
Kutyákat akart mérgezni, de ő halt bele
2015. május 28., 12:00
Szerző: B.Zsófi
Kategória: Állatvédelem
Mérget tartalmazó fegyverrel gyilkolta a kutyákat a kínai férfi, aki rövidesen belehalt gaztettébe. Szerencsétlenségükre a társaik is rács mögé kerültek.
Egy korábbi esetet kapott fel újra az internet, mely bizonyítja: a bűnös igenis elnyeri méltó büntetését. A kínai Henan - tartományban élő húsárus éppen azt igyekezett bemutatni kegyetlen társainak, hogy miként kell megölni mérgezett nyíllal a felszolgálni kívánt kutyát. A betárazott puska azonban rosszkor sült el, a mérgezett töltény beleállt a férfi lábába. A mészáros a kórházig sem jutott el, út közben belehalt a sérülésébe - írja a hir24.hu

Forrás: http://www.lifewithdogs.tv/
A férfi öt társát a hatóságok letartóztatták. Vallomásukban arról számoltak be, hogy több ezer kutyát öltek meg ezzel a módszerrel, és lefagyasztották őket. A mérgezett húst később éttermeknek adták el – írja a South China Morning Post.
A helyszíni szemle során a nyomozók összesen 974 kutyatetemet találtak, lefagyasztott állapotban. Szerencsére az elkövetőnek csak 10 mérgezett állat maradványait sikerült értékesítenie a helyi piacokon. A gyanúsítottak a „succinylcholine” nevű mérget használták a kutyák kivégzésére. Ez a méreg nagy mennyiségben a húsfogyasztók halálához is vezethet.
Kína egyes tartományaiban régi hagyomány a kutyahús evés, a piacokon még manapság is előfordulnak ilyen árusok. Úgy tartják, hogy elűzi a rossz szellemeket, és hatásos az impotencia ellen is. Szerencsére az utóbbi időben Kínában is kezd elterjedni a kutyatartás, emiatt a polgárok nagy része kimondottan ellenzi a hagyomány életben tartását.
A mérgezett nyíllal ellátott íj meglehetősen népszerű eszköz a kóbor kutyák befogása során – feltéve, hogy hozzáértő kezekbe kerül. Egy 2014 decemberében megjelent cikkben olyan kutyatolvajokról olvashatunk, akik naponta 8 kutyát lőttek ki 15 cm hosszúságú nyilak segítségével. Azt hihetnénk, ez volt az első kutyamérgezéses eset, amely emberi áldozatot követelve így végződött... Tavaly Guangdong tartományban odáig fajult egy veszekedés két férfi között, hogy egyikük a kezében lévő mérgezett injekcióval vetett véget a másik életének. (forrás) 2012-ben pedig egy állatvédő lett egy kutyahúsárus mérgezett injekciójának célpontja, miközben a kegyetlenkedés ellen próbált fellépni. Nemrégiben Shanghai-ban egy kutyatulajdonos elkeseredésében megfojtott egy kutyatolvajt, miután megtudta, hogy kedvence áldozatul esett az állatkínzónak. Ha Kínában járva még ezek után is kedvet kapnánk egy kis kutyahús megkóstolásához, vegyük figyelembe, hogy az étteremben elfogyasztani kívánt ételünk bizony veszélyes mérget is tartalmazhat.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről
kérünk lájkold Facebook oldalunkat!
Indexkép forrás: ibtimes.co.uk
Jó hír az állatvédőknek: a kormány egymilliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a szervezetek támogatására.
Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy május 27-én, kedden 12.00 órakor megjelenik az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat kiírása.
A kormánybiztos elmondta, hogy az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek eddig soha nem tapasztalt anyagi forrásban részesültek 2021- től kezdődően.
Szigorodhatnak az állatvédelmi tárgyú jogszabályok az új törvényjavaslat szerint
Tuzson Bence igazságügyért felelős miniszter és Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos közös törvényjavaslatának értelmében szigorodhatnak az állatvédelmi tárgyú jogszabályok az állatok fokozottabb védelme érdekében. A javaslat érinti az állatkínzók és illegális állatkereskedők szembeni következetesebb fellépést, az élő állattal való koldulás és élő állat nyereményjáték díjaként való kisorsolásának tilalmát, a felelős állattartás és állatvédelmi oktatás népszerűsítését, valamint a bántalmazott állatok sorsának mihamarabbi, gyors rendezését is.
Börtönökben találnak otthonra menhelyi kutyák
Állatvédelem és reintegráció kéz a kézben – ezt a célt tűzte ki az a különleges program, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága indít el, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával.
Egy román furgonban találtak szörnyű állapotban lévő kutyákat
Megrázó körülményekre bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy román furgon ellenőrzésekor a Kerekharaszti pihenőhelyen.
Néhány állatvédő szervezet állami támogatást kap a szaporítótelepek felszámolási munkájuk miatt
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány legutóbbi kuratóriumi ülésén úgy határozott, hogy több mint 18 millió forinttal támogatja a 2024. év végén elindult, „Brigitta M. ügyként” elhíresült szaporítótelep felszámolásában résztvevő civil szervezeteket. A támogatás célja a mentett kutyák állatorvosi költségeinek fedezése, amely 33 állatvédő szervezet munkáját segíti.