
Férgesség? Van megoldás!
2021. május 04., 06:30
Szerző: (X)
Kategória: Ajánló
Ahogy nálunk, gazdiknál, úgy kedvenceink esetében is kialakulhatnak nem várt betegségek, melyekkel meg kell küzdenünk. Négylábú barátainkat ráadásul számos élősködő is fenyegeti, amelyek ellen kiemelkedően fontos védekeznünk. Az egyik legelterjedtebb betegség a férgesség. Cikkünkből kiderül, melyek a leggyakoribb féregfajták, milyen tünetek jelzik a macskánál, kutyánál, hogy baj van, illetve az is, hogyan lehet kezelni és megelőzni a problémát.
Figyeljünk rájuk, ahogy magunkra is figyelünk!
Általános jóllétünk elengedhetetlen része, hogy figyelünk az egészségünkre: rendszeresen eljárunk a fontosabb szűrővizsgálatokra, és akkor is felkeresünk egy szakembert, amennyiben valamilyen szokatlan panaszunk van. A házi kedvencek azonban nem tudnak szólni, ha nem érzik jól magukat, így ránk hárul a feladat, hogy nyomon kövessük állapotukat, figyeljük az apró jeleket. Mind a kutyákat, mind a macskákat számos betegség támadhatja meg, az egyik legjellemzőbb a férgesség. Kiemelten fontos a megelőzés, hiszen a kutyák kíváncsiságuktól hajtva sokmindent megnyalnak, megszaglásznak, és olyan helyekre is eljuthatnak, amelyek a kórokozók szempontjából ideális élő felületet jelentenek. A megelőzésre fordított figyelem mellett fontos, hogy tisztában legyünk a tünetekkel is: így ha a fertőzés kutyánk szervezetét eléri, azonnal cselekedhetünk.
A férgesség tünetei
A férgességet többféle parazita okozhatja, a főbb fajták a következők: orsóféreg, ostorféreg, kampósféreg és galandféreg. Nemkívánatos jelenlétüket olyan tünetek jelzik, mint
- a hasmenés (ami gyakran véres széklettel jár),
- a fogyás,
- a száraz szőrzet,
- a házi kedvenc általános rossz állapota,
- illetve a hányás (nem ritkán férgek jelennek meg a gyomortartalomban).
Fontos azonban tudni, hogy bizonyos esetekben a férgesség vagy egyáltalán nem jár panaszokkal, vagy csak nagyon enyhe szimptómákat okoz.
A férgesség kezelése és megelőzése
Férgesség gyanúja esetén mindenképpen keressük fel az állatorvosunkat, aki székletmintából vagy vérvétel útján állítja fel a pontos diagnózist. Ha bizonyítást nyert a betegség, a szakember olyan típusú féreghajtót ad a házi kedvencnek, amely a leginkább megfelel az egészségi állapotának, korának, fajtájának, illetve a benne lévő féreg típusának. Amennyiben szükséges, kiegészítő terápiás javaslatokat is tehet. Mindazonáltal, ha nem akarjuk megvárni, hogy nagyobb baj legyen, célszerű háromhavonta féregteleníteni az állatot.
Ha egyszerűen és gyorsan szeretnénk beszerezni a megfelelő készítményt, érdemes felkeresnünk a Fressnapf Egészségközpontot, ahol az elérhető állatgyógyászati termékek mindegyike előzetesen bevizsgált készítmény, amelyek elsősorban az élősködők elleni harcban segítenek, és nyújtanak védelmet.
A Fressnapf Egészségközpont gyógyászati készítményeit megrendelheti a Fressnapf áruházak bármelyikében személyesen; vagy akár az egeszsegkozpont.fressnapf.hu oldalon történő online előrendelés indításával, mely során kiválaszthatja, melyik Fressnapf áruházban szeretné átvenni a terméket. Rendelése mindkét esetben néhány napon belül megérkezik az Ön által választott Fressnapf áruházba, melyről kollégáink SMS-ben értesítik.
A Fressnapf Egészségközpontban megrendelhető termékek között megtalálhatóak a bolhák, kullancsok, szúnyogok és legyek elleni teljeskörű védelmet nyújtó repellens állatgyógyászati készítmények, valamint a leggyakrabban választott féregtelenítő készítmények kutyák és macskák számára.
A Fressnapf tavaszi ajánlatának keretében most a Cestal féreghajtó tabletták 20% kedvezménnyel vásárólhatóak meg a Fressnapf Egészségközpontban 2021. április 12. és május 9. között. A Cestal Plus és Cestal Cat rágótabletta a kutyák és macskák legtöbb bélféreg-fertőzöttségének kezelésére alkalmas féreghajtó készítmény, mely bármely életkorban alkalmazható, kisebb és nagyobb kedvencek számára is. Többféle kiszerelésben kapható a Fressnapf áruházakban és az egeszsegkozpont.fressnapf.hu weboldalon.
Cikk első megjelenése: 2021. április 12.
Rovarcsípés kutyáknál – Tünetek és teendők
A rovarcsípések gyakran bosszantó viszketést hagynak maguk után, máskor azonban komoly fájdalommal járhatnak, és életveszélyes állapotba is sodorhatják a kutyát. Hogyan óvhatjuk meg kedvencünket?
Május 10-e a szívférgesség napja Magyarországon - A parazita ellen a megelőzés a legerősebb fegyverünk
Május 10-e a szívférgesség napja hazánkban. Jelenleg a kutyák 4-5%-a lehet fertőzött a hivatalos adatok alapján, de vannak olyan területek, elsősorban az ország Dunától keletre eső régióiban, a déli országhatár közelében, valamint a folyók mentén, ahol magasabb a fertőzésveszély. Az Elanco, vezető innovatív állatgyógyszergyártóként felvette a kesztyűt az alattomos betegséggel. Céljuk felhívni a figyelmet a szívférgesség veszélyeire, a szűrővizsgálatok jelentőségére és a prevenció fontosságára. Dr. Fok Éva ny. tudományos főmunkatársat, PhD-t, állatorvost, parazitológust kérdeztük, hogyan védekezhetünk: külön csak a szúnyogok vagy külön csak a szívférgesség elleni védelem nem elég.
Kölyökkutyád van? Íme 10 gyakori betegség, melyről tudnod kell
Bármennyire is nem szeretünk gondolni rá, fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a betegségekkel, melyek hamar leverhetik lábukról kiskedvencünket. Ismerjük fel a jeleket!
Babesiosis (babézia) kutyáknál - az életveszélyes kór, és amit tudnunk kell róla
Azonnali állatorvosi beavatkozás nélkül a babesiosis halálos kimenetelű lehet kedvencünkre nézve – ezért is olyan fontos tisztában lennünk terjedésével, tüneteivel és a megelőzéssel!
Kullancsveszély: 6 pont a kutya testén, melyet feltétlenül nézz át
A kullancsok által terjesztett fertőző betegségek komoly veszélyt jelenthetnek kedvenceinkre és ránk nézve is! Sétát, kirándulást követően vizsgáljuk át alaposan kutyánk testét, különös figyelmet fordítva e kiemelt területekre!