találkozik a mentőkutyával. A gyermeki nézőpontot - pontosabban a kislány által elképzelt kutya-nézőpontot - animációs jelenetekkel domborították ki - mondta korábban a rendező az MTI-nek.

Fotó: mandarchiv.hu
Pejó Róbert első családi filmje készítési munkálatait felidézve hangsúlyozta, hogy többek között nehéz feladat volt a gyerekszereplők rendezése, de különösen sok türelem kellett a színészek és a kutyák egyidejű alkalmazásához is.
"A kutyákkal való munka nagyon sok előkészülést igényelt, és a dolgok időnként nem úgy mentek, ahogy azt az ember előre elgondolta" - mondta a rendező.
Pejó Róbert kitért arra is, hogy a hét év alatt elkészült Mancsnak egy olyan területen kellett helytállnia a történet igényeihez képest viszonylag szerény költségvetésből, amely telis tele van látványosabbnál látványosabb filmekkel.
A chemnitzi gyermekfilm fesztivál internetes oldalán olvasható indoklás szerint a zsűri kiemelte a Mancs meggyőző színészi teljesítményeit és a szórakoztató animációs betéteket, valamint rendkívül lelkesítőnek találták a négylábú főhős hűségét és különleges érzékeit is.

Fotó: mandarchiv.hu
A 92 perces mozifilm mintegy 375 millió forintból készült el, ebből 250 millió forintot a Magyar Nemzeti Filmalap állt. Az operatőri munkáért Szatmári Péter felelt, a zene Márkos Albert alkotása. A forgatókönyvet Pejó Róbert Szy Katalinnal közösen írta. A film az Új Budapest Filmstúdió produkciójában, a TV2 együttműködésével született meg.
Forrás: MTI
Indexkép forrás: mandarchiv.hu
Bátortalanul nyújtotta mancsát, így kért segítséget a kóbor kutya, aki a menhely előtt várt
Ahogy odaért az állatmentőhöz, kezébe tette a mancsát, mintha azt mondaná: „Kérlek szépen, segíts rajtam!”
A kutyák is lehetnek csiklandósak?
Elgondolkodtál már valaha azon, mit csinál a kutyád, amikor lábaival kalimpál, miközben a pocakját vagy hátát vakargatod? Lehet, hogy csiklandozza az érintésed?
Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán
A négylábú főszereplő első pillantásra belopta magát a színész szívébe.
Problémás kutyából filmcsillag - így lett világhírű Pal, a skót juhászkutya Lassie szerepében
Lassie kutyust mindenki szereti. De ki is volt valójában az eb, aki eljátszotta a filmvásznon?
Miért sántít a kutyám? Okok, tünetek és teendők
Sántikál, kíméli a lábát vagy képtelen felállni, és csak húzza maga után? A sántítás mögött nemcsak sérülés, hanem betegségek is állhatnak, melyek kezelése szakértelmet, a gazdi részéről pedig türelmet és odaadást kíván. Mit kell tudnunk az állapotról, és hogyan segíthetünk kutyánknak?