A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Az ember és a kutya kapcsolata - Kutyás fotósorozattal nyert díjat Végh László fotóriporter

2020. november 07., 08:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Könnyű




Erdélyi pásztorsorsért, ember és kutya kapcsolatának bemutatásáért nyerte el az idén a fiatal fotográfusoknak kiírt Hemző Károly-díjat Végh László fotóriporter, a Magyar Hang munkatársa.



 

A zsűri (Lajos Mari, a névadó özvegye, Salvarani Zsófia, Hemző nevelt lánya, illetve a Hemző Károly Alapítvány kurátorai, Bánkuti András és Korniss Péter fotográfusok, valamint az Alapítvány titkára, Szarka Klára) ezúttal is hirdettek finalistákat - írja a közlemény. 2020-ban magas színvonalú pályázataikat értékelve Végh László mellett Bánhegyesy Antal, Hirling Bálint, Hölvényi Kristóf és Sivák Zsófia lettek a díj finalistái.

 

A zsűri biztató tendenciának tartotta, hogy egészen fiatal tehetségeket is jelöltek a díjra. Látszik, hogy a nagy hagyományú magyar dokumentarista fotográfiának van és lesz utánpótlása. Végh László, aki már háromszor volt a díj finalistája (2016, 2017, 2018) folyamatos elmélyült munkásságával, a szakmai tudás fölényes birtoklásával és a valóban hosszú éveken átívelő riportjaival magasodott ki az idei mezőnyből. Eddigi műveiben és a pályázatában is találni emocionális indíttatású lírai, dinamikusan bravúros és a mély empátiáról tanúskodó, extrém mennyiségű szakmai munkát követelő sorozatokat. Végh rokonszenves emberi karaktere munkáiban is átragyog a zsűri véleménye szerint. 

 

A díjat hagyományosan a névadó születésnapján, június 11-én adják át, de az idei rendkívüli helyzetben Károly-napon, november 4-én hirdették ki a pályázat eredményét a Capa Központban. A díj oklevél és a Kuratórium által meghatározott pénzösszeg, illetve kiállítási lehetőség a Capa Központ F8 Galériájában. 

 

 

Végh László: Isten, huskyk, hegyek

 

Kiss Attilát 2004-ben szentelték pappá. Ez idő tájt vette első kutyáját, Wolfit. Később elkerült Csíkszentgyörgyre segédlelkésznek. A közelben lakott egy huskytenyésztő. Egyszer betért hozzá, beszélgettek, és Attila a végén két ajándékba kapott huskyval távozott, azzal a feltétellel, hogy kipróbálja őket úgyis, hogy befogja szán elé, hiszen a husky szánhúzó fajta. Több mint tizenöt év telt el azóta. Attila autódidakta módon tanult meg mindent és ma már világ- és Európa-bajnok. Jelenleg a Borgói-hegység lábánál található Óradna falu katolikus plébánosa.

 

Részletek a sorozatból: (A sorozat további darabjai ide kattintva érhetők el.)

 

Végh László: Isten, huskyk, hegyek - részlet a sorozatból

 

 

Végh László: Isten, huskyk, hegyek - részlet a sorozatból

 

 

Végh László: Isten, huskyk, hegyek - részlet a sorozatból

 

 

Végh László: Isten, huskyk, hegyek - részlet a sorozatból

 

 

Végh László: Isten, huskyk, hegyek - részlet a sorozatból

 

 

 

 

 

Forrás: hemzokaroly.hu, capacenter.hu

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Fényesen csillog a prágai Károly híd szobrának kutyafigurája, a látogatók érintésének hála Fényesen csillog a prágai Károly híd szobrának kutyafigurája, a látogatók érintésének hála
Kedves és hűséges kisugárzásának köszönhetően szívből átérezzük a bennünket összekötő, ősidőktől eredő szeretetet.

Színházban tanítják állatvédelemre a gyerekeket Színházban tanítják állatvédelemre a gyerekeket
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a Thália Színházban Művészek az állatvédelemért címmel indított programot szombaton.

Videón a husky, aki megpróbálta kiszabadítani társait a menhelyen Videón a husky, aki megpróbálta kiszabadítani társait a menhelyen
A bátor kutya sajnos lebukott, de ennél cukibb letartóztatásról aligha számolhatott be a rendőrség.

Elő a kamerával! 5 tipp az imádnivaló kutyafotókért Elő a kamerával! 5 tipp az imádnivaló kutyafotókért
Csillogó tekintet, pajkos fülek, imádnivaló mosoly a pofiján - ugye milyen jó lenne megörökíteni egy csodás fényképen? Néha nem is olyan egyszerű, de egy kis kreativitással már készülhetnek is a szuper fotók kedvencedről!

Gondoltad volna, hogy a szánhúzók sokkal régebb óta társaink, mint ahogy eddig véltük? Gondoltad volna, hogy a szánhúzók sokkal régebb óta társaink, mint ahogy eddig véltük?
Több mint 9500 évvel ezelőtt jelentek meg először Szibériában.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

MOL Nyrt. Beagle Club Online MTI JULIUS-K9

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Ilyen nagy és boldog kutya lett a maratonfutó nő által megmentett apró kölyökből Hírek - Címlapon
Ilyen nagy és boldog kutya lett a maratonfutó nő által megmentett apró kölyökből
Frakk, a macskák réme bélyegre kerül Hírek - Címlapon
Frakk, a macskák réme bélyegre kerül