A legcukibb tűzoltókutya - még edzeni is segít barátainak a dalmata kölyök

Hatalmas piros autók, szirénázás, furán öltöző emberek – mindez mit sem zavarja a nyakigláb dalmatát, aki csupán négy hónapos, de már érzi, hogy a körülötte lévő emberek bizony fontos munkát végeznek. Ahhoz, hogy a tűzoltók nap mint nap csúcsformában teljesíthessenek, rendszeresen edzeniük kell teljes felszerelésben – ebből pedig Marshall sem maradhat ki. Igaz, hogy ő inkább játéknak tekinti a dolgot, de éppen ezért is szeretik annyira.

A bájos kiskutya már önmagában is figyelemreméltó jelenség, kölykös csínytevései mindig nevetést csalnak a tűzoltóállomáson lévőkre. Még akkor is, ha nem hagyja őket edzeni, mert azt a fura szerkezetet is izgalmas elkapni, megrágcsálni.

„A vasárnapi éjszakások keményen dolgoznak azért, hogy formában maradjanak. Marshall örömmel segít nekik. Hajrá, srácok!” - olvasható a videó alatt.

Marshall fontos szerep elé néz: terápiás kutyának tanul, és idővel kétlábú kollégáihoz fog csatlakozni a tűzveszélyről és a tüzek megelőzéséről tartott előadásaikon. Elsősorban általános iskolákba fog majd ellátogatni, ahol a kíváncsi kis diákoknak segít majd elsajátítani, mi a teendő tűz esetén.

Nem ő az egyetlen, aki e csodálatos feladatot láthatja majd el, az Egyesült Államokban ugyanis komoly hagyománya van a tűzoltókutyáknak. Marshall négylábú munkatársai országszerte emelik az állomások fényét. 

De hogyan is lett a dalmatából tűzoltókutya?

Ha a dalmatákra gondolunk, a pöttyök mellett valószínűleg a 101 kiskutya ugrik be először. Ám a tűzoltósághoz kapcsolódó történetük még jóval a mese előttre, egészen az 1700-as évekig nyúlik vissza. Akkoriban még a lóháton és lovaskocsikon utaztak az emberek kisebb-nagyobb távolságokra. Felismervén a dalmaták erejét, szívósságát és hihetetlen kitartását, nem beszélve feltűnő megjelenésükről, egyre többen kezdték el alkalmazni kísérőkutyaként Nagy-Britanniában. Idővel státuszszimbólummá váltak: minél több dalmata futott egy kocsi mellett, annál vagyonosabb személy utazott benne.

E bátor, intelligens és hűséges kutyák nappal fáradhatatlanul futottak a lovaskocsik után, őrizték az utasokat és a lovakat a rablóktól és vadállatoktól. Éjjelente is vigyáztak a csomagokra és a lovakra, akikkel együtt aludtak az istállóban. (A lovak iránti vonzódás mélyen gyökerezik bennük, a fajta számos képviselőjében manapság is megfigyelhető.)

Két évszázaddal ezelőtt még a tűzoltók is lóvontatta szekereken érkeztek a tüzek helyszínére. A ma ismert speciális felszerelés híján félő volt, hogy a fából épült házakról pillanatok alatt tovaterjed a tűz a többi épületre. Életbevágó volt, hogy mielőbb megkezdhessék a tűz oltását, az akkori közlekedési lehetőségek és a szabályok hiánya miatt azonban gyakran akadályokba ütköztek. Ekkor lépett képbe a dalmata, hiszen „a pöttyös kutya” mindenkinek szemet szúrt, és a gőzpumpával felszerelt lovaskocsikat kísérve nemcsak bundájuk színe, hanem határozott kiállásuk és ugatásuk előtt is megnyílt az út.

Ahogy beérkezett a jelzés egy tűzről, a dalmaták már az állomáson akcióba lendültek: hangjukkal figyelmeztették az arra járókat, hogy engedjenek utat. Rendszerint párokban kísérték a tűzoltókocsit, egy-egy oldalán futottak, míg megérkeztek a tűz helyszínére. A gyorsaságáról és mozgásvágyáról is ismert, rendkívül aktív kutyák hosszabb távokon át is képesek voltak lépést tartani a vágtató lovakkal. Nos, ha láttunk már dalmatát szabadon száguldani, megérthetjük, mennyire közel áll szívükhöz a futás, lételemük a mozgás.  

Szolgálatuknak és közös történelmüknek hála különösen erős kapcsolat fonódott a dalmaták és a lovak között. Miközben a tűzoltók dolgoztak,a kutyák nemcsak a kocsit, hanem óriási barátaikat is védelmezték. És ami ennél is fontosabb volt talán: jelenlétük elvonta a tűztől megriadó lovak figyelmét, megnyugtatta őket. Az állomásokon őrző-védő feladatot is elláttak, hiszen az erőteljes lovak és a különleges felszerelés elsőszámú célpontja volt a tolvajoknak.

A tűzoltókutyák sikere azonban a technológia fejlődésével kezdett feledésbe merülni. Az igazi lovakat hatalmas járművek és lóerők, az ugatást pedig a szirénák váltották fel, így a dalmaták elfoglalhatták előkelő helyüket a tűzoltók mellett az autóban. Idővel egyre kevesebb állomáson lehetett velük találkozni, napjainkban inkább a kabalafigura szerepe jut rájuk, vagy terápiás kutyának készülnek, mint Marshall.

Akad olyan tűzoltóállomás is, amely megőrizte a piros-fekete-fehér hagyományt. Az amerikai Saranac Lake önkéntes tűzoltók az 1950-es évek óta üdvözölhetnek a köreikben egy négylábú segítőt. Az első dalmata a Smokey (Füstös) nevet kapta, melyet az utána érkezőknél is megtartottak. A 2008-as születésű „Smokey 6” ma is lelkesen segíti a tűzoltókat, érzelmi támaszt nyújt a legnehezebb kihívások közepette is.

Nagy-Britanniában egyébként ma is hűen őrzik a tradíciót: a British Carriage Dog Society (Brit Kocsikísérő Kutya Társaság) versenyeket is rendez az elkötelezett dalmatások és lovasok részére.