Életében először pillantotta meg a napot a szaporítótelepről mentett kutya

Hosszú éveken át élhetett a mamakutya elképzelhetetlen körülmények között az észak-karolinai kölyökgyárban. Egyetlen feladatot szántak neki: újabb és újabb almoknak kellett életet adnia, bármilyen áron. A szívtelen szaporítókat nem érdekelte magánya, fájdalma: egy szűk, rácsos aljzatú ketrecbe zárva tartották a nap 24 órájában egy sötét pincében... A bejelentésre kiérkező állatmentőket elborzasztották a telepen uralkodó állapotok, ám ahogy meglátták a kicsi kutyát, alig tudták visszatartani könnyeiket:

 „Emlékszem, mennyire aprónak és törékenynek tűnt a kezeimben. Közel húztam magamhoz, ő pedig odabújt hozzám.” – idézte fel a szabadság első pillanatait egyik megmentője.

Hosszú napnak néztek elébe a Humane Society of the United States (HSUS) önkéntesei: közel 150 kutya, macska és néhány kecske is várta, hogy végre elhagyhassa mindennapos szenvedése helyszínét. Pusztán a haszonért tartották és szaporították őket, figyelmen kívül hagyva alapvető szükségleteiket, többségük súlyosan beteg és alultáplált volt. Azonnal elszállították őket a közeli állatklinikára, megelőzve ezzel a további tragédiát. 

Ekkor vett új fordulatot az aprócska uszkár története: felfigyelt rá az egyik munkatárs - elég volt egy pillantás, hogy tudja, sorsuk örökre összefonódott:

„B.B. a sarokban húzta meg magát. Szánalomra méltón nézett ki, halálra volt rémülve. Nem evett, nem ivott, szörnyű érzés volt látni. Azt gondoltam magamban akkor, őt hazaviszem.”

Új otthonában rengeteget segített neki két kutyatársa jelenléte. Másfél hétig tartott, mire kicsit is sikerült kipihennie az átélt borzalmakat. Ám hetekbe tellett még, mire mélységes félelme oldódni kezdett. A ketrecen kívül szinte semmit sem ismert: nem tudta, mihez kezdjen a házban, hogyan közlekedjen a padlón, még a szőnyegre sem merte rátenni mancsát. A kertbe sem mert kimenni, hiszen sohasem érezte a puha fű tapintását a tappancsai alatt. Végtelenül elveszettnek tűnt az ingerek tengerében:

"Nagyon félt mindentől, ijedten pislogott körbe, s ahogy letettem, körbe-körbe sétált. Nem merte elhagyni a szobát. Rettegett a szőnyegtől, ismeretlen volt számára. Mikor kivittem, egyre csak hunyorgott a napfénytől, hiszen egyáltalán nem szokott hozzá. Megrémítette a fű is, fogalma sem volt, mi lehet az." - idézte fel az első napokat B.B. gazdája, Brenda Tortoreo.

Szép lassan megtanult bízni gazdájában, rájött, hogy biztonságban van és ezen a helyen szeretet veszi körbe. Kedvére mozoghat szabadon a házban és kertben is, így lépésről-lépésre felfedezte tágas életterét. Elfoglalta a puha fekhelyeket és a több tucatnyi plüssjátéknak is hihetetlenül örült. Néha már kutyapajtásaival is játszik, egész ügyesen halad az önfeledt, boldog kutyává válás útján:

 „Nagyon szeret a házban szaladgálni, és rengeteget eszik! Mikor elhoztuk, csupán 1,5 kg volt, mostanra elérte az ötöt is. Imádja a mancsa alatt a puha füvet és boldogan játszik a kutyáinkkal is.” - írja az ebpercek.hu.

B.B. mára már boldog kiskutya lett, imád a gazdi ölében üldögélni. Ha lehetne, egész nap a karjaiban pihenne, nagyon vágyik a közelségére, szeretetére, hisz ezekből korábban semmit sem tapasztalhatott meg. S hogy a gazdi mit gondol kedvence hirtelen jött hírnevéről? 

"Úgy éreztem, ő mindenkinél jobban megérdemli mindezt. Az izgalom és a boldogság érzése járt át - szerettem volna, hogy a kölyökgyárakban folyamatosan elletett szukák és kiskutyáik története minél többekhez eljuthasson B.B által. Szeretném, ha az emberek is bátorságot nyernének, hogy felemeljék a hangjukat a szaporítók ellen."