
Sokat mondó kutyaugatás
Magyar kutatók vizsgálták a kutyák ugatását
2014. december 01., 07:15
Szerző: RSM
Kategória: Jó tudni!
A világon egyedülálló vizsgálatot végeztek magyar kutatók a kutyaugatás terén. Az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportja idén tette közzé eredményeit, melyek a kutyák kommunikációjának megértésében mérföldkőnek számítanak.
Több területen is vizsgálták a kutyák ugatását. Arra szerettek volna választ kapni a kutatócsoport munkatársai, hogy a gazdák megértik-e kutyájuk verbális jelzéseit, valamint az állatok különböző helyzetekre hogyan változtatják ugatásukat.

Olyan kutyaugatásokat játszottak le több száz kutyának, melyeket vagy ismertek, vagy nem. Illetve az is döntő fontosságú volt, hogy kikötött kutya ugatását játszották-e le a tesztalanyoknak. A megfigyelést kiterjesztette a kutatócsoport a kutya helyzetére is. Ebből látszott, hogy az idegen kutya ugatásakor minden esetben a kerítésnél tartózkodtak a megfigyelt állatok. De a kikötött kutya ugatására már nem mindig mentek el a kerítésig. Inkább megálltak a ház és a kert vége közt és onnét ugattak vissza.
Ismerős kutya hangjának hallatára nem számított lényegesnek a válasz. Jellemzően az állatot keresték, nem volt fontos számukra a viszontugatás.
Ebből azt a következtetést vonták le, hogy az ugatós kutyák minden idegen zajra válaszolnank, de ha olyan helyen vannak, ahol nem látják a kertésnél zajló forgalmat, akkor kevesebb dolog ingerli őket az ugatásra. A lakásban tartott kutyák ugattak a legkevesebbet.

A kutatócsoport a gazda-kutya verbális megértést is vizsgálta. Ebben az esetben a gazdáknak játszottak le különböző helyzetekben felvett ugatásokat. Ilyenek voltak például a csontőrzés, házőrzés, üdvözlés közben kiadott hangok értékelése. Két-két szempontból értékelték az ugatásokat: mennyire pozitív-negatív a kisugárzása, illetve intenzív-visszafogott.
A kutatók rájöttek, hogy a verbális kommunikáció a kutyáknál, ugyanúgy, ahogy az embernél, az érzelmek akusztikus paraméterekkel jellemezhetőek.
A gazda ezért képes eldönteni, hogy pusztán az ugatást hallva, kedvence boldog vagy szomorú, mérges vagy fél.

Ezeket az eredményeket a jövőben egy olyan robotfejlesztési projektben kívánják felhasználni, ahol a szociális robotok és a felhasználók közt a mesterséges érzelemkifejező hangok autómatikusan felismerhetőek.
Itt az újabb bizonyíték, miért szeretjük jobban kedvenceinket, mint az embereket
Egy kutatás szerint mélyebben együtt érzünk azokkal, akik nem tudják megvédeni önmagukat, és az irántuk érzett szeretetünk is erősebb.
Boldog a kutyám? Íme 16 jel, melyből kiderül!
Te is elgondolkodtál már azon, mi lenne, ha kedvenced elmesélhetné, mit érez? Az alábbi jelek segítségével megtudhatod a választ az egyik legfontosabb kérdésre is: boldog-e a kutyád?
Hagyjunk égve lámpát kutyánknak a sötétben, ha elmegyünk otthonról?
Kedvenceink jobban látnak a sötétben, mint mi, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy jól is érzik magukat, amikor egyedül kell lenniük napnyugta után. Kapcsoljuk fel nekik a lámpát vagy szükségtelen?
10 dolog, amivel boldogabbá és teljesebbé teheted kutyád életét
Kutyáink ügyesen alkalmazkodnak az emberi környezethez, ám néhány aprósággal mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy elmondhassák magukról: óriási szerencsém van a gazdimmal!
Miért érintik össze orrukat a kutyák?
Üdvözlés, információgyűjtés, a kötődés növelése... Mi mindenben segítheti a kutyákat ez a barátságosnak tűnő gesztus?