
Nem győzi ölelgetni megmentőit a kutya, annyira hálás, hogy segítenek neki
2023. július 20., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
"Elképesztő, hogy mennyi szeretet áramlik belőle, mindazok után, amin átment. Ő a legédesebb!"
A látszat néha csal, és ez gyakran a kutyák esetében is igaz. Ahogy egy könyvet sem ítélhetünk meg a borítójáról, úgy egy marcona kinézetű ebről is könnyű lenne azt hinni, bizony morcos jószággal van dolgunk. Holott ez legtöbbször koránt sincs így.
Sonny, a hontalan kutya márciusban került be egy michigani állatmenhelyre. Rövidre vágott fülei, foltokban kopasz bundája és kilógó bordái szomorú múltjára engedtek következtetni, és lelke is darabokban volt. Azon a ponton járt, ahol nem kell sok ahhoz, hogy feladja. Tekintete megtörtséget sugárzott.

Fotó: Jackson County Animal Shelter
Rettentően elhanyagolták, ki tudja, mit kellett elszenvednie, és mégis: annyi szeretet rejlett benne, hogy abból nem győzött adni az embereknek. A gondos ápolásnak hála apránként jobban lett:
„Szó szerint látni lehetett rajta, ahogy szép lassan visszatér belé az élet” - mondta el a menhely vezetője.
És még egy imádnivaló tulajdonság kiderült róla: nagyon szereti az ölelést. Akárhányszor leguggol hozzá valaki, hogy megsimogassa, vagy letérdel mellé, Sonny kutyus odadugja fejét az illető mellkasához, és ha rajta múlik, egész nap így maradna.

Fotó: Jackson County Animal Shelter
„Mindenkit szeretne megölelni. Egyszerűen beleolvad az ember karjaiba, mintha még közelebb szeretne kerülni hozzánk. Bárki, aki találkozik vele, egyből beleszeret. Elképesztő, hogy mennyi szeretet áramlik belőle, mindazok után, amin átment. Ő a legédesebb!” - áradoztak róla a menhelyen.
Hosszú még az út, mire Sonny visszanyeri egészségét, de azt már most tudni lehet róla, hogy nagyon jól jár vele leendő családja. Minden apró segítségért borzasztóan hálás, és ezt nem győzi kimutatni gondozói felé. Egy nap majd érte is eljön az Igazi, akit annyit ölelget, amennyit csak szeretné. Addig is bőven akadnak olyanok az állatotthonban, akik örömmel fogadják Sonny kedveskedését.

Fotó: Jackson County Animal Shelter
Forrás: thedodo.com
Indexkép forrás: Jackson County Animal Shelter
40 nap után került elő a kutya, miután nyoma veszett az izraeli háborúban
Megható történet egy elveszett kutyáról és szerető gazdijáról, aki nem adta fel a reményt, hogy egy napon majd újra magához ölelheti kedvencét.
Senkinek sem kellett az öreg kutyus – mígnem egy 100 éves néni jelentkezett örökbefogadónak
„Olyanok ők ketten, mint a borsó meg a héja.”
Elvesztett barátaira emlékezett a kutya, ahogy átsétált a valódi Szivárványhídon
„Meghitten nézte a nyakörveket és a hámokat, majd a következő pillanatban felkapaszkodott a korlátra, és lehajtotta a fejét.”
Itt az újabb bizonyíték, miért szeretjük jobban kedvenceinket, mint az embereket
Egy kutatás szerint mélyebben együtt érzünk azokkal, akik nem tudják megvédeni önmagukat, és az irántuk érzett szeretetünk is erősebb.
Előrehozták a karácsonyt, hogy a súlyos beteg kutya is ünnepelhessen
Riley, a 11 éves német dog elmondhatatlanul örült ajándékainak!