
Több ezer dollárt keresett már gazdáinak a művészien festő kutya
2019. június 01., 14:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
A shiba inu nagy valószínűséggel szebben fest mint a legtöbb kétlábú. Annyira belejött a művészlétbe, hogy képeivel (és gazdái segítségével) már csinos kis összeget keresett.
A Kanadában élő Kenny Au és felesége Denise Lo szerették volna valamilyen igazán egyedi művészeti alkotással feldobni otthonuk nagy üres falát, azonban hiába nézelődtek az interneten és boltokban, egyet sem találtak, ami megfelelő lett volna az ízlésüknek. Aztán jött az ötlet: mi lenne, ha családtagként szeretett kutyájukat, Huntert tanítanák meg festeni? Hunter egyébként is folyton keresi a feladatot, az elfoglaltságot magának, így az új trükk tanulásával nem csak fizikailag, de mentálisan is elfáradna.

Fotó: boredpanda.com
A gazdik először azt tanították meg az ebnek, hogyan fogja meg az ecsetet, majd amikor ez már ment, jöhetett maga a festés mozdulatai. A kutya meglepő módon nagyon élvezte a műveletet, olyannyira, hogy nem is akarta abbahagyni, folyton festeni akart. Természetesen a gazdik ezt nem hagyták, hiszen hamar beleunna, nem akarták, hogy túlzásba vigye ugyanazt a cselekvést, ezért folyton váltogatják a festést mást feladatokkal, trükkökkel.

Fotó: boredpanda.com

Fotó: boredpanda.com
Ahogy szaporodtak a kutya műalkotásai, a gazdik regisztráltak egy oldalt Hunternek az Instagramra és az online kézműves piactérre, az Etsyre. Utóbbin lehetőség van rendelni Huntertől festményt. Nem készül két egyforma belőlük! És ameddig Hunter kedvet érez a művészethez, addig festhet. Ha megunja, akkor nem kényszerítik rá, hiszen az egész lényege a szórakozás.

Fotó: boredpanda.com

Fotó: boredpanda.com
Hunternek rengeteg az energiája és akkor boldog, ha fizikailag és mentálisan is elfárad - írja a gazdikat idézve a Bored Panda. A gazdik és Hunter tarsolyában sok trükk van: elpakolja maga után a játékait, elhozza a gazdi papucsát, egymásra pakolja a játék karikákat és így tovább. A közönsége pedig egyszerűen imádja a négylábú művészt!

Fotó: boredpanda.com
Cikk első megjelenése: 2019. január 04.
Fényesen csillog a prágai Károly híd szobrának kutyafigurája, a látogatók érintésének hála
Kedves és hűséges kisugárzásának köszönhetően szívből átérezzük a bennünket összekötő, ősidőktől eredő szeretetet.
Gördeszkázik, kosarazik, fest és még legalább 60 mókás trükköt tud a zseni corgi
Cukin nézni nagyon tud, ám ez még semmi. Ismerjétek meg Kobis kutyust Litvániából!
Egy labrador és a labdája - Kedves szobor köszönti az embereket egy bostoni utcán
Titokzatos alak kukucskál ki a kerítésen... De Piper szobrát mindenki imádja: a régi ismerősök örömmel köszöntik, az újak pedig meghatódva szemlélik a bronzba öntött kutyát és kedvenc játékát.
Kutya Picasso - Jótékony célokra gyűjt festményeivel a tehetséges ausztrál juhászkutya
Ki gondolta volna, hogy az ebek is tudnak festeni? Ivy, a mosolygós ausztrál juhászkutya éppen ezt teszi – egyedi alkotásainak hála pedig több ezer dollárt adományozhatott a rászorulóknak, két- és négylábúaknak egyaránt.
Origami kutyásoknak - hajtogass négylábúakat!
Az origami nagyszerű kikapcsolódás, mely edzésben tartja a kezet és az elmét is. A kreatív, hajtogatásos alkotásnak rengeteg előnye és jótékony hatása van!