A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Vigyük-e a kölyköt iskolába?

2024. október 24., 06:30


Szerző: M.Lilla


Kategória: Nevelés




Egy friss kutatás azt vizsgálta, milyen hatással lehet a kutya későbbi viselkedésére, ha már kölyökkorában ellátogatunk vele az iskolába.



 

Sok-sok évtizeddel ezelőtt még az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy 6 hónapos korig felesleges kutyaiskolába vinni a kölyköket, mert túlságosan izgatottak és nem tudnak odafigyelni a tanulásra. Emiatt pedig aligha lenne értelme eltölteni ott az időnket, és még pénzt is adni érte - gondolták réges-rég. 

 

Szerencsére a kutyázás világa óriási változott e téren: ma már számtalan olyan foglalkozás elérhető, melyet kifejezetten kölykök részére alakítottak ki. Kölyöksuli, szocializációs programok, játszótér, ahol elkezdhetjük megtanítani kedvencünknek a legalapvetőbb vezényszavakat, melyek elsajátítása rengeteget segíthet a harmonikus kapcsolat, együttélés kialakításában. Ennek fontosságát több kutatás is alátámasztja. Lássuk a legfrissebb eredményeket!

 

 

 

Épphogy kinyílt ennek a kölyöknek a szeme, de máris figyel, tanul
Épphogy kinyílt ennek a kölyöknek a szeme, de máris figyel, tanul
Fotó: Freepik/@pvproductions

 

 

20 év kölyökkutyák társaságában – Egy forradalmian új kutatás

 

A kutyák viselkedésének pszichológia fejlődésével kapcsolatos gondolkodás forradalma 1945 és 1965 közötti időszakban végzett kutatásokkal indult meg. A Maine állambeli Bar Harborban található Jackson Laboratories kutatóintézet projektje során John Paul Scott és társai több száz fajtatiszta és szándékosan keresztezett kutyát tenyésztettek, neveltek és képeztek ki. Születésüktől kezdve egy éves korukig különféle teszteknek vetették alá a kutyákat viselkedésük tanulmányozása érdekében.

 

Arra voltak kíváncsiak, hogyan befolyásolja a genetika, az öröklődés a viselkedést, illetve milyen kölcsönhatásban állnak azokkal a tapasztalatokkal, melyeket a kölykök életük korai szakaszában szereznek. Eredményeik egyértelművé tették, hogy a korai tapasztalatok, a környezettel való interakciók és a tanulás megváltoztathatják a kutya viselkedési mintáit, akár élethosszig tartó hatással.

 

 

Már egészen pici kortól kezdve tanulnak, tapasztalnak a kölyökkutyák
Már egészen pici kortól kezdve tanulnak, tapasztalnak a kölyökkutyák
Fotó: Freepik/@master1305

 

 

Kritikus tapasztalási időszakok

 

A Jackson Lab egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy életük első évében a kutyák legalább 3 olyan fontos fejlődési perióduson mentek keresztül, amelyek során szerzett tapasztalatok befolyásolhatják később viselkedésüket, például azt, hogyan reagálnak az őket érő hatásokra. Minden időszak eltérő hosszúságú, de van némi átfedés.

 

Az első ún. „újszülött periódus” a kiskutya születésétől kezdve kb. 16 napos koráig tart. A második a „szocializációs időszak”, amely kb. 3 hetes korban kezdődik és a kölykök 12-14 hetes koráig tart. A harmadik a „fiatalkori időszak”, amely 6-9 hónapos korig tart (az méretbeli különbségek miatt ilyen hosszú ez az időszak, hiszen a nagyobb méretű kutyák lassabban nőnek, fejlődnek).

 

Scott ezeket a periódusokat a „kritikus” jelzővel illette. Különleges életszakaszként tekintett rájuk, amikor a kölyökkutyát érő egyetlen élmény is meghatározó lehet egész később életére.

 

 

A kölyökkutya szinte minden pillanatban tanul valamit - játék közben is
A kölyökkutya szinte minden pillanatban tanul valamit - játék közben is
Fotó: Freepik

 

 

A szocializációs időszak alatt a kutyák megtanulják, hogyan kommunikáljanak más kutyákkal és ismeretlen emberekkel, és hogyan érezzék jól magukat körülöttük. Ezt segíti az a tény, hogy valahol 3 hetes kor körül a kölykök kevésbé félnek és hajlamosabbak egy ismeretlen személyhez közeledni, bár ez a viselkedés az életkorral fokozatosan csökken. Fiatalkorban a kutyák megtanulják, viselkedésük miként hat környezetükre, és hogyan alakítsák viselkedésüket az adott körülményekhez.

