Segíti a kutyák tanulását, ha dicsérettel és simogatással is jutalmazzuk őket
2024. június 07., 12:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Nevelés
A kutyák tanulási sikerére jó hatással van, ha nemcsak étellel jutalmazzuk őket, hanem dicséretet és simogatást is kapnak a jó teljesítményért - derül ki az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak Scientific Reportsban megjelent legújabb kutatásából. Az etológusok az érzelmek, a tanulás és az alvás összefüggéseit vizsgálták. Eredményeik rávilágítanak, hogy a tanítási stílus és az alvás hogyan hat a kutyák viselkedésére és tanulási sikerére.
Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az érzelmi töltettel rendelkező eseményekre, információkra jobban emlékszünk.
Azonban ezeket a vizsgálatokat elsősorban kontrollált laboratóriumi keretek között végezték, így kiemelten fontos a kérdést életszerű helyzetekben is tanulmányozni - írj az ELTE közleménye.
“A családi kutyák számára természetes és mindennapos, hogy érzelmi töltetű társas helyzetben tanulnak akár a gazdájuktól, akár kutyakiképzőtől. Ugyanakkor az eddigi tudásunk erről a jelenségről főleg embereken és laboratóriumi rágcsálókon (patkányokon, egereken) végzett vizsgálatokon alapul. A célunk az volt, hogy kutyák esetében tanulmányozzuk a jelenséget, hiszen nemcsak modellállatként, hanem saját jogán is izgalmas a fajt kutatni.” - magyarázza Dr. Reicher Vivien, a tanulmány első szerzője.
A kutatók egyedi módszertant fejlesztettek ki: a gazda jelenlétében kutyakiképzők segítségével tanítottak új vezényszavakat a kutyák által már ismert trükkökre, például ‘Pacsi’ helyett ‘High five’ vezényszót használtak. Minden kutya két tréning alkalmon vett részt, egyszer “megengedő” stílusú tréningen, vagyis a kiképzők a jutalomfalat mellett sok-sok dicséretet és simogatást használtak, és sosem szóltak rá a kutyákra, másszor pedig “kontrolláló” stílusú kiképzést kaptak, vagyis csak jutalomfalattal, szóbeli dicséret és simogatás nélkül tanították a kutyákat, és olykor rájuk is szóltak.
A tréningek után a kutyák a tanszéki alváslaborban aludtak, a kutatók pedig alvás előtt és után is tesztelték, mennyire sikeresen tanulták meg a kutyák az új vezényszavakat. A kutyák alvását EEG vizsgálattal elemezték, hogy a memóriakonszolidációhoz, vagyis az új ismeretek rögzüléséhez kapcsolódó agyi működésüket vizsgálhassák.
Az eredmények alapján a “kontrolláló” tanítás nagyobb stresszt idézett elő a kutyákban: többet keresték a gazdájuk közelségét, valamint többet aludtak a tréning után, ami megerősíti korábbi kutatások eredményeit, miszerint az alvás fontos szerepet tölt be az érzelemfeldolgozásban. Érdekes módon az első alkalommal a tanítási stílustól függetlenül sikeresebben tanultak, a megengedő vagy kontrolláló stílusnak pedig önmagában nem volt hatása. A sorrendhatás oka az a szakirodalomban jól ismert jelenség lehet, hogy az elsőként tanult információra sokszor könnyebb emlékezni, mint amit később egy hasonló kontextusban tanulunk.
Dr. Gácsi Márta, a HUN-REN-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa kiemeli: “A legizgalmasabb eredményünk, hogy az alvás csak egyetlen konkrét esetben javította a kutyák teszteredményeit, amikor az először “kontrolláló” tanítást kapott csoport másodszor is hasonló tréningre számított, de akkor már “megengedő” stílusban tanítottuk őket. Úgy véljük, a pozitív meglepetés és az alvás együttes hatása javította a tanulási sikerüket.”
A kutatás eredményei felhívják a figyelmet arra, hogy a szociális megerősítésnek (dicséret, simogatás) fontos szerepe van a kutyák jólétében és tanulási sikerében.
A szociális megerősítés hiánya, illetve a szidás stresszt okozhat a kutyáknak, különösen, ha tréner tanítja őket, ezt pedig érdemes figyelembe venni a tanítási módszerek megválasztásakor.
Ez a tanulmány nemcsak a kutyák tanulásába nyújt mélyebb betekintést, hanem az ember egyes tanulási folyamatainak a megértéséhez is közelebb vihet minket. Emellett a gazdák és kutyakiképzők számára is hasznos információkhoz jutottunk, hiszen további tudományos megerősítést nyert, hogy kedvenceink jóllétére és tanulási sikerére egyaránt jó hatással van, ha nemcsak étellel jutalmazzuk, hanem dicsérjük, simogatjuk is őket a jó teljesítményért.
Forrás: biologia.elte.hu
Indexkép forrás: Freepik
Szocializáció kölyökkorban – 5 dolog, amiért nem szabad kihagyni
A kiskutya szocializálása az egyik legfontosabb szempont ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott kutyát nevelhessünk fel. Mi mindenben segítheti későbbi élete során?
Mikor érdemes kutyaiskolába vinni a kölyköt?
Rengeteget számít, ha már idejekorán megkezdjük kiskutyánk tanítását. Az otthoni nevelés mellett fontos az is, hogy elvigyük kutyaiskolába. De mikor?
Vigyük-e a kölyköt iskolába?
Egy friss kutatás azt vizsgálta, milyen hatással lehet a kutya későbbi viselkedésére, ha már kölyökkorában ellátogatunk vele az iskolába.
Átkelt a szivárványhídon Janka, Csányi Vilmos kutyája
Az örök vadászmezőkre lépett Janka, Csányi Vilmos etológus szeretett kutyája. Janka 11 éves volt.
A kutyák szaglását tesztelték az ELTE etológusai
A családi kedvencként tartott kutyák szaglását tesztelték az ELTE etológusai, legújabb eredményeik azt mutatták, hogy sem a hőmérséklet, sem a páratartalom nem befolyásolta a kutyák teljesítményét, viszont a teszt helyszíne fontos tényező volt a feladat végrehajtása során.