A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu
Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Kutyakönnyek - Tudnak úgy sírni kedvenceink, mint mi?

2021. július 01., 06:30


Szerző: M.Lilla


Kategória: Jó tudni!




Előfordult már, hogy belenéztél kedvenced szemébe, és úgy tűnt, mintha éppen legördülne egy könnycsepp a pofiján? Azt gondolhatnánk, hogy sír, ám a jelenség hátterében az érzelmeken túl másra kell gyanakodnunk.



 

 

Tudjuk, hogy kutyáink megérzik érzelmeinket, és ők ugyanúgy megélik a gyászt, de valóban képesek könnyeket hullatni, ha valami fáj? A kutyák érzékeny lények, együtt éreznek szeretteikkel, és őszinték, mert nem tudnak másmilyenek lenni. Pofijukon, testbeszédükön, viselkedésükön keresztül „mondják” el nekünk, hogyan érzik magukat: csóválnak, ugrándoznak, szinte mosolyognak, amikor boldogok, és szívesen osztoznak az örömünkben. Felismeri azt is, ha pocsék hangulatban vagyunk, szomorkodunk, és már jön is, hogy odabújjon, feledtesse a rossz gondolatokat, érzéseket.

 

Érzelmeink tárháza végtelen, a könnyek útján könnyíthetünk lelkünk fájdalmán. Egy könnyező kutya láttán természetes, hogy felmerül, mi lehet a baj? Miért „sír”? Meglepő, de a válasz nem az érzelmekben keresendő.

 

Tudnak úgy sírni a kutyák, mint mi vagy inkább egészségügyi problémát jeleznek általa?
Tudnak úgy sírni a kutyák, mint mi vagy inkább egészségügyi problémát jeleznek általa?
Fotó: wagwalking.com

 

A kutyák tőlünk eltérő módon fejezik ki érzelmeiket

 

Igen, ők is rendelkeznek érzelmekkel, érző lények. Testi, lelki fájdalmaikat jól láthatóan adják tudtunkra. Már kölyökkorban megtanulják, hogy hangjuk segítségével táplálékhoz, biztonsághoz és kedvességhez juthatnak. Például, ha az alomtestvérek közötti játék kezd eldurvulni, egy erősebb nyüszítéssel, felkiáltással jelezhetik társuknak, hogy „elég, ez már fáj, nem szeretem”. Ha éhesek, fáznak, vagy egyedül érzik magukat, felsírhatnak („hol vagy, mami?”), mire az anyakutya ott terem, hogy enyhítse a kellemetlen érzést.

 

Felcseperedve is bátran használják hangjukat (nyüszögés, vonyítás), ha hiányzik nekik gazdájuk vagy kutyatársuk, ugyanakkor ki is használhatják a kölykös tekintettel kísért nyüszögést, ha valamilyen vágyott célt szeretnének elérni; ez lehet a kedvenc labdája, amivel szeretne játszani, egy falat a vacsoránkból, séta, ha menni kell, és persze a szeretgetés, pocaksimi, amit könnyűszerrel meg is kaphatnak a gazdi vajszívének hála.

 

A kutya is ember – vagy mégsem?

 

Hajlamosak lehetünk kedvenceinkbe „belelátni az embert”, de jó, ha észben tartjuk, hogy bár érzelmeik tárháza igen széles, a miénkhez képest kevésbé kifinomult. Érzelmeiket és érzéseiket gyakran belső indíttatásaik és a környezetből érkező ingerek irányítják, hiszen nem „gondolják túl a dolgokat”, nem agyalnak annyit a múlton, a jövőn, és a problémákon, mint mi.

 

Könnyezés kutyáknál - Bizonyos fajták fogékonyabbak a szemproblémákra
Könnyezés kutyáknál - Bizonyos fajták fogékonyabbak a szemproblémákra
Fotó: popsugar.com

 

A kutyák elsősorban szükségleteikhez és igényeikhez igazítják viselkedésüket. Az évezredek során megtanulták felismerni arckifejezéseinket, hanglejtésünket, elemezni testbeszédünket, és ezek kombinációjából szűrik le aktuális hangulatunkat. Jól tudják azt is, hogyan vegyenek rá minket valamire, amit szeretnének, ahogy fentebb említettük. Hiába érezzük, hogy némi hátsó szándék is keveredik hirtelen támadt érdeklődésébe, hát lehet ellenállni azoknak a tündéri, ártatlan szemeknek? Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kedvük szerint rángathatják madzagon a gazdit, inkább arra szeretnénk rávilágítani, hogy valójában sohasem tudhatjuk, mit érez.

