Az emberek étrendje is segíthette a kutyák háziasítását

Kezdetben nem hogy társak, hanem inkább egymás konkurenciái voltak az emberek és a farkasok, vadkutyák. A jégkorszak zord körülményei között kellett fenntartaniuk magukat, és értékes táplálékhoz jutniuk - különösen az energiát adó húshoz. Növényhez a kemény, hosszú telek végére egyre kevésbé jutottak hozzá őseink, maradt tehát a vadászat az életben maradásért. Tipikus zsákmánya a farkasnak és az embereknek pedig megegyezett (például szarvasok).

Igen ám, de a két vadász szervezete korántsem hasonló: az ember alapvetően vegyes táplálkozású, nagy szüksége van a növényi eredetű rostokra, és nem tud végtelen mennyiségű fehérjét megemészteni - mutat rá tanulmányában Maria Lahtinen, a Helsinki Természettudományi Múzeum kutatója. A kutatás során energiatartalom számítások segítségével becsülték meg a kutatók, mennyi energiát tartalmazhattak az elejtett zsákmányok, ezt vetették össze az emberek energiaszükségletével.

Az elejtett zsákmány sokkal több élelmet és kalóriát biztosított, mint amennyire az embereknek szüksége volt, elraktározni, tartósítani akkor viszont még nem tudták a maradékot. A feltételezés szerint az emberek ráadásul inkább az izmokat fogyasztotta, a belsőségeket nem.

Az eldobált hús maradékok csábítóak lehettek a környékbeli farkasoknak, így kerülhetett egyre közelebb egymáshoz a két faj és így csökkenhetett egyre jobban a zsákmányért folyó versengés.

A kutatás rámutat arra is, hogy a sarkvidéki környezet területein található a legtöbb olyan lelet, mely emberi településeken vagy azok közelében őskutyák maradványait is megtalálták. Ebből arra következtetnek, hogy ezeken a területeken mehetett végbe először a háziasítás. A kutató szerint ez az első ökológiai magyarázata a háziasításnak. Lahtinen kifejezetten a táplálkozás, az étrend tükrében vizsgálta a folyamatot. Az élelemfelesleg, az eldobált hús jelenthette az első olyan mozzanatot, amikor a farkas, az őskutya élelmet adó “gazdaként” kezdett az emberre tekinteni.