
Végrehajtandó börtönt kapott két huszonéves állatkínzó
2023. július 20., 09:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Még csak első fokon, de végrehajtandó börtönre ítélte a Jászberényi Járásbíróság, azt a két fiatal férfit, akik halálra verték haragosuk kiskutyáját.
A Jászberényi Járásbíróság a napokban hozott ítéletet annak a két, büntetett előéletű huszonéves fiatalembernek a büntetőügyében, akik az elsőfokú ítélet szerint, 2021. április 19-én Jászladányban nem „csupán” szétverték a velük haragos viszonyban lévő másik fiatal albérletét, de olyan kirívó kegyetlenséggel bántalmazták a kiskutyáját, hogy az ebet el kellett altatni – írja a bíróság közleménye.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a támadók reggel fél nyolc körül keresték fel haragosukat jászladányi otthonában. Mindketten szidalmazták, míg ő, az ágyán ülve próbálta lenyugtatni őket, de nem járt sikerrel. Egyikük, a mindössze 23 éves I. rendű vádlott arcon rúgta, amitől vérezni kezdett az orra. Ezt látva, „vendégei” távoztak, ő pedig sérülése miatt Jászberénybe utazott, ahol orvosi ellátásban részesült.
A két támadó ezalatt visszament a házhoz. Leszakították a bejárati ajtót, betörték az ablakokat, szétverték a háztartási gépeket, a bútorokat és a sértett zenei felszerelését is. Az udvaron talált kutyaházat bedobták a lakásba, annak lakóját, haragosuk kistestű keverék kutyáját pedig olyan brutális kegyetlenséggel bántalmazták, hogy az állatot súlyos sérülései miatt el kellett altatni.
Az ügyben 2022. február 17-én emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság 3 tárgyalást tartott, az utolsón, 2023. július 5-én ítéletet hozott. Az I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett állatkínzás és rongálás bűntette, társtettesként elkövetett rongálás vétsége, valamint testi sértés vétsége miatt 2 év börtönre ítélete és 2 évre eltiltotta közügyektől. Társát, az ügy II. rendű vádlottját pedig társtettesként elkövetett állatkínzás és rongálás bűntettében, valamint társtettesként elkövetett rongálás vétségében mondta ki bűnösnek, amiért 1 év 9 hónap börtönt szabott ki vele szemben, és társához hasonlóan, őt is 2 évre eltiltotta közügyektől.
Az ügyészség tudomásul vette a döntést. A II. rendű vádlott és védője azonban enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki olyan súlyosan bántalmazta kutyáját, hogy az belehalt
Kiszökött a kutya, ezért büntetésül addig verte a gazdája, míg az belehalt a sérüléseibe. A Pécsi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt vádat emelt.
Börtönbe megy a kölyökkutyát földhöz vágó ózdi férfi állatkínzás vétségéért
Szándékosan vágott földhöz egy kölyök kutyát az a férfi, akit az Ózdi Járási Ügyészség állított bíróság elé.
Kegyetlen büntetés – vascsővel verték agyon kutyájukat, mert ugatott
A kutya bűne mindössze annyi volt, hogy ugatott – a kutya gazdái vacsővel estek neki büntetésül. A szomszédok értesítették az állatvédőket, ők pedig rendőrséget, akik azonnal a helyszínre is siettek. A kutya olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már csak az altatás segíthetett rajta.
Börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki agyonverte a szomszédja kutyáját
A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. október 10-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki végzetesen bántalmazott egy kutyáját egy hajdú-bihari településen.
Állatkínzás miatt vádat emeltek egy osztrák nő ellen Zalában
Családi házában bezárva, gondozatlanul tartott 19 kutyát egy zalai faluban egy osztrák nő, emiatt vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.