Közönségsiker volt az idei Kéktúrázás napja - Utazás
A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Közönségsiker volt az idei Kéktúrázás napja

2022. október 10., 11:30


Szerző: S.Zs.


Kategória: Utazás




Hagyományosan október második szombatján tartják a Kéktúrázás napját - idén több mint 3300 kéktúrázó együtt, egy időben, szervezetten túrázott a hazai három kéktúrán.

CEVA

hirdetés (X)



 

A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében zajló ingyenes közösségi túranapon a kéktúrázók 292 települést érintettek, 174 kilátópontra kapaszkodtak fel és 307 vízfolyást kereszteztek, összesen 2584 kilométert megtéve- írja a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) közleménye.

 

A 143 túracsoport mozgását a rendezvény honlapján élőben lehetett követni, a túrázók virtuálisan kirajzolták a három kéktúra pontos útvonalát, GPS jeladót használva. 30 túra telházas volt, a legkeresettebbek a legendás Országos Kéktúra Bakony és Mátra közötti szakaszai voltak, és nagy létszámmal túráztak a tematikus szakaszokon is a természetjárók: volt kisgyermekes, kutyás, erdei gasztroélményes, madármegfigyelős, nomád ottalvós, teljes egészében fenntartható, azaz vonattal és gyalogosan közlekedő túrák, valamint nemzeti parki és erdészeti szakvezetéssel zajló szakaszok is. A túrákon 216 felkészült szakaszfelelős kísérte a túrázókat.

 

 

Kutyával is élmény a túrázás!
Kutyával is élmény a túrázás!

 

 

A túrázók legfiatalabbika 1 éves volt,a résztvevők 20 %-a pedig 18 év alatti, ami erős fiatalodást feltételez a kéktúrázók nagy családjában.

 

A szervező MTSZ ezzel a túranappal a kéktúra mozgalom legendás múltjára és lendületes jelenére szeretné felhívni a figyelmet:gyönyörű országunk természeti kincseinek és történelmi emlékeinek gyalogszerrel történő megismerésénél nincs jobb és egészségesebb időtöltés.

 

A következő Kéktúrázás napja 2023. október 14-én kerül megrendezésre.

 

 

 

Forrás: OS

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Megszülettek az őzgidák: ne nyúljunk a magára hagyott kicsinyekhez! Megszülettek az őzgidák: ne nyúljunk a magára hagyott kicsinyekhez!
...ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy magára van hagyva! Ezekben a hetekben (is) különösen fontos, hogy felelős kutyások legyünk, és odafigyeljünk kedvencünkre, mikor a természetben járunk.

Túrázás kutyával – Ezek a leggyakoribb sérülések Túrázás kutyával – Ezek a leggyakoribb sérülések
Balesetek sajnos bármikor történhetnek, kirándulás közben is. Mire figyeljünk?

Kutyával a természetben - ezeket az illemszabályokat tartsd be a túrán, kiránduláson Kutyával a természetben - ezeket az illemszabályokat tartsd be a túrán, kiránduláson
A kirándulás, túrázás, vagy csak épp egy rövidebb séta a közeli erdőben kutyánkkal remek kikapcsolódási lehetőség. Ahhoz azonban, hogy ne csak mi, de más természetjárók, kutyások, és nem utolsósorban az erdő lakói is háborítatlanul, békében élvezhessék a természetet, be kell tartanunk néhány szabályt.

Őszi kirándulás kutyával – Tippek kezdőknek és haladóknak Őszi kirándulás kutyával – Tippek kezdőknek és haladóknak
Az őszi táj szépsége mindig elbűvöl. Ha kedvencünk társaságában szeretnénk felfedezni a természet csodáit, érdemes alaposan felkészülni. Tanácsaink segítségével még kellemesebb és biztonságosabb lehet a kutyás kirándulás!

Kutyás packlist magashegyi túrákhoz Kutyás packlist magashegyi túrákhoz
Nagy népszerűségnek örvendenek a magashegyi túrázások, azonban gyakran még magunknak is nehéz kitalálni mit pakoljunk, kutyánknak, tapasztalat nélkül pedig egyenesen lehetetlen. Elárulhatom, hogy jó nagy hátizsákkal érdemes készülni.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Beagle Club Online Rehabportál Hírstart Brimo partysátor

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube TikTok Kutyabarát hely
Személyiséged is befolyásolja, hogyan fog viselkedni a kutyád Hírek - Címlapon
Személyiséged is befolyásolja, hogyan fog viselkedni a kutyád
„Leszel a gazdim?” - Egyszerűen besétált az árva kölyök a tengerészeti bázisra Hírek - Címlapon
„Leszel a gazdim?” - Egyszerűen besétált az árva kölyök a tengerészeti bázisra