Korlátozás a kutyasétáltásban októberben – minden tudnivaló az őszi ebzárlatról egy helyen!
2024. szeptember 17., 13:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Ősz közepén már-már óramű popntossággal számíthatunk az ebzárlat elrendelésére - szerencsére folyamatosan javul a helyzet hazánkban, így egyre kisebb területeket érint a korlátozás. Ott azonban, ahol szükség van a rókák veszettség elleni immunizálására, szigorú szabályokat kell betartania a kutyatartóknak!
Az idei év őszén is folytatódik a rókák veszettség elleni immunizálása, valamint ezzel párhuzamosan az ebzárlat és a legeltetési tilalom bevezetése sem marad el az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2024. október 5-től veszi kezdetét Magyarország déli és keleti vármegyéiben - írja a Nébih közleménye.
Az immunizálás során kisrepülőgépek segítségével juttatják ki a mintegy 670.000 vakcinatartalmú csalétket az érintett több mint 27.000 km2-nyi területre. A művelet ezúttal sem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. A rókavakcinázás október 5-től kezdődik az ország déli és keleti vármegyéiben, amelyhez kapcsolódóan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben. Az egyes területekre vonatkozó időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat értesíti a lakosságot. A külterületeken plakátokkal figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, továbbá az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih honlapján is megtalálható.
A Nébih a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a vakcinázás eredményességét. Az előző évek adatai azt mutatják, hogy az immunizálásban érintett területeken a rókák több, mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.
A veszettséget főként a vörös róka terjeszti, melynek hazai állománya nagyságrendileg hatvanezer egyed. A veszettség egyaránt veszélyes a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre is, emiatt a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.
A betegség keleti szomszédainknál, Ukrajnában és Romániában máig rendszeresen előfordul. Két éve Magyarországon is megváltozott a veszettség helyzete: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán és a román határ közelében 2022-ben és 2023-ban összesen 20, idén augusztus 31-ig pedig 16 veszettségesetet állapítottak meg a szakemberek. A betegség behurcolása vélhetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna és Románia felőli mozgása által következett be.
Az imént felsoroltak megerősítik, hogy indokolt a hazai állategészségügyi védekező intézkedések fenntartása, mint például a vadon élő rókák vakcinázása, az ebek kötelező vakcinázása és a veszettséggyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóság felé. A Nébih figyelmezteti a lakosságot, hogy a veszettség gyanújának bejelentése jogszabályi kötelezettség. Az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről.
A téma iránt érdeklődők a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapján többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is részletes tájékoztatást olvashatnak.
Mit kell tudni az csalétkekről?
- A csalétkeket javarészt erdős- és mezőgazdasági területeken szórják ki kisrepülőgépekről.
- Lakott, sűrűn beépített területekre nem kerül kihelyezésre vakcina.
- A vakcinát tartalmazó csalétek az ember számára kellemetlen szagú.
- A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes (azonban a veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban).
- Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított 21 napos időtartamra az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.
Az ebzárlat tartama alatt:
- A tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek.
- Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni.
- A település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.
- Az ebzárlat alatt húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható.
- A legeltetési tilalom ideje alatt tilos a gazdasági haszonállatokat külterületen legeltetni!
- Az állatok vándorolva történő legeltetése tilos!
- Tilos a pásztorebeket szabad állatok terelésére, illetve őrzésére használni!
A korlátozás alól mentesülnek az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező:
- vadászebek,
- a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei,
- a katasztrófa-mentő ebek,
- a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére
Az immunizálással érintett területen a vadászati hatóság irányításával jól látható, piros színű, magyar és angol nyelvű, a felhívás megértését szolgáló piktogrammal ellátott figyelemfelhívó plakátokat helyeznek ki a vadászok a lakott területekről kivezető utak mentén, bekötőutaknál, kiránduló és parkolóhelyeken, turistaházak és vadászházak mellett.
Általános tanácsként...
...elmondható, hogy aki kutyával kirándulás közben ilyen figyelmeztető plakátot lát, vegye pórázra kedvencét! A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes (azonban a veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban).
A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található a vakcina. Amennyiben a vakcina kézre, vagy más fedetlen testrészre kerül, az érintett területet azonnal le kell mosni szappannal és vízzel. Ha a vakcina az ember szájába, orrába, vagy megsértett bőrére kerül, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!
Az alábbiakban olvasható megyénkénti bontásban, mely területeket érint a 2024 őszén elrendelt ebzárlat.
A lista tájékoztató jellegű, az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendelésének tényéről, valamint annak időtartamáról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok tudnak tájékoztatást adni.
Lakott, sűrűn beépített területen NEM történik vakcina kiszórás!
Bács-Kiskun vármegye
Ebzárlat időtartama: 2024. október 7. - 2024. október 27.
Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy, Bácsszőlős, Baja, Balotaszállás, Bátmonostor, Bátya, Borota, Bugac, Bócsa, Császártöltés, Csátalja, Csávoly, Csikéria, Csólyospálos, Dávod, Drágszél, Dunafalva, Dusnok, Érsekcsanád, Érsekhalma, Fajsz, Felsőszentiván, Gara, Hajós, Harkakötöny, Hercegszántó, Homokmégy, Imrehegy, Jánoshalma, Jászszentlászló, Kalocsa, Katymár, Kecel, Kelebia, Kéleshalom, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunbaja, Kunfehértó, Madaras, Mátételke, Mélykút, Miske, Móricgát, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Öregcsertő, Pálmonostora, Petőfiszállás, Pirtó , Rém, Soltvadkert, Sükösd, Szank, Szeremle, Tataháza, Tázlár, Tompa, Vaskút, Zsana
Baranya vármegye
Ebzárlat időtartama: 2024. október 7. - 2024. október 27.
Homorúd, Kölked, Mohács
Békés vármegye
Ebzárlat időtartama: 2024. október 7. - 2024. október 27.
Almáskamarás, Battonya, Békés, Békéscsaba, Békéssámson, Bélmegyer, Biharugra, Bucsa, Csabacsűd, Csabaszabadi, Csanádapáca, Csárdaszállás, Csorvás, Dévaványa, Doboz, Dombegyház, Dombiratos, Elek, Füzesgyarmat, Gádoros, Gerendás, Geszt, Gyomaendrőd, Gyula, Hunya, Kamut, Kardos, Kardoskút, Kaszaper, Kertészsziget, Kétegyháza, Kétsoprony, Kevermes, Kisdombegyház, Kondoros, Körösladány, Körösnagyharsány, Köröstarcsa, Körösújfalu, Kötegyán, Kunágota, Lőkösháza, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Méhkerék, Mezőberény, Mezőgyán, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Murony, Nagybánhegyes, Nagykamarás, Nagyszénás, Okány, Örménykút, Orosháza, Pusztaföldvár, Pusztaottlaka, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szabadkígyós, Szeghalom, Tarhos, Telekgerendás, Tótkomlós, Újkígyós, Újszalonta, Végegyháza, Vésztő, Zsadány
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Ebzárlat időtartama: 2024. október 5. - 2024. október 25.
Abaújalpár, Abaújkér, Abaújlak, Abaújszántó, Abaújszolnok, Abaújvár, Abod, Aggtelek, Alsóberecki, Alsódobsza, Alsógagy, Alsóregmec, Alsószuha, Alsótelekes, Alsóvadász, Alsózsolca, Arka, Arnót, Aszaló, Baktakék, Balajt, Bánréve, Baskó, Becskeháza, Bekecs, Berente, Beret, Berzék, Bőcs, Bodroghalom, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Bodrogolaszi, Boldogkőújfalu, Boldogkőváralja, Boldva, Borsodszirák, Büttös, Bódvalenke, Bódvarákó, Bódvaszilas, Bózsva, Cigánd, Csenyéte, Csobád, Csobaj, Damak, Dámóc, Debréte, Detek,, Dövény, Dubicsány, Edelény, Égerszög, Encs, Erdőbénye, Erdőhorváti, Fáj, Fancsal, Felsőberecki, Felsődobsza, Felsőgagy, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőregmec, Felsőtelekes, Felsővadász, Felsőzsolca, Filkeháza, Fony, Forró, Fulókércs, Füzér, Füzérkajata, Füzérkomlós, Füzérradvány, Gadna, Gagyapáti, Gagybátor, Gagyvendégi, Galvács, Garadna, Gesztely, Gibárt, Girincs, Golop, Gömörszőlős, Gönc, Göncruszka, Györgytarló, Halmaj, Hangács, Háromhuta, Hegymeg, Hejce, Hercegkút, Hernádbűd, Hernádcéce, Hernádkak, Hernádkércs, Hernádnémeti, Hernádpetri, Hernádszentandrás, Hernádszurdok, Hernádvécse, Hét, Hidasnémeti, Hidvégardó, Hollóháza, Homrogd, Imola, Ináncs, Irota, Izsófalva, Jákfalva, Jósvafő, Kány, Kánó, Karcsa, Karos, Kazincbarcika, Kázsmárk, Kéked, Kelemér, Kenézlő, Keresztéte, Kesznyéten, Kiscsécs, Kishuta, ,Kiskinizs