A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Megszavazták: január elsejétől szigorodik az állatvédelmi törvény

2021. november 30., 13:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes képviselők által benyújtott, az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását.



 

Az előterjesztést 168 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a parlament.

 

A jogszabály a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásához képest bővíti a természetkárosítás, az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezésének minősített eseteit.

 

  • A jövőben szigorúbban lehet fellépni többek között a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel, illetve azokkal szemben, akiket korábban már az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől eltiltottak.
     
  • Ezentúl már a méreg vagy csalétek kihelyezésének előkészülete is büntetendő.
     
  • Bővült az állatkínzás minősített eseteinek köre a nagy nyilvánosság előtti elkövetéssel, az állattartástól való eltiltás alatti állatkínzással, valamint állatkínzás elkövetésével tiltott állatviadal szervezését vagy állatkínzást követő két éven belül.
     
  • Magasabb büntetési tétel, egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki a méreg alkalmazásával vagy az élet kioltására alkalmas csalétek kihelyezésével több állat pusztulását okozó, illetve a különös visszaesőként történő állatkínzás elkövetéskor.
     
  • Az állatkínzás minősített esete lett a szaporítás, amelyet szintén egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek.
     
  • Az állatviadalok szervezői mellett mostantól a résztvevőket is büntetik, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel.
     
  • Rögzítették: állat esetében az elkobzás végrehajtásának általános lépéseit - különösen a megsemmisítést - nem kell elvégezni.

 

A törvény legtöbb rendelkezése január 1-jén lép hatályba.

 

Az előterjesztést - amely az az állatvédelmi konzultáció eredményére figyelemmel készült - mások mellett Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető és Ovádi Péter Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos jegyzi.

 

 

 

Forrás: MTI
Indexkép forrás: Unspash - Fernando Jorge

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Próbára bocsátotta a bíróság az állatkínzással vádolt férfit Próbára bocsátotta a bíróság az állatkínzással vádolt férfit
A Tapolcai Járásbíróság – nem jogerősen – egy év hat hónapra próbára bocsátotta azt a 63 éves férfit, akivel szemben állatkínzás vétsége miatt folyik büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Börtönbe megy a kölyökkutyát földhöz vágó ózdi férfi állatkínzás vétségéért Börtönbe megy a kölyökkutyát földhöz vágó ózdi férfi állatkínzás vétségéért
Szándékosan vágott földhöz egy kölyök kutyát az a férfi, akit az Ózdi Járási Ügyészség állított bíróság elé.

Akár több év börtön is várhat a polgárdi kutya- és macskamegmérgezőre Akár több év börtön is várhat a polgárdi kutya- és macskamegmérgezőre
Fagyállóval mérgeztek meg ismeretlenek kutyákat és macskákat a Fejér vármegyei Polgárdiban. Az elkövetőre a település lakossága nyomravezetői díjat is felajánlott.

Az állatvédelem közös ügyünk – szakmai konferencia volt a rendőrségen Az állatvédelem közös ügyünk – szakmai konferencia volt a rendőrségen
A felelős állattartás, az állatok ellen elkövetett bűncselekmények és a megelőzés fontossága is témája volt annak a szakmai konferenciának, amelyet a rendőrség Teve utcai székházában tartottak 2023. április 5-én.

Kegyetlen büntetés – vascsővel verték agyon kutyájukat, mert ugatott Kegyetlen büntetés – vascsővel verték agyon kutyájukat, mert ugatott
A kutya bűne mindössze annyi volt, hogy ugatott – a kutya gazdái vacsővel estek neki büntetésül. A szomszédok értesítették az állatvédőket, ők pedig rendőrséget, akik azonnal a helyszínre is siettek. A kutya olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már csak az altatás segíthetett rajta.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

MOL Nyrt. Rehabportál Irodakutya.com Beagle Club Online

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Mentőakció egy kutyáért, aki Mexikó legmagasabb hegyén ragadt - hátukon hozták le a kimerült ebet Hírek - Címlapon
Mentőakció egy kutyáért, aki Mexikó legmagasabb hegyén ragadt - hátukon hozták le a kimerült ebet
Ma dönthetnek az állatvédelmi törvény szigorításáról a képviselők Hírek - Címlapon
Ma dönthetnek az állatvédelmi törvény szigorításáról a képviselők