Hírek - Címlapon
Egy angol nagypapának vannak talán a "legkutyásabb" műlábai
2017. február 10., 06:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
Mondhatni “összeöltözött” imádott dalmatáival a 60 éves nagypapa. Betegsége miatt amputálni kellett mindkét lábát, ő azonban ahelyett, hogy elkeseredett volna, humorosan oldotta meg a protézis kérdését: igazán egyedivé varázsoltatta azokat!
Gordon Sanderson, a 60 éves nagypapa ugyanolyan pöttyös, mint imádott dalmatái - legalábbis ami a térdtől lefelé viselt protéziseit illeti. Gordonnál 17 éves korában állapították meg a cukorbetegséget, ám őt ez sosem tartotta vissza attól, hogy boldog, teljes életet éljen. “A betegségem miatt először csak a lábfejemet amputálták, remélve, ez elegendő lesz. Sajnos nem így történt. - meséli a Daily Mailnek. - Így aztán térd alatt kellett elvégezni az amputációt, amit 2010-ben a másik lábamon is el kellett végezni.”
Fotó: dailymail.co.uk
A protézisek, amiket eleinte viselt, nagyon kényelmetlennek bizonyultak, kénytelen volt hát újak után nézni. Ekkor jött az ötlet, hogy a menhelyről örökbefogadott dalmatáinak pöttyös mintájához passzoló végtagot csináltat. Poppy és Harvey, a két dalmata nagyon közel áll gazdájuk szívéhez - ahogy ez a lábának “mintájából” is látszik.
Fotó: dailymail.co.uk
Gordon, és felesége, Linda egyébként nagyon aktív életet élnek, nem hátráltatja őket Gordon két protézise a különféle sportok űzésében és a nagy kutyasétákban. Többek között búvárkodnak, sziklát másznak, kenuznak közösen.
Fotó: dailymail.co.uk
“A séták alatt az embereknek rendszerint megakad a szeme a dalmatamintás lábaimon. Gyakran meg is jegyzik: “Szép lábak”! A gyerekek pedig különösen odavannak érte, főleg, hogy két dalmatával az oldalamon látnak.” Gordon azt is elmesélte, hogy két kutyája nagyon jól nevelt, és figyelmes: sosem húzzák, vagy rángatják őt a pórázon. “Mérföldeket sétálunk minden nap, és én büszke vagyok a kutyáimra és a lábam pöttyösségére.”
Forrás: dailymail.co.uk
Indexkép forrás: dailymail.co.uk
Idős kutyát fogadnál örökbe? Van 5 remek érvünk mellette!
Egy mentett őszpofi hálája egy életen át elkísér. Szívmelengető érzés tudni, hogy annyi nehézség után hátralévő éveit nyugalomban és szeretetben élheti le melletted. Annyi mindennel gazdagodhat életünk, ha egy kisöreget választunk!
Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!
Hihetetlen felfedezések, meglepő találmányok - és a kutyák, akiknek mindezt köszönhetjük
Régészet, biotechnológia, gyógymódok, űrutazás... A tudományos kutatások és felfedezések megannyi területén találkozhatunk kutyákkal is, akik nélkül ma egészen máshol tartana a világ. Kik voltak ők?
5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban
Örökbefogadni jó! Gyakran hallhatjuk e szavakat, mégis hajlamosak lehetünk fenntartással kezelni a dolgot. Szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet, melyek visszatarthatnak attól, hogy beengedj életedbe egy mentett kutyát.
Egy kutyusért mentek a menhelyre – aztán kiderült, hogy a legjobb barátja is gazdira vár
Megható videón a kettős örökbefogadás!











