Vásárfia vagy zsákbamacska?

Óriási terület tele-tele állatokkal. Vásári forgatag, mindenki dobozokkal, valamilyen állatért jöttek. A gyerkőc már régóta kutyát akar, de most már mindegy, bármi jó lesz, csak állat legyen. “Anya-anya, légyszi, csak egy nyuszit, vagy malacot, de leginkább azt a pici kutyát, ott. Hidd el, nem lesz vele gond, majd én sétáltatom, etetem, nem is fog nagyra nőni.” - Ugye ismerős a szituáció?

Azt senki nem tudja miért, de mindezek láttán az embernek megjön a kedve, hogy maga is valamilyen új kedvenccel térjen haza. A terület minden harmadik asztalán kutyák, kicsi, nagy, keverék, fajtatiszta (legalábbis ezt állítják), mindegyikük kis ketrecekbe zárva. Körülbelül négy sorral odébb egy kis pincser vagy csivava (?) hangosan vonyít, hiszen fázik, még hideg van, de senki nem takargatja be, a szaporítót ez nem érdekli, csak vinnék már. Ha kell akár olcsóbban is adja, neki már mindegy, őt is zavarja a hideg szél, és egyébként is nyűg a nyakán az otthoni két alom mellett még ez a három kutya is. A másik oldalon óriási fekete plüssmackó szerű újfunlandi kölykök. Kihozták a nagy szukát is a meggyőzés érdekében, hogy hamarabb megköttessen az üzlet. Füle mögött rasztás mócsingok, a szőre egy nagy gócban áll, bűzlik a szerencsétlen állat, akit épp egy bőrszíjon rángatnak oda a fotózó kislányhoz.

A kiskutyák nem olcsók, de mégis, ha már újfunlandi kell inkább ennyiért vesz a laikus, mert tenyésztőnél a gatyáját is ráköltené. Bele se gondol, hogy ezek talán nem is fajtatiszták, nem hiába csak az anyát hozták dísszemlére. A következő sarkon egy nagy vadász ül büszkén, mellette két foxi szerű. Neki vadászatra kellettek a kölykök, nem hiába hozta össze németvizsláját a szomszéd szálkásszőrű foxijával. De most már neki is elég volt. Nyolc kölyök született, abból ötöt elvittek, egyet megtartott, na de mi legyen a megmaradt kettővel? Azok nem kellenek senkinek. Az ebek kifejezetten csúnyák, munkára jók, de megvenni így senki nem fogja őket. A gazdát kieszik a vagyonából, hiszen már nem is kicsik. Utolsó remény a vásár, tukmálná ő mindenkinek, vadásznak, halásznak, kicsi és nagy gyereknek egyaránt, de nem viszi senki. Inkább a kicsi, cuki csivavát, mert most az a divat. Nem is nő nagyra, ha szerencsénk van, és a fajta tényleg az, aminek az eladó mondta.

Találkozhatunk itt hivatásos szaporítóval, felvásárlóval, és olyannal is, akinek csak nem állt érdekében ivartalanítani a szukáját, és átszökött hozzá a  szomszéd Buksi. Tenyésztőt ne is keressünk, ilyen helyre felelős tenyésztő be sem teszi a lábát! Ne higgyünk a lebegtetett törzskönyveknek, se a szülőkről mutogatott fotóknak! Garancia nincs, a pedigré gyakran hamis, a fotón pedig egy tenyésztőtől letöltött és kinyomtatott párosítást találunk.

A gyerek még mindig nem hagyta abba: “Anya-apa, csak azt a pici kutyát, légysziiii!!!” - A szülők összenéznek, tudják, hogy nem is fogja már soha abbahagyni. Ha hazaérnek, akkor is kelleni fog a kutya. Nem lenne egyszerűbb inkább itt megvenni? Az a sok utánajárás, keresgélés, utazás mind le lenne tudva. Az egyik eladó még azt is mondta, hogy oltottak a kiskutyák. (Na de hat hetesen?)

Végül vettek egy csivavát a kislánynak. Bonnie lett a neve. Aranyos, kis pici, a gyerkőcnek tetszik, legalább leköti egy ideig. De mit egyen? Erre nem készültek. Adnak neki valami kis párizsit, aztán majd holnap lemennek a boltba egy konzervért… A konzerv drága, marad a párizsi. Az eb megnőtt, nem is olyan kicsi, ölben már nem fér el. Vajon át lettek verve, vagy van ekkora csivava is? Egyáltalán mi az a csivava?

Bonnie kutya egyre többet eszik, nem elég neki a maradék. Meg neveletlen is. Most mit csináljanak? Iskolára nincs pénz. Elkezdett vakaródzni is. Indulás az orvoshoz, de az megint legalább 10000 ft. Allergia, más kaja kell, na de mi? A hipoallergén táp megfizethetetlen, a kutyára meg nem fognak külön főzni. A gyereknek sincs ideje, nem foglalkozik Bonnieval, hiába néz olyan árva tekintettel, hiába hozza a labdát, hiába böködi a “gazdit” a mancsával, hogy “Kérlek, figyelj rám! Csak simogass meg!” - A gazdit ez már hidegen hagyja, inkább elzavarja, hogy ne lássa a sóvárgó tekintetet.

Ma mennek valahova kocsival, izgalmas túra lesz. Vagy mégsem? Bonnie idegen emberekhez kerül, otthagyják. Rácsok mögött várja vissza a kislányt, aki annak idején kimentette a fogságból.

Ez csak egy indok arra, hogy miért ne vásároljunk ilyen helyen kutyát. Ha nem vagyunk kellően felkészültek, nem gondoltuk át eléggé, hogy lesz-e időnk rá, sőt, tíz év múlva is tudunk-e vele eleget foglalkozni, akkor semmiképpen ne vegyünk ebet azért, mert cuki, és szegény fázik is. Az ebnek semmiképpen sem jó, ha néhány évig szeretgetjük, aztán kitesszük, vagy más gazdához adjuk mert már nincs rá időnk. Nem fogja megérteni, hogy mi akkor, ott felelőtlenül döntöttünk, és ma már máshogy szeretnénk élni az életünket.

A másik indok,amit érdemes szem előtt tartani, hogy az ismeretlen szülőktől származó kutyák sokszor genetikai problémákkal küzdenek, melyek olykor gyógyíthatatlanok, egész életen át tartó gyógyszeres kezelést igényelnek. Életük rövidebb lesz, temperamentumuk nem megfelelő, és sokszor nem is hordozzák a fajta jellegzetességeit. Ha gond van a szaporító nem fog segíteni, amint megkapta a pénzt eltűnik, soha nem látjuk többet. Ne vásároljunk kutyát börzéken, kisállatvásárokon, inkább keressünk fel egy menhelyet, vagy látogassunk el néhány tenyésztőhöz a döntés meghozatala előtt!