Hírek - Címlapon
Akik mellett nem lehet könnyek nélkül elmenni
2024. július 02., 11:00
Szerző: Kris Baumann
Kategória: Állatvédelem
A kóborló gazdátlan állatok száma elképesztő mennyiséget öltött az országban. Ugyanakkor az örökbefogadási kedv és lehetőség lassan nullához közelít.
Mára már a cuki-muki kölyköcskéknek is csak nehezen találnak gazdit az állatvédők.
Nem csoda hát, hogy az öreg, beteg álltokra gyakorlatilag nulla jelentkező akad. Esetükben szinte biztosra mondható, hogy egy menhely rácsai között élik le utolsó napjaikat, lényegében a senki kutyájaként. Ha egyáltalán vannak olyan szerencsések, hogy egy menhelyre eljutnak, ahol legalább enni, inni és orvosi ellátást kapnak.
Fotó: Papamaci Árvái
Közöttünk pedig él egy EMBER, aki arra tette fel az életét, hogy otthont adjon a betegeknek, az időseknek, a senki-kutyáinak. Aki ígéretet tesz nekik, amikor az út széléről, az árokból összeszedi őket, amikor már jártányi erejük sincs. Aki befogadja őket a nagy út előtt. Aki nem csupán üres frázisokat puffogtat, hanem fogja a mancsukat az utolsó pillanatokban is.
Ez az ember pedig nem más, mint Papamaci, polgári nevén Sorger György. Aki jelenleg is mintegy 120 idős, beteg kutyáról gondoskodik minden nap a Gyöngyöshalászon lévő Papamaci Árvái nevű menhelyen.
Jelenlegi helyükön azonban a főbérlő 8 év után felmondta a szerződésüket, így Macinak alig 3 hónapja maradt, hogy Kálon, az új helyen megfelelő körülményeket tudjon teremteni lényegében a nulláról, hogy időben át tudjanak költözni a falkával.
Fotó: Papamaci Árvái
Nem kell hozzá különös képesség, hogy belássuk egyetlen embernek gyakorlatilag megugorhatatlan a feladat, amire vállalkozott. Ő mégis megy tovább rendületlenül előre, mert tudja jól, hogy a gondozásában lévő négylábúak bíznak benne és csak rá számíthatnak.
Utolsó segélykiáltásként létrehoztak egy Facebook csoportot, aminek segítségével olyan embereket keresnek, akik akár csak néhány órát tudnak áldozni az értékes idejükből, hogy segítsenek lehetővé tenni a lehetetlent. Akik vállalnák, hogy segítenek 120 mentett kutyus utolsó földi idejét megszépíteni azzal, hogy megteremtik az új menhelyen a létezésükhöz szükséges alapfeltételeket.
Az aktuális időpontokat és feladatokat osztják meg a csoportban, amikre segítőket keresnek:
https://www.facebook.com/share/xCC8jigPE8jGxtR2/
Szeretnénk megkérni Önöket, Benneteket, ha tehetitek segítsetek Macinak és a falkának, hogy ez a küldetés sikerrel zárulhasson!
Cikk első megjelenése: 2024. június 02.
Kutyáinkat is érintheti az időskori demencia
Idős kutyád sokáig ül a semmibe révedbe? Vagy órákon át fel-alá járkál éjszakánként? Hirtelen megijed a régóta ismert emberektől, otthonában lévő tárgyaktól? Netán a szobatisztaság is gondokba ütközik? Lehet, hogy a demencia tüneteit mutatja.
Idős kutya a családban – 6 tipp az egészségesebb és boldogabb nyugdíjas évekhez
Kisöregünk a legjobb barátunk, természetes, hogy azt szeretnénk, minél tovább együtt maradhassunk. Megfelelő gondoskodással örömtelivé varázsolhatjuk ezüst éveit is.
Demencia kutyáknál – 10+1 tipp a nyugodt mindennapokhoz
Egy demenciával küzdő kutya gondozása kisebb-nagyobb kihívásokat rejthet magában, komoly feladat elé állítva kutyát és gazdit egyaránt. Hogyan segíthetünk kedvencünknek megbirkózni mindezzel?
Idős kutyát fogadnál örökbe? Van 5 remek érvünk mellette!
Egy mentett őszpofi hálája egy életen át elkísér. Szívmelengető érzés tudni, hogy annyi nehézség után hátralévő éveit nyugalomban és szeretetben élheti le melletted. Annyi mindennel gazdagodhat életünk, ha egy kisöreget választunk!
Kékesen csillog a kutya szeme – Mire utalhat ez a tünet?
Ahogy öregszik kedvencünk, gyengülhet a látása. Mintha homály fedné szemeit, vagy valami másról van szó?