 

Szerencsére segítenek nekünk ebben: tekintet, a fülek állása, szájtartás és mimika, a testtartás, hangadás, mozdulatok, összességében a viselkedését nézve és ismerve nem is olyan nehéz kikövetkeztetni, milyen hangulatban van, mi járhat a fejében. Minél több időt töltünk el egymás társaságában, minél jobban megismerjük egymást, és még hajlandóak is vagyunk bővíteni kutyás tudásunkat, annál szorosabbá válik kapcsolatunk. Olyan érzelmi szál fűz össze minket, ami semmi máshoz nem fogható.  

 

Bizonyított tény az is, hogy a kutyák a megszokottól eltérő, megkülönböztetett hangokat adnak ki, amikor úgy látják, úgy érzik, hogy gazdájuk bajban van, vagy megsérült. Aggódnak értünk, együtt éreznek velünk, kétségbeesésüket és szívük fájdalmát is képesek kifejezni, még ha tőlünk eltérő módon is teszik. A könnyezés tehát nem egyenértékű a sírás jelenségével, hiszen a bolygón – tudomásunk szerint – az ember az egyetlen faj, mely képes érzelmei hatására könnyeket hullatni (a szerk. Smithsonianmag)

 

Ábra - Könnymirigy és könnycsatorna kutyáknál
Ábra - Könnymirigy és könnycsatorna kutyáknál
Fotó: vcahospitals.com
(Magyar feliratok: kutyabarathelyek.hu)

 

A könnyezés lehetséges okai

 

Hozzánk hasonlóan azonban a kutyák is rendelkeznek könnycsatornával, mely a szemek egészséges működését segíti elő. Felépítésük miatt azonban a rajtuk átáramló folyadék, a „könnyek” befelé távoznak: az orr és a torok területén át. A könnyezés tehát valójában nem egyenértékű a sírással, sokkal inkább egészségügyi problémára utal.

 

1. Allergia

 

Torokkaparás, tüsszögés, orrfolyás, köhögés – míg nálunk az allergia gyakran e kellemetlen tünetek formájában mutatkozik meg, kedvenceinknél a könnyezés lehet árulkodó jel. Nyáron például ők is szenvedhetnek a szénanátha kellemetlenségeitől. Megannyi kiváltó ok állhat a hátterében: pollenek, por, füst, vegyszerek, élelmiszerek összetevői, stb. Mindenképpen érdemes egy alapos állatorvosi kivizsgálást kérni könnyezés, viszketés, vakarózás, kiütések, szőrhullás, emésztési problémák esetén. 

 

2. Elzáródott könnycsatorna

 

Könnyezés jelentkezik, ha a könnycsatorna útját blokkolja valami. Érintheti az egyik vagy mindkét szemet is, környéke nedvessé válik, kezelés nélkül bőrirritáció léphet fel, az összegyűlt váladék miatt a szemek környékén a szőr vöröses, barnás elszíneződést mutat. A könnycsatorna átmosása enyhíti a problémát, ehhez kérjük állatorvos segítségét!

 

Miért színezi meg a könny a szőrt? - Egészség - Kutyabarát helyek

A szőr megfestődését általában a túlzott könnyezés okozza. A megjelenő foltok vörösesbarna képletek a kutya szeme alatt. A jelenség néhány fajtánál sokkal gyakoribb, a fehér szőrűeknél pedig egészen látványos. Legtöbb esetben csak kisebb bosszúságot jelent, de okozója lehet egészségügyi probléma is.

 

3. Fertőzés

 

Betegségre utalhat, ha a kutya szeméből váladék távozik. Zöldes, szürkés, sárgás szín, nyálkás vagy véres váladékozás esetén fertőzésre gyanakodhatunk, mely mielőbbi szakszerű ellátást igényel!

 

4. Szaruhártya sérülés

 

Hempergés a fűben, heves játék a haverokkal, szaladgálás erdőn-mezőn… Izgalmas kikapcsolódás egy aktív kutya számára, ám a felfedezés közben sajnos kisebb-nagyobb sérülések is érhetik. A szem érzékeny terület, egy kiálló ág, éles fűszál, a másik kutya karma és a különféle tárgyak könnyen megkarcolhatják felületét, melynek gyakori eredménye a szaruhártya sérülése. Jellemző tünetek: könnyezés, az írisz színének esetleges elváltozása, a szemfehérje kipirosodása a fellépő gyulladás miatt, a kutya mancsával piszkálhatja a fájdalmas területet, sűrűn pislog, és hunyoroghat is, mintha nem szívesen nyitná ki szemét. Vigyük el állatorvoshoz egy szemészeti vizsgálatra, hogy megtaláljuk a baj okát, és megkaphassa a megfelelő kezelést.

 

5. Idegentest, szennyeződés a szemben

 

A könnyezés gyakori oka, hogy valami belement a kutya szemébe. Ez lehet egy szempilla, egy kis kosz, esős sétában az esőcseppek, úszás közben a víz, sétán egy fűmag vagy apró tüske, toklász, por vagy homok… A pislogás és könnyezés segítségével hamar megszabadulhat a problémától, ám ha nem szűnik a gond, nem tisztul ki a szem, és a kutya fájdalmat jelez, ne habozzunk felkeresni az állatorvost!

