
Így élnek az ördögfiókák - Két rosszcsont kölyökkutya története
2017. november 16., 14:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Kölyökkutyával az élet - rengeteg öröm, nevetés, de sok bosszúság is kíséri az apróság rosszalkodását. A két németjuhász kalandjaiból egy egész könyvre való élmény összegyűlt, amiket most a kutyabarátok is kézbe vehetnek.
E könyv azonban több mint egy olvasnivaló: felelősségre, ezáltal állatvédelemre nevel, hiszen egy kutyát nem pár hónapra veszünk magunkhoz. Egy kutya foglalkozást, törődést igényel, tanítani kell, sétálni vinni, játszani vele. Ezekre pedig mind a szabadidőnkből kell órákat szánnunk. Ha ezt biztosítani tudjuk kutyáinknak, rengeteg hálát, szeretetet, élményt kapunk viszonzásul. Ellenkező esetben azonban viselnünk kell a következményeket. “Felrobbant” párnák és kutyaágyak, “kigazolt” virágágyások, miszlikbe aprított újságpapírok, könyvek. Sajnos sok gazda esetében a türelem rendkívül hamar elfogy - és a négylábú mehet, amerre lát. Jó esetben a baráti körében, vagy a közösségi médiában próbál meg új gazdát keresni neki, rosszabb esetben az autóból kirakva szlalomozhat a száguldó járművek közt az úton kétségbeesve az eb. Még rosszabb esetben egy erdőben kötik egy madzaggal valamelyik fához, hogy ott haljon éhen…
Mindezek oka pedig rendkívül apró- és így még elkeserítőbb - egyetlen felelőtlen döntés. Egy rosszul átgondolt lépés, aminek következményeként a jó házőrző a családhoz kerül. Hiszen ez egy okos fajta. Őrzi majd szépen a házat.

Nap mint nap találkozik a Német Juhászkutya Fajtamentés ilyen és hasonló esetekkel. Kovács Violetta legújabb könyve, az Ördögfiókák e problémát is szeretné orvosolni amellett, hogy a két rosszcsont felcseperedésével egy igen szórakoztató olvasmányt nyújt az állatbarátoknak.
A legfőbb tanulság ugyanis az, hogy nem minden a kutya hibája: legtöbbször a tudatlanság, tájékozatlanság okozza a bajt, aminek a négylábúak isszák meg a levét.

Az Ördögfiókákban nyomon követhetjük a közösségi média egyik négylábú sztárja, Connor és cimborája, Káoszka felcseperedését. Semmi sem marad ki: csínytevések, bohóckodások, küzdelem a betegségekkel vagy épp balesetekkel. Bepillantást nyerhetünk abba is, hogyan vált a két ördögfiókából jól nevelt, komoly felnőtt kutya.


Az olvasnivaló mellett a kedvenc naptárunkról sem kell lemondanunk: az Ördögfiókákkal egy időben a már-már hagyományosnak mondható kutyás naptár is megjelent, ami ezúttal igen különlegesre sikerült! A K9 Commando Calendar 2018-as naptárához jóképű kutyabarát srácok “dobták le a textilt”, köztük Kucsera Gábor és Oroszi Bertold is.

A naptár és a könyv ezúttal is jótékony célt szolgál: az Ördögfiókák szemléletformáló gondolatai mellett a bevételekből a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány, valamint a Szurkolók az állatkínzás ellen csapatának munkáját támogatja az írónő. A két alapítvány szoros együttműködésben dolgozik, máris több közös akciót is maguk mögött tudhatnak, amit a jövőben is folytatni szándékoznak, emellett közös rendezvényeket is várhatunk közös szervezésükben - tudtuk meg a sajtótájékoztatón.

A sajtóesemény után olyannyira megtelt a Szamos Café díszterme, hogy egy jutalomfalatot sem lehetett leejteni: olvasótalálkozóra gyűltek össze a kutya- és könyvbarátok, melynek végeztével dedikáltathatták is a könyvet és a naptárat az írónővel és a naptár modelljeivel.

A könyv és a naptár magánterjesztésben kerül kiadásra, így azok kizárólag az interneten vásárolhatóak meg az alábbi weboldalon: www.ördögfiókákkönyv.hu. Hamarosan a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány weboldalán, valamint a Szurkolók az állatkínzás ellen nemsokára induló webshopjában is megvásárolhatóak lesznek.

Indexkép forrás: Hornyák Emőke - Hornyak Photo
Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán
A négylábú főszereplő első pillantásra belopta magát a színész szívébe.
15 kölyöknek adott életet a német dog mamakutya, miután bekerült a menhelyre
Az állatmentők sem jutottak szóhoz, annyira meglepődtek a rekordszámú alom láttán.
Otthont a háziállatoknak! - Az állatok világnapján és minden más nap is segíthetünk nekik
Az évben több nap is négylábú kedvenceinkről szól, ezek közül pedig az egyik legfontosabb október 4-e. A kisállatok világnapja Assisi Szent Ferenchez, az állatok és a természet védőszentjéhez kötődik, és a 20. század eleje óta ünnepeljük. A háziállatok rendkívül pozitív hatással vannak mind a mentális, mind a fizikai egészségünkre, amit az ilyen alkalmakon igyekszünk némi plusz törődéssel meghálálni. A gondoskodás azonban a kevésbé szerencsés, utcára került háziállatoknak is jár. A Mars éppen ezért hat olyan módszert javasol, amelyekkel mindannyian részt vállalhatunk az elhagyott háziállatok helyzetének javításában és csökkenthetjük az otthontalan kiskedvencek számát.
Királyi kalapban pózolnak a mentett kutyák a 2024-es adománygyűjtő naptárhoz
Kate Middleton kalapkészítője kreatív csodáival szeretne segíteni a menhelyi kutyákon.
Apró tacskó kölyköt mentettek a NAV munkatársai biztos halál elől
Egy forgalmas külterületen lettek figyelmesek az apró kölyökkutyára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai – természetesen azonnal a segítségére siettek!