
„Szép álmokat!” - Minden egyes kutyának jó éjszakát kívánnak a gondozók ezen a menhelyen
2022. április 30., 13:00
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
"Minden este megsimogatjuk és betakargatjuk őket, hogy érezzék, itt biztonságban vannak, és szeretjük őket."
Kis Piros Pajta. Egy varázslatos hely, ahol a mentett kutyusok megpihenhetnek, feltöltődhetnek, miközben gazdira várnak. Itt, a béke és nyugalom szigetén átmeneti és végleges otthonra lelhetnek azok, akik betegségük vagy idős koruk miatt az esélytelenebb kategóriába tartoznak. Szép számmal történnek azért örökbefogadások is, ám addig, amíg megérkezik értük az álomgazdi, a kutyusok kedvükre játszhatnak, szaladgálhatnak és szunyókálhatnak barátaik társaságában.

Fotó: Always & Furever Midwest Animal Sanctuary
Legtöbbjük túlzsúfolt menhelyekről érkezik ide, így különösen örülnek a csendnek és persze a kényelmes ágyak, fekhelyek is mind-mind rendelkezésükre állnak a pihentető alváshoz. Mintha otthon lennének, s valójában erre is készülnek, hiszen innen csak egy lépés választja el őket attól, hogy saját családjuk körében élhessenek.
Addig is különféle programokkal, sok-sok játékkal igyekeznek feldobni napjaikat - a húsvéti tojáskeresés roppant népszerűnek bizonyult, hiszen ínycsiklandó falatokra bukkanhattak rá.

Fotó: Always & Furever Midwest Animal Sanctuary
„A közösségi tér az otthoni környezetet mintázza, ahol a kutyák stresszmentesen élhetnek, elfelejthetik múltjukat, és felkészülhetnek egy boldogabb jövőre, amíg örökbefogadókra találnak. S ha ez a nap sohasem nem jön el, akkor velünk maradnak életük végéig” - mondta el Miranda Munden, az Always & Furever Midwest Animal Sanctuary munkatársa.
Reményeik szerint a lehetőség, hogy ilyen környezetben tölthetik napjaikat, nagyban elősegíti majd a beilleszkedést végleges otthonukba is. Mindenesetre a menhelyen mindenki azon van, hogy a lehető legkellemesebbé varázsolják védenceik számára a náluk eltöltött időt. A jelek szerint pedig a kutyák egyenesen odavannak érte!

Fotó: Always & Furever Midwest Animal Sanctuary
„Kialakítottunk egy konyhát (sok-sok mogyoróvajas és sajtos finomsággal), egy mosókonyhát (ahol folyamatosan dolgoznak a gépek), felszereltünk az ajtóra egy kutyaajtót, amelyen át a tágas, biztonságosan körbekerített kertbe juthatnak a kutyák.
A nappali rész pedig telis-tele van kényelmes ágyakkal, fekhelyekkel. Berendezéséhez még bőrkanapékat is kaptunk adományban, amit sokkal könnyebb tisztán tartani. Bent is lekerítettünk egy kisebb részt, ahová elvonulhatnak szunyókálni azok a kutyák, akiknek szükségük van egy kis magányra. A hangszórókból pedig lágy, nyugtató klasszikus zene szól.”

Fotó: Always & Furever Midwest Animal Sanctuary
Ezen a helyen a gazdikeresők jóléte és jólléte mindenek felett áll, ezért a napi rutin részeként a jóéjtpuszi sem maradhat el:
„Minden este megsimogatjuk és betakargatjuk őket, hogy érezzék, itt biztonságban vannak, és szeretjük őket. Mindegyiküknek szép álmokat kívánunk, aztán leoltjuk a lámpát, és a hold éjjeli fénye lengi be a szobát.”

Fotó: Always & Furever Midwest Animal Sanctuary
A szívmelengető rutin néhol hosszabb, máskor rövidebb ideig tart, attól függően, éppen hány kutyus tartózkodik a Kis Piros Pajtában. Kisebb létszám mellett még esti mesét is olvasnak nekik a gondozók. A kutyusok nagyon élvezik a figyelmet és a kedvességet. Érzik, hogy vigyáznak rájuk, megbecsülik őket, amely rengeteget jelent számukra azok után, hogy elvesztették családjukat, otthonukat. Itt azonban a legnagyobb szeretetben viselik gondjukat, és békésen hajthatják álomra fejüket.

Fotó: Always & Furever Midwest Animal Sanctuary
Másnap reggel pedig boldogan riszálva köszöntik az önkénteseket, és persze a reggelinek is örülnek. Tudják, hogy itt bőven jut mindenkinek élelem, többé már nem kell aggódniuk amiatt, mit hoz a holnap. A Kis Piros Pajtában otthon érezhetik magukat, míg leendő családjuk eljön értük, és ezért rettentően hálásak.
Forrás: thedodo.com
Indexkép forrás: Always & Furever Midwest Animal Sanctuary
Miért jön utánam a kutyám a fürdőszobába?
Vannak ebek, akik előszeretettel követik a gazdit mindenhova, és arról sem maradhatnak le, ha lezuhanyozunk vagy veszünk egy kellemes fürdőt. De mi teszi ezt olyan érdekessé?
Életében először alhatott ágyban a mentett kutya - egyszerűen imádnivaló!
A boldogsághoz kevés is elég: csend, nyugalom és egy puha ágyikó egy biztonságos helyen.
Még gazdija se tudta kiszedni a kutyát a szökőkútból, annyira élvezte a pancsolást
Rettentően jól szórakozott, esze ágában sem volt kijönni a vízből!
10 napon át várt a hűséges kutya a kórház bejárata előtt, hogy újra láthassa gazdiját
Nem tudhatta, hogy apukája már nem fog visszatérni hozzá. Ő mégis várt. Még a szakadó esőben is.
Horkol a kutyám! Betegségre is utalhat, ha alvás közben sűrűn rázendít
A jó egészség egyik alapvető feltétele a jó alvás – ezt kedvenceink is tudják. Nekik is szükségük van arra, hogy az alvásidő valóban pihentető legyen, ám a horkolás ennek útját állhatja, különösen, ha folyton felébred rá, és egy fárasztó éjszaka után úgy kel fel, mintha éppen csak szundított volna egy kicsit. Miért horkolnak a kutyák?