
Segíts a menhelyi állatokon: ne feledkezz el rendelkezni adód 1 százalékáról!
2020. május 20., 11:15
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Vészesen közeledik az adóbevallás, ezzel együtt az szja 1+1 százalékáról való rendelkezés határideje. Szánjunk rá pár percet, hiszen ez a menhelyi állatoknak akár az életet jelenheti!
Az állatmenhelyeknek és állatvédő szervezeteknek mindig jól jön a segítség, hiszen javarészt magánadományokból tartják fenn magukat. Rengeteg a gazdátlan állat, a legtöbb menhely teltházas, az önkéntesek, az állatvédők erőn felül dolgoznak azon, hogy egy állat se maradjon esély nélkül egy jobb életre.
A koronavírus járvány kitörése és a járványhelyzet miatt elrendelt korlátozások azonban szinte lehetetlen feladat elé állította a menhelyeket. Legtöbbjük az állatok élelmezését nagyrészt a menzák maradékaiból fedezte, ám az iskolák, óvodák bezárásával ez a forrásuk megszűnt. Kutyatápokból, konzervekből és persze anyagiakból nem tudtak eddig sem jelentős tartalékot felhalmozni, így mondhatni: napról napra élnek. Ebben a helyzetben még nagyobb szükségük van a segítségre, minden területen és formában. (Részletes írásunk a segítési lehetőségekről ide kattintva olvasható.)
A menhelyek és az állatvédő szervezetek a magánadományok mellett nagyon várják az adó 1 százalékából érkező segítséget is. A jelen helyzetben különösen fontos tehát, hogy ne feledkezzünk meg a határidőről, rendelkezzünk adónk 1+1 százalékáról!

Egyszerűbb és gyorsabb, mint egy pizzarendelés
- ígéri a NAV a felhívásában az adó 1+1 százalékáról való rendelkezésről.
Az adóhivatal honlapján, az szja-bevallás webes felületén is elérhető az szja 1+1 százalékos rendelkezés azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot. A rendelkezés legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával teljesíthető. A rendelkezőnyilatkozat a bevallás részeként vagy akár önálló nyilatkozatként is benyújtható május 20-ig. Felajánlásokat kizárólag a NAV-nál korábban regisztrált civil szervezetek, a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat kaphat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.
A határidő tehát 2020. május 20. Ne feledkezzünk meg róla, segítsük az árva állatokat!
Indexkép forrás: blog.frontiersin.org
Cikk első megjelenése: 2020. május 11.
Két tonna tápot kaptak az árva állatok
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány első, civil állatvédőket támogató kampányában 2 tonna tápadomány talált gazdára - közölte az alapítvány az MTI-vel.
Kutyák a történelemben: Buddy, Amerika első vakvezető kutyája
„Buddynak köszönhetem, hogy visszakaptam a szabadságom”. Magával ragadó történet egy német juhászkutyáról és gazdájáról, akik látássérültek és vakok ezreinek életét változtatták meg.
Te is lehetsz szuperhős: az árva állatok megmentője lehetsz, ha rendelkezel adód 1 százalékáról!
Közeledik az adóbevallás, ezzel együtt az szja 1+1 százalékáról való rendelkezés határideje. Ne hanyagoljuk el, szánjunk rá pár percet, hiszen ez a menhelyi állatoknak akár az életet jelenheti!
Akár egy tonna tápadományt is nyerhetsz egy általad kiválasztott szervezet részére
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Ovádi Péterrel, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztossal együttműködésben 2023. április 3. és május 22. között első alkalommal hirdeti meg a magyarországi civil állatvédő szervezetek népszerűsítését célzó kampányát, amely egyben felhívás arra is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadó 1 százalékát regisztrált, állatvédelmi tevékenységet végző civil szervezetnek adományozzák az adófizetők. A kampány keretei között egy online nyereményjáték is kezdetét veszi, ahol egyrészt mindenki kiállhat a számára legkedvesebb állatvédő szervezet mellett, másrészt akár 1000 kg tápadományhoz is juttathatja az általa támogatott szervezetet. A kampány szakmai partnere az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központja.
Civil állatvédőket támogató kampányt indít a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány
Civil állatvédőket támogató kampányt indít a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány, a kezdeményezésben részt vevők akár 1 tonna tápadományt is nyerhetnek az általuk támogatott szervezetnek - közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.