Kisrozvágy, Komjáti, Komlóska, Korlát, Köröm, Kovácsvágás, Krasznokvajda, Kupa, Kurityán, Lácacséke, Ládbesenyő, Lak, Legyesbénye, Léh, Litka, Mád, Makkoshotyka, Martonyi, Megyaszó, Méra, Meszes, Mezőzombor, Mikóháza, Miskolc, Mogyoróska, Monaj, Monok, ,Múcsony ,Nagycsécs Nagyhuta, Nagykinizs, Nagyrozvágy, Novajidrány, Nyésta, Nyíri, Nyomár, Olaszliszka, Onga, Ormosbánya, Pácin, Pálháza, Pamlény, Pányok, Pere, Perecse, Perkupa, Prügy, Pusztafalu, Pusztaradvány, Putnok, Ragály, Rakaca, Rakacaszend, Rásonysápberencs, Rátka, Regéc, Révleányvár, Ricse, Rudabánya, Rudolftelep, Sajóecseg, Sajógalgóc, Sajóhídvég, Sajóivánka, Sajókaza, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajónémeti, Sajópálfala, Sajópüspöki, Sajósenye, Sajószentpéter, Sajóvámos, Sajóvelezd, Sárazsadány, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Selyeb, Semjén, Serényfalva, Sima, Szakácsi, Szalaszend, Szalonna, Szászfa, Szegi, Szegilong, Szemere, Szendrő, Szendrőlád, Szentistvánbaksa, Szerencs, Szikszó, Szin, Szinpetri, Szirmabesenyő, Szögliget, Szőlősardó, Szuhafő, Szuhakálló, Szuhogy, Sóstófalva, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Telkibánya, Teresztenye, Tiszacsermely, Tiszakarád, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tiszaújváros, Tokaj, Tolcsva, Tomor, Tornabarakony, Tornakápolna, Tornanádaska, Tornaszentandrás, Tornaszentjakab, Tornyosnémeti, Trizs, Újcsanálos, Vadna, Vágáshuta, Vajdácska, Vámosújfalu, Varbóc, Vilmány, Vilyvitány, Viss, Viszló, Vizsoly, Zádorfalva, Zalkod, Zemplénagárd, Ziliz, Zsujta, Zubogy, Ónod
Csongrád-Csanád vármegye
Ebzárlat időtartama: 2024. október 7. - 2024. október 27.
Algyő, Ambrózfalva, Apátfalva, Árpádhalom, Ásotthalom, Baks, Balástya, Bordány, Csanádalberti, Csanádpalota, Csanytelek, Csengele, Derekegyház, Deszk, Domaszék, Dóc, Eperjes, Fábiánsebestyén, Felgyő, Ferencszállás, Földeák, Forráskút, Hódmezővásárhely, Királyhegyes, Kistelek, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Kübekháza, Magyarcsanád, Makó, Maroslele, Mártély, Mindszent, Mórahalom, Nagyér, Nagylak, Nagymágocs, Öttömös, Pitvaros, Pusztamérges, Pusztaszer, Röszke, Ruzsa, Sándorfalva, Szatymaz, Szeged, Szegvár, Székkutas, Szentes, Tiszasziget, Tömörkény, Újszentiván, Üllés, Zákányszék, Zsombó, Óföldeák, Ópusztaszer
Hajdú-Bihar vármegye
Ebzárlat időtartama: 2024. október 5. - 2024. október 25.
Álmosd, Ártánd, Bagamér, Bakonszeg, Balmazújváros, Báránd, Bedő, Berekböszörmény, Berettyóújfalu, Bihardancsháza, Biharkeresztes, Biharnagybajom, Bihartorda, Bocskaikert, Bojt, Csökmő, Darvas, Debrecen, Derecske, Ebes, Esztár, Földes, Fülöp, Furta, Gáborján, Hajdúbagos, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Hencida, Hosszúpályi, Kaba, Kismarja, Kokad, Komádi, Konyár, Körösszakál, Körösszegapáti, Létavértes, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Mikepércs, Monostorpályi, Nádudvar, Nagyhegyes, Nagykereki, Nagyrábé, Nyírábrány, Nyíracsád, Nyíradony, Nyírmártonfalva, Pocsaj, Püspökladány, Sáp, Sáránd, Sárrétudvari, Szentpéterszeg, Szerep, Téglás, Tépe, Tetétlen, Told, Újiráz, Újléta, Vámospércs, Váncsod, Vekerd, Zsáka,
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Ebzárlat időtartama: 2024. október 5. - 2024. október 25.
