A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Időskori rák és memóriazavar előrejelzésére alkalmas gént vizsgáltak kutyáknál az ELTE kutatói

2021. április 29., 15:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Jó tudni!




Az öregedési folyamatban kiemelt szerepet játszó CDKN2A gén hasonló aktivitási mintázatot mutat a kutyák szöveteiben, mint az emberekében az ELTE kutatóinak legújabb vizsgálata szerint. Így a gén alkalmas lehet a biológiai életkor pontos becslésére, valamint egyes, öregedéssel kapcsolatos betegségek kialakulásának előrejelzésére a kutyák esetében is.



 

Az ELTE csütörtöki közleménye szerint ezek az első genetikai eredményei az ELTE Etológia Tanszék kutyaagy-kutatásainak. A genetikai vizsgálat a világszinten is egyedülálló, 2017-ben alapított Kutya Agy- és Szövetbank közreműködésével jött létre. Az eredményeket a Frontiers in Veterinary Science folyóiratban publikálták a kutatók, a Szövetbankot pedig a GeroScience című lapban mutatják be hamarosan.

 

Az összegzés szerint a betegségek és biológiai folyamatok kutatásához alapvetőek a szerv- és szövetmintákat gyűjtő biobankok. A humán, orvosi kutatásokat szolgáló bankoknak komoly irodalma és módszertana van, de állatoktól származó mintákat főként tenyésztési, gazdálkodási célból gyűjtenek.

 

"Amikor 2016-ban ötéves pályázatot nyertünk a kutyák öregedésének kutatására, arra gondoltunk, hogy ennyi idő alatt óhatatlanul több, általunk megismert idős kutya élete véget ér majd természetes okokból. Ha a gazdák felajánlanák az elhunyt kutyájukat kutatási célokra, akkor a világon egyedülálló gyűjteményt hozhatunk létre, mert viselkedési és a kutyatartási adatokat is csatolhatunk a biológiai mintákhoz" - idézi fel a közleményben Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia tanszék tudományos főmunkatársa, a Szenior Családi Kutya Program vezetője, aki beszámolt arról is, hogy a vizsgálathoz csatlakozott Czeibert Kálmán állatorvos is, aki páratlan tudással rendelkezik a kutyaagy-anatómiáról.

 

A Kutya Agy és Szövetbank az egészségügyi okok miatt a gazdák által elaltatott és felajánlott családi kutyáktól gyűjt mintákat. Alapítását elsősorban az Európai Kutatási Tanács (ERC) Starting Grantja fedezte, de a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) is hozzájárult több eszköz beszerzéséhez. Az ELTE Biológiai Intézete pedig egy jól felszerelt laboratóriummal támogatta a bankot.

 

A bank jelenleg több mint 130 kutyaagyat, és többek között bőr-, és izomszövet-mintákat őriz. "A rövid, négy órán belüli posztmortem mintavételezés lehetővé teszi a génexpressziós vizsgálatokat, mivel a gyorsan bomló RNS-t is épségben meg tudjuk őrizni" - magyarázza Sándor Sára, genetikus.

 

A közlemény szerint hamarosan a GeroScience című folyóiratban jelenik meg a csoport összefoglaló tanulmánya a biobankokról és az új magyar bank módszertani eljárásairól.

 

"Minket is meglepett, milyen szívesen fogadták a bírálók a cikkünket. Valószínűleg azért, mert kevés olyan állatfaj ismert, amelynél természetes körülmények között kialakul az időskori demencia, de a kutya ezek közé tartozik. Négylábú társaink az öregedéskutatásban is a legjobb barátainkká válhatnak" - teszi hozzá.

 

 

A kutyáknál az emberéhez hasonló sejtszintű öregedési folyamatok zajlanak az agyban és az izomzatban
A kutyáknál az emberéhez hasonló sejtszintű öregedési folyamatok zajlanak az agyban és az izomzatban
Fotó: Unsplash - Derek Sears

 

 

A bankhoz köthető másik, genetikai témájú publikáció a napokban jelent meg a Frontiers in Veterinary Science-ben. Ebben egy úgynevezett öregedési biomarkert vizsgáltak a kutatók az ELTE Genetika tanszékének munkatársaival közösen, a ciklin-dependens kináz inhibitor 2A - vagy röviden csak CDKN2A - gént.

 

A CDKN2A fontos szerepet tölt be a rákos daganatok kialakulásának megakadályozásában, mivel a sérült vagy mutáns sejteket osztódásra képtelen, úgynevezett "szeneszcens" állapotba kényszeríti. Ez a sejtszintű gátló hatás kiemelt szerepet játszik a szövetek természetes öregedésében is. Különösen jelentős mértékben növekszik a CDKN2A aktivitása - amit génexpressziónak nevezünk - az idősödő agyszövetben, főleg ha valamilyen neurodegeneratív folyamat (például Alzheimer-kór) is kimutatható.

