A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Együttműködés a gyermekvédelemben élők állatvédelmi oktatásának segítésére

2021. december 01., 10:45


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyerekek állatvédelmi szemléletformálását, valamint a felelős állattartással kapcsolatos ismeretei szélesítését célzó együttműködési megállapodást írtak alá hétfőn Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetemen.



 

 A dokumentumot Ovádi Péter, az Agrárminisztérium Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa; Czibik Norbert András, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, valamint Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora írta alá.

 

Ovádi Péter miniszteri biztos felidézte, hogy a kormány februárban online állatvédelmi konzultációt indított, amelyben 262 ezren mondták el véleményüket. Az eredmények közül kiemelte: a konzultáció kitöltőinek több mint 99 százaléka egyetértett, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyerekkorban (óvodai, iskolai közösségben) el kell kezdeni.

 

A miniszteri biztos köszönetét fejezte ki, hogy az Állatorvostudományi Egyetemen megalakult az Állatvédelmi Központ, amely olyan tudásközpontot jelent, "amelyre lehet számítani".     Képzett szakemberek és jó oktatási anyagok kellenek - szögezte le, hozzátéve: az Agrárminisztérium minden olyan kezdeményezést támogat, amely a felelős állattartásra való felhívást segíti.     Példaként említette az Állatvédelmi Központ és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által indított "gazdijogsi" kezdeményezést is. Mint mondta: a személyes konzultációs előadásokra is hatalmas az érdeklődés, de az online felületen is sokan váltak felelős állattartóvá.

 

 

Együttműködés a gyermekvédelemben élők állatvédelmi oktatásának segítésére
Együttműködés a gyermekvédelemben élők állatvédelmi oktatásának segítésére
Fotó: MTI / Mohai Balázs

 

 

Ovádi Péter közölte: bízik abban, hogy kedden az Országgyűlés megszavazza az állatvédelmi törvény szigorításáról szóló javaslatot.

 

Czibik Norbert örömét fejezte ki, amiért olyan programnak lehetnek részesei, amellyel "mindenki nyer", a gyermek- és az állatvédelem is.

A főigazgató elmondta: állami intézményükben csaknem 7 ezer gyermek gondviselése van rájuk bízva. Felhívta a figyelmet arra, hogy ők jellemzően olyan közegből érkeznek, ahol nem tanulják meg a megfelelő állattartást. Kiemelte: a gyermekek felelős, gondoskodó személyiségfejlődéséhez, felnőtté válásában óriási szerepe van az állatvédelmi ismereteknek.

 

Sótonyi Péter felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban jelentős előrelépések történtek az állatvédelemben. Kiemelte többek között, hogy egyetemükön létrejött az Állatvédelmi Központ. Fontosnak nevezte, hogy elkészült az Állatvédelmi Kódex, valamint a kormány által indított állatvédelmi nemzeti konzultációt is. A rektor örömét fejezte ki, hogy Magyarországon központi kérdés lett az állatok védelme, a felelős állattartás.

 

 

A rektor hangsúlyozta: a gyermek úgy születik, hogy szereti az állatokat, "amíg el nem rontják". Fontosnak nevezte viszont, hogy nem elég szeretni, jól kell tudni szeretni az állatokat.

 

 

Az állatvédelem erősítésében nagy szerepe van az olyan szakembereknek, akik ismerik az állatok biológiáját, de olyan szakemberekre is szükség van, akik az ismereteket le tudják fordítani "gyereknyelvre" - mondta.

 

Sótonyi Péter kitért arra is, hogy nagyon sikeres volt a tavaly meghirdetett "Év Állatvédő Óvoda" pályázatuk. Mind a 81 pályázó intézmény megkapta - az egy évre szóló - "Állatvédő Óvoda" címet. Jövőre még nagyobb volumenű pályázatot terveznek, még több anyagot kérnek majd be az intézményektől, és 2022-re nem csak az "Év Állatvédő Óvodája", hanem az "Év Állatvédő Általános Iskolája" pályázatot is kiírják.

 

A pályázati felhívás és a feltételek már elérhetőek az allatvedelemgyerekeknek.hu/projektek oldalon. A pályaműveket 2022. március 31-ig várják.

 

 

 

 

 

Forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Állatvédelmi szakjogászképzés indul két egyetem együttműködésében Állatvédelmi szakjogászképzés indul két egyetem együttműködésében
Nemzetközi jó gyakorlatokban és a fenntarthatóságban jártas állatvédelmi szakjogászok képzése kezdődik meg az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) együttműködésében - közölte az ÁTE Állatvédelmi Központja az MTI-vel.

Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga és képzési sorozata jogalkalmazóknak Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga és képzési sorozata jogalkalmazóknak
Az állatvédelmi eljárások hatékonyságának, gördülékenységének erősítése érdekében elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga és képzési sorozata jogalkalmazóknak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából.

Így lopják a kutyákat Budapesten! Így lopják a kutyákat Budapesten!
Az egyik újbudai állatvédő személyes tapasztalatait osztotta meg a közösségi médiában, amikor beszámolt az esetről, aminek szemtanúja volt.

Meglepő kutatási eredmények a magyarországi állattartási szokásokról Meglepő kutatási eredmények a magyarországi állattartási szokásokról
A kérdőívet 843-an töltötték ki 2021. június 20. és augusztus 30. között. Talán az egyik legszembetűnőbb adat, hogy a megkérdezett kutyatartók közel 25%-a, a macskatartók 10,1%-a nem szeretné ivartalaníttatni állatát.

Új állatvédelmi törvényt hoztak Spanyolországban: legfeljebb három napig lehet magára hagyni a háziállatokat Új állatvédelmi törvényt hoztak Spanyolországban: legfeljebb három napig lehet magára hagyni a háziállatokat
Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Legfeljebb három napig lehet magára hagyni egy háziállatot, a macskákat kötelező ivartalaníttatni és chippel ellátni, a kutyatulajdonosoknak felelősségbiztosítást kell kötniük - egyebek mellett ezek szerepelnek az új állatjóléti törvényben, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el a spanyol parlament Madridban.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Petcast MOL Nyrt. Brimo partysátor Irodakutya.com

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Szülinapi tortát sütött kutyájának a Trónok harca tüzes királynőjét alakító Emilia Clarke Hírek - Címlapon
Szülinapi tortát sütött kutyájának a Trónok harca tüzes királynőjét alakító Emilia Clarke
Mentőakció egy kutyáért, aki Mexikó legmagasabb hegyén ragadt - hátukon hozták le a kimerült ebet Hírek - Címlapon
Mentőakció egy kutyáért, aki Mexikó legmagasabb hegyén ragadt - hátukon hozták le a kimerült ebet