Kutyák és nyulak – Mit kell tudni a békés együttéléshez?

 

Szép számmal akadnak a gazdik között olyanok, akik nemcsak egy (vagy több ) kutyussal, hanem egy-két tapsifülessel is megosztják életüket. Ki ne szeretné a bársonyos bundájú „muszmuszokat”? Hiszen annyira édesek a netes videókban is, ahogy játszanak és összebújva alszanak! Mindebből persze az következik, hogy ideális esetben a házikedvencek nagy egyetértésben tölti mindennapjaikat, még a közöttük lévő alapvető különbségek ellenére is. Vagy mégsem?

 

 

Mire figyeljünk az első találkozásnál?

 

Amikor arra kerül a sor, hogy bemutassunk kutyánknak valakit, akit eleddig még sohasem látott, fontos, hogy megfigyeljük testbeszédét, hiszen ily módon is rengeteg információt közöl arról, hogyan is vélekedik az illetőről – legyen bár ember, másik kutya, macska vagy éppen nyúl. Az, ahogy kíváncsian nyújtogatja felé a fejét, turbó fokozaton szimatol, esetleg még toporog is hozzá, mintha nem tudná mihez kezdjen vele, az izgatottság szembetűnő jelei. Orrával megböködheti a nyuszit, mancsával pedig megpróbálhatja megérinteni, talán még egy nyalintás is belefér. Ha mindezt gyengéden teszi, odafigyelve a kis szőrmók törékenységére, akkor jó úton haladunk afelé, hogy összebarátkozzanak.

 

 

 

 

Intő jel, ha lemerevedik, izmai ugrásra készen megfeszülnek, felemelt farokkal lassan és megfontoltan csóvál ("mi is legyen a következő lépés, elkapjam?"), netán nyüszög vagy morog, ugat is mellé. Legyünk résen, soha ne engedjük, hogy a kutya lerohanja a védtelen nyulat! Ebből egyből következhet az is, hogy megcsócsálja, mint valami puha játékot, holott egy nagyon is érzékeny élőlénnyel áll szemben, aki könnyen megijed. Ha van rá lehetősége, eliszkolhat, de szembe is fordulhat a kutyával, doboghat, haraphat. 

 

Ezért is fontos, hogy tegyünk meg mindent az állatok biztonsága érdekében a bemutatásnál!

 

Jó esetben már ismerjük annyira a kutyánk jellemét és temperamentumát, hogy eldönthessük: azzal, ha magunkhoz veszünk egy nyulat, tényleg jót teszünk-e vele, vagy kezdődhet az örökös aggódás? Attól, hogy más kutyákkal jól kijön, és még a macskákat is kedveli, még egyáltalán nem biztos, hogy ugyanilyen nyitottan fogadja majd a nyuszit is. Másként néz ki, másként mozog, teljesen másként viselkedik – legtöbbjük nem lesz képes arra, hogy megvédje magát a kutya túlzott érdeklődésével szemben, mint ahogy egy macska tenné egy jól időzített pofonnal...

 

 

 

 

A kutya viselkedésének ismerete csak a dolog egyik részét képezi, hiszen két teljesen eltérő természetű állatról van szó. Meg kell ismernünk a nyulat is, hogy tudjuk, mire van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, és mi az, amitől megijedhet, ami félelmet kelthet benne. Ha ez utóbbi éppen a kutya, bármennyire is kedvesen bánik vele, a nyuszi számára stresszes lesz az élet, ez pedig idővel náluk is betegségekhez vezethet. Mi sem éreznénk jól magunkat, ha olyan környezetben kellene élnünk, ahol valami miatt állandóan összeszorul a gyomrunk, ahol nem érezzük magunkat biztonságban.

 

 

Egy kis történelem...

 

A kutyák és nyulak évezredek óta élnek az ember mellett, természetesen eltérő minőségben. Már a rómaiak is tartottak vadnyulakat élelmezési célból, azt követően, hogy a Kr. e. 2. században behatoltak az ibériai-félszigetre, és felismerték jelentőségüket. Mivel a nyulak közismerten szaporák, a csapdába esett vadnyulakat elkerített részeken tartották, de úgy tartják, domesztikációról ekkor még nem beszélhetünk. Valódi háziasításuk feltehetően az 5. században kezdődött meg, dél-franciaországi szerzeteseknek köszönhetően. A középkorban az volt a cél, hogy minél nagyobb termetű nyulakat tenyésszenek a húsuk és bundájuk miatt.

 

 

 

 

A nyúltenyésztés új irányt vett a 16. században: a Német-Római Császárság német nyelvterületein akadtak olyan hercegségek, ahol kedvtelésből törpenyulakat tartottak. A különböző fajták megjelenése főként az ipari forradalom korától számítható: a városi lakosság növekedésével a szárnyasok mellett a nyúl lett a fő fehérjeforrás, mivel helyszűkében nem vihették magukkal a nagyobb tanyasi állatokat. A világháborúk során még felhívást is intéztek a brit és amerikai családok felé, hogy nyúltenyésztéssel járuljanak hozzá a katonák ellátásához; az élelem mellett a szőrmére is szükség volt a meleg öltözékhez.

 

A mesterséges szelekció, vagyis a tenyésztés amolyan úri huncutság volt még a viktoriánus korban, a 19. század második felében szervezték meg az első nyúlkiállításokat, ekkoriban nőtte ki magát egy másik ág: a sportcélú nyúltenyésztés. Az első nyúltenyésztő klub Németországban alakult meg, 1874-ben.

 

A 20. században indult el egy újabb hullám: a nyúl, mint házikedvenc népszerűsége pedig egyre nő.

