Falkavezér, barát, „ledominálás”, család… Vezetni kell a kutyát?

Aktivitás a gazdival, nevelés, szeretet – ezek biztosítják kutyája jólétét.

Panyi Zita diplomás kutyatréner segít a kutya-gazdi kapcsolat harmonizálásában.

panyizita.hu

Elöljáróban szögezzük le: nem foglalunk állást a manapság az etológiában, kinológiában, kutyakiképzői berkekben tapasztalható szakmai (olykor sajnos már-már etimológiai…) viták kapcsán. Ellenben ha akár egy embernek is segítünk ok-oksági viszonylatban látni kutyája szükségleteit és viselkedését, már elértük célunkat. Ez ugyanis jó alap arra, hogy megértéssel és az igazodás szándékával közelítsünk kutyatársunk felé. Akivel nem csupán egy lakásban élünk, de életformánk igazítjuk hozzá: szükségleteihez, nyelvezetéhez, életmódjához. Lévén, tőle is pont ezt várjuk el...

A kutyáknak tehát van egy genetikai programjuk, amiben a társas kapcsolatok kialakítására való törekvés is szerepel. Ezt nevezhetjük falkakereső viselkedésnek. Minthogy velünk, emberekkel osztják meg életüket, így a mi emberi fajunk egyedeire (gazdik, családtagok, menhelyi gondozók, kétlábú barátok) is kiterjedt ez az ösztönös viselkedési séma, nem csupán saját fajuk egyedein belül keresik társaságukat. Dr. Kovács Zsolt, a magyar kinológia (kutya-viselkedéstan) ikonikus alakjának 1986-ban megjelent Kutyaiskola című könyvéből idézve: „Gyökereiben a kutya viselkedése az ősként számon tartott farkas falkaéletének törvényszerűségeiben vizsgálható a legjobban.” Nem véletlenül kezdődik a mondat a „gyökereiben” szóval…

Miről van szó? Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a farkasok falkában élnek, ahol is hierarchikus rend uralkodik. A falka élén pedig egy úgynevezett alfa-állat áll. A falka tagjai között zajló rangsorolási folyamatok hellyel-közzel folyamatosnak mondhatóak, semmi szín alatt nem statikusak. Amennyiben elfogadjuk a kutyáknál a genetikai örökség részeként értelmezhető falkakereső viselkedés létét és a farkastól való eredeztetésük, úgy el kell fogadnunk, hogy az emberrel szemben is zajlódhat rivalizálás, akár dominancia-harc. Ugyanakkor vétek megfeledkeznünk a valóság egy nagyon fontos szeletéről: a XXI. századra kutyáink nem erdőkben élnek fajtársi közegben, hanem velünk a házban, belvárosban pici lakásokban, metrón, repülőgépen, vonaton és villamoson közlekednek, együtt megyünk futópályákra, együtt állunk sorban a fagyisnál, étteremben az asztalunk mellett foglalnak helyet. Elkísérnek ruhát választani a plázába, gyerekeinket segítik az óvodában terápiás foglalkozás keretében, ergo megjelennek életünk összes színterén. Ezek a színterek nem nevezhetőek a természet lágy ölének. Mégis itt kell megélniük, jó esetben kiélniük ösztöneiket (zsákmányszerző-, territoriális-, szaporodási- és falkaösztön), itt kell(ene) kielégítenünk mozgásigényüket, nem beszélve arról, kutyáink ilyen közegben is vágynak a tennivalóra, feladatra, munkára, célra. Hiszen nem vadászhatnak kedvükre, nem úszhatnak kedvükre, nem áshatnak és játszhatnak kedvükre a kertben, nem rágcsálhatnak és csaholhatnak kedvükre a lakásban, még csak nem is védhetik azt a számukra idegen belépőktől… (Akkor ugyan mit csináljanak? Hát erre jó a trénerhez járás, a klikker-tréning, a futópados kimozgatás, a kutya-fitness, a treibball, a terelés, a coursing, az agility, a flyball, a dog dancing, hosszan lehetne folytatni a sort. ) Immár nem saját fajtársaikból álló falkában élnek, hanem emberi- és kutya-társakkal körülvéve a családunkban. A családi élet színtere, szabályai, tartalmai és mozgáshoz kötődő lehetőségei nyilvánvalóan nem egyeznek meg a kóbor kutyák életének vagy az egykori falkaéletnek a szabályaival, színtereivel, s a többi. Mi az ÁlmosFelhőnél ezt úgy mondjuk: emberi- és kutyatársakból álló közösségben élnek, itt folytatnak közösségi életet.

Játszom a főnökömmel. Ő a legjobb barátom.