 

Kutyák esetében a „sírás” tehát a szem természetes reakciója az őt érő különféle hatásokra. Ahelyett, hogy zsebkendőt nyújtanánk kedvencünknek, nézzük meg alaposan szemeit, szemhéját és a környező területet, s ha bármilyen elváltozást észlelünk, látogassunk el az állatorvosi rendelőbe!

 

Könnyezés, csipásodás kutyáknál - Milyen betegségre utalhat? - Egészség - Kutyabarát helyek

A könnyezés a test természetes reakciója, hogy eltávolítsa a szembe jutott idegen anyagokat, ily módon segíti kedvencünket megszabadulni az irritációtól. Meddig normális és mikor érdemes állatorvoshoz fordulni?

 


Megjegyzés: A cikkben foglaltak nem helyettesítik az állatorvosi diagnosztikát. Ha kedvencénél egészségügyi probléma merül fel, minden esetben kérje ki állatorvosa véleményét!

Forrás: cesarsway.com, rover.com
Indexkép forrás: popsugar.com

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Én és a kutyám - 12 különös dolog, amit csak a gazdik érthetnek meg Én és a kutyám - 12 különös dolog, amit csak a gazdik érthetnek meg
Kutyás vagyok, amíg élek... és ez bizony néha érdekes szokásokat eredményez. De amikor ő a legjobb barátunk, a mindenünk! Egyetértünk?

Hogyan találnak haza a kutyák? Hogyan találnak haza a kutyák?
Rengeteg megható történetet hallhattunk, olvashattunk elveszett kutyákról, akik dacolva távolsággal, időjárással, megtalálták a hazavezető utat. De hogyan képesek erre? Tényleg olyan jó az irányérzékük, mint nekünk? Vagy egy belső iránytű vezeti őket?

Többféle névre is hallgathat a kutya? Többféle névre is hallgathat a kutya?
Igen, van a kutyámnak egy "rendes neve". Meg egy rakás másik. Ismerős? És vajon mindegyikre ugyanúgy hallgat? Mitől függ, ha igen és mitől függ, ha nem?

Tényleg mosolyognak ránk a kutyák? Tényleg mosolyognak ránk a kutyák?
Szélesre nyitott, laza száj, a sarkokban felhúzódó ajkak, kilógó nyelv. Szinte mosolyog – szoktuk mondani. De valóban ez történik? Úgy használják a kutyák ezt a kifejezést, mint mi: az öröm és az elégedettség kifejezésére?

A méz áldása - Kutyánk számára is egészséges finomság A méz áldása - Kutyánk számára is egészséges finomság
Ételeink, italaink édesítője, süteményeink ínycsiklandó hozzávalója. Gyógyító ereje évezredek óta közismert; és kedvenceink is szívesen megkóstolnák. Ők is érezhetik a méz jótékony hatásait, de vajon ehetnek belőle?

Egyedül otthon – Így teheted színesebbé kutyád számára a magány óráit Egyedül otthon – Így teheted színesebbé kutyád számára a magány óráit
Legszívesebben a nap minden percét együtt töltenénk imádott kedvencünkkel, ám sokunk számára ez sajnos nem lehetséges. Mivel varázsolhatjuk komfortosabbá az egyedüllét idejét?

Ismerkedés kutyával – kezünk odanyújtásánál jobb módszer is létezik Ismerkedés kutyával – kezünk odanyújtásánál jobb módszer is létezik
Kutyás szív, kutyás lélek… Odavagyunk értük, nem vitás. Legszívesebben mindegyikükkel barátkoznánk, de tiszteletben tartjuk azt is, ha nem szeretnének ismerkedni. Ha mégis felkeltettük kíváncsiságukat, akkor jöhet a bemutatkozás. Hogyan is tegyük ezt?

Lipoma, a jóindulatú zsírdaganat kutyáknál Lipoma, a jóindulatú zsírdaganat kutyáknál
Zsírcsomó, zsírdaganat, lipoma… Első olvasatra ijesztően hangozhatnak e kifejezések, ám legtöbb esetben jóindulatú daganatokról van szó. Mit kell tudni róluk és mi a teendőnk?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

MOL Nyrt. Beagle Club Online Egyedi kutyás ajándéktárgyak JULIUS-K9

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest Google+ YouTube
A kutyatréner kulisszái mögött – Neked ki a mestered? Hírek - Címlapon
A kutyatréner kulisszái mögött – Neked ki a mestered?
Nem, nem kell minden nap „lefárasztanod” a kutyádat! Hírek - Címlapon
Nem, nem kell minden nap „lefárasztanod” a kutyádat!