Kutya helyett róka lehetett a házikedvenc az ókori argentinoknál
Az ókori argentinok háziállatként tarthatták a rókákat
2024. április 11., 15:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
Egy ókori argentin temetkezési helyen talált rókacsontok vizsgálata alapján a tudósok azt a következtetést vonták le, hogy az akkor emberek háziállatként tarthatták a rőt ragadozókat - jelentette a The Guardian című brit lap.
Az 1500 éves temetkezési helyről kiásott rókamaradványokat az emberek csontjai mellett találták. A szakértők szerint az állatokat gazdáik mellé temették, bár nem lehet pontosan megállapítani, hogy az emberi és állati testeket egy időben temették-e el. A szénizotópos kormeghatározás ugyanakkor azt mutatja, hogy a róka- és embercsontok is 1500 évesek.
A vizsgálatok szerint a maradványok alapján a rókatartás megelőzhette a kutyatartás elterjedését Patagóniában, ami nagyjából 700-900 évvel ezelőtt történt. A nyomok arra utalnak, hogy a rókákat nagy becsben tartották, és nagy a valószínűsége, hogy az állatok a vadászokat és gyűjtögetőket társként kísérték.
"Vagy szimbolikus állat volt a közösség számára, vagy a haláluk után gazdáik, esetleg a velük szorosabb kapcsolatban álló emberek mellé temették őket" - jelentette ki Ophélie Lebrasseur, az Oxfordi Egyetem zooarcheológusa, aki társával, az Argentin Nemzeti Tudományos és Műszaki Kutatótanács munkatársával, Cinthia Abbonával közösen készítette a tanulmányt.
A mai nevén Canada Seca településnél található, a spanyol gyarmatosítás idejét megelőzően az őslakosok által kialakított temetkezési helynél még 1991-ben végeztek ásatásokat. A tudósok most az akkor előkerült emberi- és rókacsontokat vizsgálták.
Az állatokat a Lycalopex nemzetség, vagyis a mai pamparóka egyik ősének hitték, ám kiderült, hogy a megtalált csontok a Dusicyon nemzetség egyik kihalt fajtájának, a Dusicyon avus maradványai. Ez a fajta németjuhász kutya nagyságú volt, és nagyjából 500 évvel ezelőtt halt ki. Ugyan Dél-Amerikában őshonos, de ezidáig nem volt információ arról, hogy példányai Patagónia északi területein is éltek volna.
Lebrasseur szerint nincs semmi jele annak, hogy a rókákat megették volna, a csontok elhelyezkedéséből és állapotából sokkal inkább arra lehet következtetni, hogy az állatok testét szándékosan temették el.
Az állatok táplálkozási szokásainak megállapításakor kiderült, hogy jóllehet ragadozókról van szó, mégis inkább az emberi étrendet követték; növényeket, kukoricát is fogyasztottak.
"Vagy az emberek etették őket, vagy a maradékokat fogyasztották el" - mondta Lebrasseur, hozzátéve, hogy az biztos, hogy táplálékukat a feltárt hely közelében kellett megszerezniük.
Korábban Buenos Airesben található temetkezési helyen fedeztek föl hasonló fajtájú rókacsontokat, amelyek az időszámításunk előtti második évezredből származnak.
Forrás: MTI
Indexkép forrás: Wikipedia-Juandertal
Kóbor kutyákat lát vendégül ez az argentin étterem
Szívesen fogadja az éhes, hontalan állatokat a Restobar Dickens nevű étterem Argentínában.
A gabonamentes tápok egy átverés
Hatalmas marketing övezi azt, hogy a kutyának húst hússal kell ennie. A gabona nem kívánatos összetevő a tápok csomagolásán. Valóban így kell etetni őket?
Kutyatörténeti gyűjteménnyel gazdagodott a Magyar Nemzeti Múzeum
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központba (MNMKK) került a világ egyik legnagyobb kutyatörténeti gyűjteménye, a "Corneliana Collectio Cynologica" - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Igéző tekintet - Miért van a legtöbb kutyának barna szeme?
Egy tanulmány szerint a háziasításnak köszönhető, hogy a kutyák és farkasok szemének színe olyannyira különbözik egymástól.
Kutyakekszeket és játékokat hagynak a látogatók a 150 éve elhunyt, hős kutya szobránál
Sallie egyszerűen ott volt azok mellett, akiket megszeretett, hűségesen vigyázta álmukat, és a tragédia óráiban sem hagyta el azokat, akik gondoskodtak róla, akik fontosak voltak a számára.