Ezért nem kell(ene) megkövezni azt a kutyás szakembert, aki a „falkavezér” szót használja, mikor az ember-kutya közösségi lét közös szabályainak lefektetéséről beszél. Feltételezhetően maga sem véli önnön magáról, hogy farkas, farkasszerű faj egyede (a kutya ma feltételezett őse) vagy kutya lenne, akinek verekedéssel muszáj kiharcolnia a rangsorban elfoglalt első helyet. Mint ahogyan azzal is tisztában van: egy rivalizálást mutató kutyával szemben a mindenáron kiprovokált fizikai konfrontálódás helyett számtalan más eljárás létezik, amivel meg lehet oldani a helyzetet, el lehet kerülni az agresszió eszkalálódását. Így hát, ugyanezen apropóból azt a kutyás szakembert sem kell(ene) nevetség tárgyává tenni, aki arról beszél, hogy a kutyák ma nem falkaállatnak, hanem családtagnak számítanak. Nyilvánvalóan ez a szakember sem hagyná, hogy sérülést okozzon gyerekének egy ténylegesen domináns viselkedésű állat. Arra törekedne, hogy a kutya mozgatórugóinak feltérképezése után bizonyos szabályok, technikák betartásával és viselkedési elemek következetes gyakorlásával tisztázza az állat felé: mit tehet meg és mi tilos a számára. Mint ahogyan az is nyilvánvaló: egy támadást követően nem élőbeszéddel fogna morális vitába egy emberi nyelvet nem beszélő kutyával arról, hogy családtagok között nem illő viselkedés egymás húsának a marcangolása. Summázat: vegyük észre, hogy a kutya és az ember közötti kapcsolat evolúciós eredetét és etológiáját vizsgáló személyek, a kutyák képzésével, viselkedéskorrekciójával foglalkozó személyek, de ide sorolandóak az állatorvosok, a kutyakozmetikusok, a kutyasétáltatók, és számtalan más ágazat művelői, akik kutyák életét hivatottak számunkra érthetőbbé, számukra szebbé és élhetőbbé tenni, egy csónakban eveznek! Éppen a fent leírtak jelentik a közös célt.

Némi túlzással élve szinte mindegy, minek nevezzük: falkavezérnek, főnöknek, vezetőnek vagy családfőnek. Egy a lényeg: ha kutyával élünk együtt, le kell fektetni és be kell tartatni szabályokat. Együtt kell kialakítani a közös napi rutint. Meg kell ismerni és érteni egymás testbeszédét, közös nyelvet kell kialakítani. E nélkül káosz lesz a közös élet, balesetveszélyes és örömtelen. Mindegyik résztvevőnek. A kutya figyeljen ezek betartására, mi figyeljünk ezek betartatására. A szabályokkal szépen segíthetjük a mi emberi világunkban eligazodni a velünk élő szőrmókot. Egymás megértése nélkül semmire nem jutunk. És ne legyen illúziónk: a kutyánk már most összehasonlíthatatlanul többet ért meg belőlünk és tud rólunk, mint fordítva. Neki rendelkezésre áll az orra, amivel élettani változásainkat, hangulati hullámzásainkat, mentális állapotunkat követheti nyomon. Az ő nyelve a testbeszéd nyelve. Így szándékaink, törekvéseink nyitott könyvet jelentenek számára, hiszen mikro-jelekből, nekünk észrevehetetlen mimikánkból, mozdulatainkból olvas úgy, ahogyan mi böngészünk a neten írott anyanyelvünk segítségével.

Pont ebből kifolyólag lássuk be, hogy a kutya vezetése nem egyenlő a kutya „ledominálásával”! Miért? Mert a csoportban, kondában, nyájban, hordában, falkában, de még a rajban élő állatok (a közösségi létforma vonatkozó felsorolását értsük jól) a közlő mozgáskombinációk tárházának számos elemét használják rangbéli helyzetük kimutatására, tisztázására, fenntartására. (Látható, hallható, szagolható viselkedéselemek és következményeik.) A harc tehát olyan eszköz, ami mindezek (adott helyzetben elégtelen hatásfoka vagy figyelmen kívül hagyása) után következik. A fennmaradáshoz szükséges alap-intelligenciát, érzékszerv-használatot és testbeszéd-alkalmazást feltételezve a kutyákról, vajon miért gondolják azt sokan, hogy ezek után a kutya egyedül a harcból, az agresszióból ért?

Minden baráti kapcsolat alapja az egymásra hangolódás, a kölcsönös érdeklődés, a bizalom.  A kutyámnak akkor vagyok barátja, ha felelősen vezetve őt megmutatok neki jó pár számára furcsa emberi szituációt és megtanítom, miként reagáljon ezekre. Megmutatom, hogy győzheti le félelmét, hogyan hagyhatja maga mögött a félelemből eredő agresszióját, hogyan vezetheti le energiáit a helyes aktivitást választva. Például nem kapkodhatja el a szomszéd Józsi karját, ha az hajnalban épp részegen botorkál fölfelé a lépcsőházban, de kiviszem hétvégente egy jó kis őrző-védőre. Vagy kihalászva őt a kacsákban gazdag belvárosi műtavak egyikéből fabrikálok neki egy vadászbotot (bot, ráerősített kötél, arra kötött szalonnabőrke vagy műbőr vagy labda) és arra tanítom meg vadászni. A kertben letiltom a rózsabokorról, de készítek neki agyagos földből elkerítve egy ásó-sarkot, ahol kiélheti magát. A kutyatársam nagy örömmel fogja eltölteni, ha rájön, hogy én értem őt és megadom neki azt, amitől valóban boldog lehet.