Jóval kevésbé hat a kutya fajtája a viselkedésére és személyiségére, mint ahogy azt eddig gondoltuk

Sztereotípiák? Tévhitek? Sajnos jó néhány fajtát érintenek, melyek alól gazdáik, rajongóik minden igyekezete ellenére is rettenetesen nehezen tudnak kibújni a kutyák. Az ölebeket folyton elkényeztetik és még harapósak is, a nagytestű kutyák lusták és félelmetesek is. Sorolhatnánk, mi mindent aggatnak rájuk az emberek, főleg azok, akik egyetlen kutyával történt élmény alapján ítélik meg a fajtát. De nem ám csak a fajtát, hanem minden négylábút, ha kicsit is hasonlít arra a „rémes jószágra”.

Örök vitatéma, hiszen míg bizonyos fajták a többiek „felett állnak”, magasról tekintenek le szánakozón a többiekre, például a kis „korcsokra”, addig másokat egyből kirekesztenek, mert „úgy néznek ki”, és biztosan olyan is. De milyen is az az olyan? Tényleg van alapja a sztereotípiáknak?

Nos, a Science tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint nem sok. A kutatók ugyanis a genetika és a kutya viselkedése közötti összefüggést vizsgálva arra jutottak, hogy egy-egy viselkedési minta valamelyest jellemzőbb bizonyos fajtáknál, például egy retriever nagyobb valószínűséggel hozza vissza az eldobott játékot, de amikor arra kerül a sor, hogy megjósoljuk, milyen felnőtté válik egy kölyök, a fajta csekély útmutatóul szolgál.

A kutyák évezredek óta hű társaink, ám a fajtákra történő szelekció kb. 160 évvel ezelőtt indult útjára. Testfelépítés, szőrzet, fülforma csupán néhány a fizikai tulajdonságok közül, melyeket előnyben részesítve megalkotta az ember a ma ismert több mint 350 fajtát. Szerepkörüknek megfelelően személyiségüket is igyekeztek formálni, ennek köszönhetően bizonyos viselkedési minták, például a vonyítás, az ún. „pointing” (vadászat közben a vad mutatása) vagy az emberek irányában történő barátságos fellépés is valamelyest visszavezethető a genetikára.

A legtöbb gazdit szoros kapcsolat fűzi kedvencéhez, és ez a kötelék, határtalan lelkesedés adta az ötletet a kutatáshoz. Karlsson arra volt kíváncsi, milyen mértékben öröklődhetnek bizonyos viselkedési minták. Vajon megjósolható az, hogyan fog viselkedni egy adott fajtájú kutya?

A válasz: míg az olyan fizikai vonások, mint az agarakra jellemző hosszú láb vagy a dalmaták pöttyei, egyértelműen az öröklődéssel állnak összefüggésben, addig a fajta önmagában nem határozza meg azt, milyen lesz a kutya személyisége, amikor felnőtté érik.

Több mint 2000 kutya genetikai tulajdonságait elemezték, majd összevetették a gazdiktól származó adatokkal. A résztvevők roppant lelkesnek bizonyultak, a kutatáshoz készült kérdőívet több mint 18 ezren töltötték ki! Az eredmények is hasonló meglepetést okoztak: kiderült, hogy a kutya viselkedésének kb. 9%-a vezethető vissza a fajtájára, ám egyazon fajtán belül is meglehetős eltéréseket mutattak az ebek a viselkedés és személyiség tekintetében.

„Minden fajtánál elmondható, hogy az egyedek viselkedése óriási változatosságot mutat, végső soron tehát minden egyes kutya valóban egyedi és megismételhetetlen” - mondta el Elinor Karlsson, genetikus a tanulmány társszerzője. Majd hozzátette: „Genetikai szempontból ez valóban lenyűgöző, hiszen azt is elárulja, hogy léteznek valódi, csak az adott fajtákra jellemző viselkedésbeli különbségek, melyeket tovább tanulmányozhatunk." 

Nemcsak a fajta, hanem a méret is sokkal kevésbé befolyásolja a kutya viselkedését, mint azt korábban hittük:

„Nem léteznek német dog méretű csivavák, és csivavaméretű német dogok sem, ám ennek ellenére találkozhatunk olyan csivavával, amelyik német dogként viselkedik, és olyan német doggal is, amely egy kistestű kutya személyiségével rendelkezik” - mondta Karlsson.

Az öröklődés természetesen hihetetlenül komplex folyamat, éppen ezért egy-egy viselkedési minta sem feltétlen adódik át a következő generációkra. Ritkán ugyan, de találkozhatunk olyan retrieverrel, aki nem szereti cipelgetni a dolgokat, és olyan jelzőkutyával, amelyik még kávét is főzne a betolakodónak... Ugyanígy a vonyításra hajlamos huskyk és beagle-k között is akadnak csendesebb típusok, derült ki a felmérésből. Nem találták az agresszív viselkedés genetikai alapjait sem, még a bizonyos fajtákkal összevetésben sem.

„A korreláció egy kutya viselkedése és fajtája között jóval alacsonyabb a vártnál” - összegezték a kutatók.