 

 

 

 

Ha visszatekintünk az időben, a kutyák és nyulak kapcsolatáról inkább a vadász és prédája kifejezések jutnak eszünkbe. Nemcsak az ember mellett lett ez így, hiszen a nyúl, mint élelemforrás már ősidők óta rajta van a farkasok és a vadon élő kutyafélék, macskafélék és madarak listáján is.

 

Minden jószándékunk, és az évezredek óta tartó háziasítás ellenére az ösztön ott rejtőzik Buksiban is, tehát korántsem biztos, hogy zökkenőmentesen fog tudni együtt élni egy tapsifülessel.

 

Bármennyire is aranyosak azok a videók, ahol a kutyus és a muszmusz együtt rágcsálja a répát, vagy összebújva szundít, tisztában kell lennünk azzal, hogy a valóság teljesen más képet mutathat. Még csak az sem kell hozzá, hogy a kutya egy óvatlan pillanatban rátámadjon a nyúlra, a puszta jelenléte (mozgása, szaga, hangja) is elegendő lehet egy hiperérzékeny nyuszi számára, hogy sokkos állapotba kerüljön.

 

 

 

 

Nem felejthetjük el azt, hogy ha különböző állatfajok találkoznak egymással, a két fél egymás irányában tanúsított viselkedése gyakran megjósolhatatlan. Ugye megvan az, hogy Morzsi otthon csendben van a ház ura, vagyis a macska mellett, na de amint kilép az utcára, az összes cicát megkergetné?

 

A nyulak nem tudnak elmenekülni, felugrani egy fára, sem a függönyre vagy a szekrény tetejére, ahol nem érheti el a kutya – esetükben tehát még sokkal-sokkal jobban oda kell figyelnünk!

 

Itt jön képbe egy másik tényező, mégpedig az, hogy a kutya falkaállat. A vele együtt élőket szagról, hangról, látványról is azonosítja, és ha jól sikerült a nyúl bemutatása, akkor ezek a tényezők egy életre eldönthetik azt, hogy a kutya úgy tekintsen a nyúlra, mint falkája, vagyis családja része. A vadászkutyafajtáknál ösztönösen is nagyobb lehet a hajtóerő a zsákmány megszerzésére, esetükben még nagyobb körültekintéssel érdemes eljárni.

 

 

 

 

Akkor most lehet tartani egyszerre kutyát és nyulat vagy nem?

 

A kérdés ennél azért összetettebb, hiszen nem mindegy, milyen a szóban forgó kutya és a nyuszi. Meglévő kutya mellé szeretnénk nyuszit? Vagy fordítva? Mennyi idős a meglévő állat? Egy kölyökkutya hamarabb összebarátkozhat egy nyúllal, mint egy felnőtt, kiforrott jellemmel rendelkező eb. De itt is vannak kivételek, olyan, hogy papírforma, ebben az esetben nem igazán létezik.

 

A tréning során, így a bemutatásnál és az ismerkedésnél is alapvető, hogy pozitív megerősítést alkalmazzunk. Hasznos, ha a kutya már tudja a fontosabb vezényszavakat (gyere ide, ül, fekszik, marad, hagyd), és képes legyen végrehajtani, amikor megkérjük rá. Persze nem elég, hogy legyen kontrollunk a helyzet felett, tudatosan kell rá készülnünk, minden lehetőséget számba véve. Mit teszünk, ha a kutya túlzottan barátságos? És mit teszünk akkor, ha nem? Előfordulhat az is, hogy pont a kutya fog megszeppenni a nyúltól, holott az ellenkezőjére számítunk.

 

 

 

 

Ügyeljünk az állatok testi épségére, elsődleges a biztonság! Az „engedjük össze őket, majd meglátjuk mi lesz” korántsem felelősségteljes hozzáállás, márpedig mindkét fél – kutya és nyúl – egyaránt megérdemli, hogy tisztelettel és felelősen bánjunk velük.

 

Kívülről nézve talán aranyos, ha a kutyus folyton puszilgatná a nyuszit, vagy a mancsával tapogatja, de gondoljunk bele, mit érezhet az „áldozat”? Egy kistestű kutya is ijesztő lehet számára, egy nagyobb pedig sérülést is okozhat a törékeny tapsifülesnek.

 

Az nem baj, ha kíváncsi, a túlbuzgóság azonban problémás lehet; értessük meg vele, hogy a „nyomulás” nem a legjobb módszer új barátot szerezni. Senki sem szereti, ha hívatlanul lépnek be személyes terébe – az állatok sem. Segíthet, ha eleinte kisebb távolságot hagyunk a kutya és a nyúl között, így ismerkedhetnek egymás szagával, látványával, hangjával és energiájával, ami pozitív irányba döntheti el a továbbiakat.

 

 

 

 

Betehetjük egy tágas ketrecbe a nyuszit, ahol biztonságban érzi magát, a kutya nem férhet hozzá. Pórázra is vehetjük a kutyát, ha jobbnak látjuk a kontroll miatt. Biztató jel, ha gyengéden megszimatolja, lefekszik a nyúl közelébe, és nézegeti, dicsérjük meg érte, és sűrűn adjuk neki a finomabbnál finomabb falatokat, hogy összekapcsolja a kettőt: nyuszka = jutalom. Ha ez megvan, lassacskán összeengedhetjük őket, folyamatosan figyelve, milyen jelzéseket adnak. És a későbbiekben is csak felügyelet mellett hagyjuk őket barátkozni.

 

 

+ 2 tipp: Etetési időben jobb, ha a nyuszi nem sertepertél a kutya tálkája körül, és figyeljünk arra, hogy mindenkinek meglegyen a saját kis kuckója, ha úgy tetszik, fészke, ahova elvonulhat nyugalomban pihenni.