 

 

Kölykök a kutyaiskolában, avagy a kölyöksulik eredete

 

Amikor arról kérdezték Scott-ot, milyen következményekkel járnak az elemzései és adatai, amikor a kutyák formális osztályokba való felvételéről van szó. A válasza így hangzott:

 

"Minél fiatalabb az állat, amikor felajánlják neki a tanulási vagy tapasztalatszerzési lehetőséget, annál nagyobb hatással lesz egész életére."

 

 

Tanulás egy életen át  - Nemcsak a kölykök tanulnak szívesen, hanem a felnőttek is
Tanulás egy életen át  - Nemcsak a kölykök tanulnak szívesen, hanem a felnőttek is
Fotó: Freepik

 

 

Ezt az ötletet Ian Dunbar, állatorvos és pszichológus, valósította meg 1981-ben, amikor bevezette a „kölyök-osztályok” (másnéven „kölyök-szocializációs órák”) fogalmát. Ezek a foglalkozások lényegében arról szóltak, hogy a kölyökkutyát minél több emberrel és kutyával találkozhassanak, megtanuljanak velük kommunikálni, továbbá az alapvető engedelmességbe is betekintést nyerhettek, természetesen játékos formában, sok-sok jutalomfalattal és dicsérettel kísérve.

 

A kölyköket általában attól az időponttól fogadták be az osztályokba, amikor a tenyésztőtől új otthonukba költözhettek. Akkoriban ez még a 8 hetes kort jelentette. Ma már tudjuk, hogy jó, ha a kiskutya 12 hetes koráig mamájával és testvéreivel élhet, és csak ezután költözik új családjába.

 

 

Megelőzhetők a későbbi viselkedési problémák, ha már kölyökkorban célzottan tanítjuk a kutyát?
Megelőzhetők a későbbi viselkedési problémák, ha már kölyökkorban célzottan tanítjuk a kutyát?
Fotó: Freepik

 

 

Dr. Dunbar úttörő tevékenységének köszönhetően a kölyöksulik elképesztő népszerűségre tettek szert, és ez szerencsére azóta is töretlen. De vajon mit mondanak a legfrissebb kutatások? Mennyire hasznosak ezek a foglalkozások? Érdemes suliba vinni a kölyökkutyánkat?

 

Cikkünk folytatásában ezekre a kérdésekre is választ kaphattok.

Tartsatok velünk!

 

Forrás: psychologytoday.com

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Megsimogathatom a kutyád? Megsimogathatom a kutyád?
Nemcsak a gazdi, de a kutya beleegyezése is kell ehhez. Hogyan feleljünk a kérdésre, amikor a válasz nem is olyan egyszerű?

Miért néz rám a kutyám, miközben a nagydolgát végzi? Miért néz rám a kutyám, miközben a nagydolgát végzi?
Szimatol, fel-alá járkál, köröz, míg végül megtalálja a tökéletes pontot. Művelet közben pedig le nem venné rólunk a szemét. Vagy inkább elbújik? Mit szeretne üzenni kutyánk, amikor ürítés közben ránk néz?

Terápiás hatással bír a simogatás a menhelyi kutyákra Terápiás hatással bír a simogatás a menhelyi kutyákra
Számos előnnyel jár, ha a menhelyen élő kutyák kedves önkéntesek társaságában tölthetnek el némi időt, és ezalatt annyi simogatást kapnak, amennyit csak szeretnének.

Mit jelent, ha a kutya körkörösen csóvál a farkával? Mit jelent, ha a kutya körkörösen csóvál a farkával?
Helikopterezik, propellerezik? Ismerős kifejezések, amik biztosan jelzik: kedvenced boldognak érzi magát!

Gondoltad volna, hogy a kutyákat is érintheti a stresszevés? Gondoltad volna, hogy a kutyákat is érintheti a stresszevés?
Állandóan enne a kutya? Egy kutatás szerint kedvenceinknél sem ritka az érzelmi evés. Tudj meg többet a témáról!

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

EB OVO Közhasznú Egyesület Praktiker Petcast Irodakutya.com

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
A rettegett fagyálló veszélyei Hírek - Címlapon
A rettegett fagyálló veszélyei
Farokcsóválás által komponált zene Hírek - Címlapon
Farokcsóválás által komponált zene