Ajak, Anarcs, Apagy, Aranyosapáti, Baktalórántháza, Balkány, Balsa, Barabás, Bátorliget, Benk, Beregdaróc, Beregsurány, Berkesz, Besenyőd, Beszterec, Biri, Bököny, Botpalád, Buj, Cégénydányád, Csaholc, Csaroda, Császló, Csegöld, Csenger, Csengersima, Csengerújfalu, Darnó, Demecser, Döge, Dombrád, Encsencs, Eperjeske, Érpatak, Fábiánháza, Fehérgyarmat, Fényeslitke, Fülesd, Fülpösdaróc, Gacsály, Garbolc, Gávavencsellő, Géberjén, Gégény, Gelénes, Gemzse, Geszteréd, Gulács, Győröcske, Győrtelek, Gyügye, Gyulaháza, Gyüre, Hermánszeg, Hetefejércse, Hodász, Ibrány, Ilk, Jánd, Jánkmajtis, Jármi, Jéke, Kállósemjén, Kálmánháza, Kántorjánosi, Kék, Kékcse, Kemecse, Kérsemjén, Kisar, Kishódos, Kisléta, Kisnamény, Kispalád, Kisszekeres, Kisvárda, Kisvarsány, Kocsord, Kölcse, Komlódtótfalu, Kömörő,Komoró Kótaj, Laskod, Levelek, Lövőpetri, Lónya, Magosliget, Magy, Mánd, Mándok, Máriapócs, Márokpapi, Mátészalka, Mátyus, Méhtelek, Mérk, Mezőladány, Milota, Nábrád, Nagyar, Nagycserkesz, Nagydobos, Nagyecsed, Nagyhalász, Nagyhódos, Nagykálló, Nagyszekeres, Nagyvarsány, Napkor, Nemesborzova, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírbogdány, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyíregyháza, Nyírgelse, Nyírgyulaj, Nyíribrony, Nyírjákó, Nyírkarász, Nyírkáta, Nyírkércs, Nyírlövő, Nyírlugos, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírmihálydi, Nyírparasznya, Nyírpazony, Nyírpilis, Nyírtass, Nyírtelek, Nyírtét, Nyírtura, Nyírvasvári, Ököritófülpös, Olcsva, Olcsvaapáti, Ömböly, Őr, Panyola, Pap, Papos, Paszab, Pátroha, Pátyod, Penészlek, Penyige, Petneháza, Piricse, Porcsalma, Pusztadobos, Pócspetri, Rakamaz, Ramocsaháza, Rápolt, Rétközberencs, Rohod, Rozsály, Sényő, Sonkád, Szabolcs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Szakoly, Szamosangyalos, Szamosbecs, Szamoskér, Szamossályi, Szamosszeg, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Szatmárcseke, Székely, Szorgalmatos, Tákos, Tarpa , Terem, Tiborszállás, Timár, Tiszaadony, Tiszabecs, Tiszabercel, Tiszabezdéd, Tiszacsécse, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tiszalök, Tiszamogyorós, Tiszanagyfalu, Tiszarád, Tiszaszalka, Tiszaszentmárton, Tiszatelek, Tiszavasvári, Tiszavid, Tisztaberek, Tivadar, Tornyospálca, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Tuzsér, Tyukod, Újdombrád, Újfehértó, Újkenéz, Ura, Uszka, Vaja, Vállaj, Vámosatya, Vámosoroszi, Vásárosnamény, Vasmegyer, Záhony, Zajta, Zsarolyán, Zsurk, Ófehértó, Ópályi
Indexkép forrás: Freepik
Komoly sérülések, betegségek forrása lehet a túl hosszú kutyakarom
Ha kutyánk nem koptatja megfelelően karmait, túlságosan hosszúra nőhetnek, ez pedig fájdalmas sérülésekhez, és idővel ízületi problémákhoz vezethet. Fordítsunk kiemelt figyelmet a megelőzésre!
3500 kutyabarát a Városligetben – ilyen volt a DOGZ Fesztivál és Konferencia
3500 kutyabarát gyűlt össze a hétvégén a budapesti Városligetben megrendezett DOGZ Fesztivál és Konferencián. A család- és állatbarát esemény a szórakozás mellett számos edukatív programot és hasznos információkat kínált a kutyatartás iránt érdeklődők számára.
Szeptemberben az erdőben – kezdődik a szarvasbőgés!
Augusztus végétől október közepéig tart a szarvasbőgés. Kutyáink és saját biztonságunk érdekében erdei kirándulásaink alkalmával és az autóutakon is figyeljünk fokozottabban!
6 tipp a mancsok egészségének megőrzéséhez
A kutyamancs, e bámulatos szerkezet akkor működik a legjobban, ha erős és egészséges. Ám elég egy apró sérülés és hetekig is eltarthat a gyógyulás. A következő tippek nemcsak a probléma felismerésében, hanem annak megelőzésében is segíthetnek.
Miért kaparják a földet a kutyák kis- és nagydolguk után?
Mintha balettmozdulatokat gyakorolna... Mókás látvány, ahogy kedvencünk mindent beleadva próbálja elfedni végtermékét. Tényleg erről van szó? Normális viselkedés, vagy aggódnunk kellene miatta? És egyáltalán: miért csinálja?