 

"Mindezek miatt a CDKN2A ideális jelöltnek tűnt a kutyák és az emberek öregedését összehasonlító vizsgálatokhoz" - fűzi hozzá Sándor Sára.

 

A kutatásban 26, többféle fajtájú kutya agyának homloklebenyét, vázizomszövetét és bőrét vizsgálták. Kiderült, hogy minél idősebb egy kutya, annál magasabb az agy- és izomszövetében a CDKN2A expresszió. A bőrben viszont nem találtak hasonló összefüggést. "Mivel humán mintákban is a szövettípustól függ a korreláció mértéke, úgy tűnik, hogy hasonló szerepe lehet a CDKN2A-nak a két fajban" - mutatnak rá.

 

 

A gén idős korban megnövekedett szintje csökkentheti annak az esélyét, hogy a már elöregedett vagy károsodott sejtek rákos daganattá alakuljanak át. A CDKN2A és más hasonló gének nélkül valószínűleg még gyakoribb lenne az időskori rák - írják.

 

 

"A CDKN2A tehát ígéretes biomarker, jól jelzi az öregedési folyamat előrehaladottságát. De csak akkor lehet klinikai jelentősége, ha egyszerűen, például vérvétel segítségével is hozzá lehet férni" - áll a beszámolóban. Ezért a következő lépésben élő, egészséges kutyák, hét fiatal és nyolc idős border collie vérmintáit vetették össze a kutatók. A korábbiakhoz hasonló összefüggést találtak: a CDKN2A szintje magasabb volt az idősebb kutyáknál. Az, hogy vegyes összetételű és fajtatiszta csoportokban is kapcsolat van bizonyos szövettípusok CDKN2A szintje és az életkor között, arra utal, hogy a kutyáknál az emberéhez hasonló sejtszintű öregedési folyamatok zajlanak az agyban és az izomzatban.

 

Az ELTE biobankjában a magyar kutatók együtt dolgoznak amerikai, cseh és svéd kutatókkal. Tervezik az Alzheimer-kórhoz hasonló neurodegeneráció és a háziasítással, tenyésztéssel kapcsolatos változások kutatását is - derül ki az ELTE közleményéből.

 

 

 

Forrás: MTI
Indexkép forrás: Unsplash - Derek Sears

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Miért élnek rövidebb ideig a nagytestű kutyák? Miért élnek rövidebb ideig a nagytestű kutyák?
Hatalmas szív dobog e békés óriásokban - mi pedig azt kívánjuk, bár még több időt tölthetnénk el társaságukban. Van remény?

Minden idők legidősebb kutyája Minden idők legidősebb kutyája
Méghozzá egy sokkal öregebb négylábúról kaptak bejelentést. Bobi, aki 1992. május 11-én látta meg a napvilágot nem csupán a legöregebb élő kutya, hanem a valaha élt legöregebb kutya.

Demencia kutyáknál – 10+1 tipp a nyugodt mindennapokhoz Demencia kutyáknál – 10+1 tipp a nyugodt mindennapokhoz
Egy demenciával küzdő kutya gondozása kisebb-nagyobb kihívásokat rejthet magában, komoly feladat elé állítva kutyát és gazdit egyaránt. Hogyan segíthetünk kedvencünknek megbirkózni mindezzel?

Tényleg mosolyognak ránk a kutyák? Tényleg mosolyognak ránk a kutyák?
Szélesre nyitott, laza száj, a sarkokban felhúzódó ajkak, kilógó nyelv. Szinte mosolyog – szoktuk mondani. De valóban ez történik? Úgy használják a kutyák ezt a kifejezést, mint mi: az öröm és az elégedettség kifejezésére?

Miért érintik össze orrukat a kutyák? Miért érintik össze orrukat a kutyák?
Üdvözlés, információgyűjtés, a kötődés növelése... Mi mindenben segítheti a kutyákat ez a barátságosnak tűnő gesztus?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Beagle Club Online MOL Nyrt. JULIUS-K9 Egyedi kutyás ajándéktárgyak

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Kutyás barangolások - Dunaalmási Kőpite Túrakörök tanösvény Hírek - Címlapon
Kutyás barangolások - Dunaalmási Kőpite Túrakörök tanösvény
Érdemrendet kapott az életét a társaiért feláldozó francia terrorelhárító kutya Hírek - Címlapon
Érdemrendet kapott az életét a társaiért feláldozó francia terrorelhárító kutya