
"Közös ügyünk az állatvédelem" címmel készült tájékoztató kiadvány
2022. március 09., 06:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
A kormány fontosnak tartja az állatvédelmet, ezért az állatvédők és állatbarátok számíthatnak együttműködésére, támogatására - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden a Közös ügyünk az állatvédelem címmel tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Közölte: a kormány párbeszédre alapozza közéleti munkáját, mert a kiemelt társadalmi ügyekben az emberek megkérdezésével kell megtalálni az egyetértési pontokat, és ezeket lehetőség szerint be kell építeni a döntésekbe.
Nyitrai Zsolt felidézte, hogy eddig 14 alkalommal kérték ki a magyar állampolgárok véleményét különböző konzultációkon, online társadalmi párbeszédekben.
2021 februárjában Közös ügyünk az állatvédelem címmel indították el az online párbeszédet, felmérést, amely során az állatvédelmet érintő 13 fontos kérdésben kérték ki az emberek véleményét. A konzultációt óriási érdeklődés övezte, egy hónap alatt mintegy 300 ezren mondták el véleményüket a civilszervezetek támogatásáról, az állattartással, állatvédelemmel kapcsolatos edukációról, az ivartalanítási programról, a büntető törvénykönyv szigorításról, új menhely létrehozásáról haszonállatoknak, a pirotechnikai eszközök használatáról, a cirkuszi vadállatok szerepeltetéséről - ismertette Nyitrai Zsolt, jelezve azt is: Magyarországon több mint 3,5 millió kutyát tartanak, a macskák száma mintegy 4 millió, a haszonállatoké pedig meghaladja a 35 milliót.
A miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy elkészült a "Közös ügyünk az állatvédelem" tájékoztató kiadvány, amely összefoglalja az témában elért legfontosabb közös eredményeket. A kiadványt a következő hetekben megyejáráson juttatják el az érdeklődőknek.

Fotó: MTI/Kovács Attila
Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az eredményeket ismertetve kiemelte, az elmúlt másfél év mozgalmas időszak volt az állatvédelemben, és a konzultáció olyan felhatalmazást adott, amely az állatvédelmet segítette. Az eredmények közül kiemelte, hogy megalakult az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja, támogatták az állatvédelmi civilszervezetek munkáját, felhívták a figyelmet a felelős állattartásra, szigorították a büntető törvénykönyvben az állatkínzás megítélését.
A miniszteri biztos kitért arra, hogy Magyarországon az egyik legnagyobb kihívás a kóbor állatok számának csökkentése, és jelezte: az ivartalanítási program bekerült a Magyar Falu Programba, az önkormányzatok több mint 500 millió forint támogatást nyertek erre a célra. Az ebrendészeti telepek felülvizsgálata elkezdődött, és jelentős érdeklődés van a felelős állattartás iránt - tette hozzá.
A kormány tavaly év végén határozott arról, hogy 1,5 milliárd forintot elkülönít állatvédelemre, ebben többek között benne van 500 millió forint civil szervezetek támogatására, 450 millió forint ebrendészeti telepek támogatására, és az állatorvosi egyetem bevonásával 250 millió forint lakossági edukációra, valamint tápadományra - sorolta Ovádi Péter.
Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az egyetem szívügye az állatvédelem, évek óta oktatják a témát több nyelven is. Ugyanakkor megjegyezte: az állatvédelem szakma és tudomány, nem lehet csak érzelemre alapozni a területet.
Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője ismertette, hogy március végéig országjáráson mutatják be az állatvédelemben elért 1,5 év eredményét.
Az állatvédelmi központ vezetője elmondta, a magyar-ukrán határon szerzett tapasztalata egyrészt tragikus a történtek miatt, másrészt viszont felemelő, hogy összefogás alakult ki a magyar oldalon a háború elől menekülők és társállataik megsegítésére. Az állatokkal érkezők gördülékenyen jutnak át a határon, és eddigi tapasztalatuk szerint átlagosan 1000 menekült hoz magával 15-20 állatot.
Forrás: MTI
Te is lehetsz szuperhős: az árva állatok megmentője lehetsz, ha rendelkezel adód 1 százalékáról!
Közeledik az adóbevallás, ezzel együtt az szja 1+1 százalékáról való rendelkezés határideje. Ne hanyagoljuk el, szánjunk rá pár percet, hiszen ez a menhelyi állatoknak akár az életet jelenheti!
Akár egy tonna tápadományt is nyerhetsz egy általad kiválasztott szervezet részére
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Ovádi Péterrel, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztossal együttműködésben 2023. április 3. és május 22. között első alkalommal hirdeti meg a magyarországi civil állatvédő szervezetek népszerűsítését célzó kampányát, amely egyben felhívás arra is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadó 1 százalékát regisztrált, állatvédelmi tevékenységet végző civil szervezetnek adományozzák az adófizetők. A kampány keretei között egy online nyereményjáték is kezdetét veszi, ahol egyrészt mindenki kiállhat a számára legkedvesebb állatvédő szervezet mellett, másrészt akár 1000 kg tápadományhoz is juttathatja az általa támogatott szervezetet. A kampány szakmai partnere az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központja.
Civil állatvédőket támogató kampányt indít a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány
Civil állatvédőket támogató kampányt indít a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány, a kezdeményezésben részt vevők akár 1 tonna tápadományt is nyerhetnek az általuk támogatott szervezetnek - közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.
Hotel Hontalan Kutyáknak – Egy szuper hely, ahol a gazdikeresők otthon érezhetik magukat
Létezik egy különleges menhely, ahol az árva kutyák mindennapjai vidámságban és szeretetben telnek.
7 érv, miért fogadj örökbe kutyát
Ne vásárolj, fogadj örökbe! Ezzel a mondattal nagyon sokszor találkozhatunk, mégis, még mindig vannak fenntartások az örökbefogadással szemben. Hét olyan érvet hoztunk, ami meggyőz minden hezitálót, hogy az örökbefogadást válassza!