HÉVvel a cél felé
2015. június 10., 13:00
Szerző: Horváth Nikoletta
Kategória: Könnyű
A budapesti közlekedéstől mindig is tartottam kicsit. Nem tudom megmagyarázni mitől féltem: a zajtól, a tömegtől, a rengeteg ingertől… Mindenesetre, amíg még láttam is, volt bennem egy tartás. Ez a két lépés távolság a vakság becsapásával ezer méteres szakadékká tágult…
Alapvetően ezzel semmi baj nem akadt, mindaddig, amíg el nem kezdtünk Lilivel Budapest utcáin gyakorolni. Annak idején ugyanis őt a csepeli almamáterben képezték ki, s az oktatás végén két hétre én is felköltöztem, diplomás kutyám mellé. A csodálatos 10 napot egy komplex vizsga zárta, ahol engedelmességből, tanpályai közlekedésből, és utcai helytállásból lettünk megméretve. A jó teljesítéshez pedig menni, menni, menni kellett. Zajok, csattanások, sikoltó kerekek, őrületes ricsaj…
Pár nap után szinte természetessé váltak. A mumus, azonban még hátra volt.
A HÉV.
Az a jármű, amitől a szőr felállt, még Lili hátán is. Hatalmas lépcsőfokok, vonatos stílus, és gyors le-felszállás. Tiszta horror. A közlekedés, azonban nem kérdez, hanem teremt. Helyzeteket. Ez akkor, azon a kora nyári napon éppen így alakult. A buszunkat lekéstük, villamos nem suhant a közelben, így a kiképzőm bíztatására vettem egy mély levegőt. Próbáljuk meg.
Csak Lilire figyeltem. Úgy markoltam a hámfogóját, mint fuldokló a mentőmellényt. Éreztem apró mozdulatait. A fehér botommal kitapogattam a lépcsőfokokat, majd nyakamba kapva lábaimat szinte repültem fel. Ahogy zötykölődni kezdtünk enyhítettem ökölbe szorult kezem szorításán. Lenyúltam, a teljesen nyugodt, már-már közömbös tekintetű vakvezetőmhöz, és hálásan, szeretettel, örömmel telt szívvel simogattam meg. Feje a rázkódástól csak úgy bólogatott, farka halk ütemben kezdett dobolni az érintés hatására. Megnyugodtam. Amikor nagy fékezések közepette állt meg a könyökét hajlítgató gépezet, magabiztosan léptem az ajtóhoz. Pedig a lefele még nehezebb irány: nagyot lehet esni, elránthatom Lilit is… De ő, feszítve a hámot megmutatta az első lépcsőfokot, én pedig botommal tapogattam ki az utat. A betonra érve már pattant is utánam őrangyalom.
A HÉV pedig nagy hévvel tovaszáguldott, ahogy az én félelmem is.
Így győzünk le azóta is minden akadályt: a bizalom, kötődés, szeretet legyűrhetetlen erejével.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről
kérünk lájkold Facebook oldalunkat!
Gesztenye, a labrador is diplomát kapott gazdijával
Emléklapot kapott gazdija diplomaosztóján Gesztenye, a vakvezető kutya is, aki minden lépésénél segítette szeretett gazdáját az egyetemen.
Kutyák a történelemben: Buddy, Amerika első vakvezető kutyája
„Buddynak köszönhetem, hogy visszakaptam a szabadságom”. Magával ragadó történet egy német juhászkutyáról és gazdájáról, akik látássérültek és vakok ezreinek életét változtatták meg.
Elaludt a vakvezető tanuló kölyök élete első hivatalos fotózásán
A fontos esemény kellős közepén álomba szenderült...
Macskabarátja segíti a kutyát, aki betegsége miatt elveszítette látását
Ki hallott már vakvezető cicáról? Ismerjétek meg a fekete bársonytalpút, aki boldogan segít kutyapajtásának!
Saját érmet kapott a vakvezető kutya, miután gazdija dobogós lett a Téli Paralimpiai Játékokon
Gazdája szeme fénye, a fekete labrador szerény csóválással köszönte meg a figyelmességet.