A gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum új épületénél parkoltunk, innen indult a nagyjából 5 kilométeres túránk. A kissé zord, szeles időjárás miatt az általában forgalmas kirándulóhelyen csak elvétve találkoztunk más túrázókkal. A szintkülönbség az út során nem túl nagy, a kilátás mégis mesés volt a völgyek fölé emelkedő sziklaszirtről. Balról jobbra, a Kőkapu-, a Disznócsapás-, a Csuka- és a Meszes-völgy látható.

A tanösvény 8 állomásból áll. A múzeum a járványügyi intézkedések miatt zárva volt. Kutyával nem látogatható, a teraszon van lehetőségük megvárni a gazdit. A faszénégető boksa rekonstrukciója mellett elhaladva az ösvény szélén találjuk az indító táblát, a pihenőpad mellett. Pihenőpadból több is található az út során. A túra jól járható, zöld színű, ötágú levél jelzi, hogy merre folytassuk az utat. Az elágazásoknál néhol tábla is segít abban, hogy ne térjünk le a kijelölt útról. Külön felhívják a figyelmet, hogy pórázon sétáljanak a kutyák. Tövist még a vadak sem tudják kergetőzésre csábítani, de igazodtunk a szabályokhoz és kattant a karabiner.

Hűvös, szürke, őszies napon is nagyon kellemes kirándulás volt kutyával, még ha itt-ott csúszósabb is volt kicsit az ösvény a sziklaszirteknél. Nagyon felkapott, nagyon népszerű hely. Délelőtt vágtunk neki a vadregényes túrának, ezalatt néhány túrázni vágyóval futottunk szembe, párokkal és páratlanokkal.

A fő csapásról letértünk jobbra és a Kőkapu nevű sziklaszirteknél lyukadtunk ki. Mindenképp megéri megejteni ezt a kitérőt, mert igazán szemkápráztató a látvány. Ha a fák még nem növesztettek lombot, zavartalan a kilátás az örökzöld erdőkre és a fehéres sziklával tűzdelt hegygerincekre.

Folytattuk az utat előbb ugyanarra, amerről jöttünk, majd az elágazásnál jobbra fordultunk. Elértük a túra legtávolabbi pontját, innentől a parkoló irányába tartottunk. A Pénzverő-völgybe ereszkedtünk le, tölgyes, bükkös és kőrises vegyeserdőben találtuk magunkat. Terepfutók kocogtak el mellettünk, egy nordic walkingot elszántan űző idősebb hölgy fürgén kapaszkodott fel az ösvényen. Amikor a jól belátható völgy kiürült, elengedtem Tövist. Kirobbanó energiával lőtt ki és szanaszét repültek a megbarnult falevelek a nyomában. Ide-oda cikázva szaglászott és élvezte a mozgást. Pacsirtákkal ébredő kutyakollégák már hagyhattak üzenetet az út szélén, amit olvashatott. Amikor a távolban közeledő embert észleltem, szóltam neki. Megtorpant, azzal a lendülettel felénk fordult és szélvészként száguldott hozzánk. „Nembánt, nemharap, nemmegyoda”, de a póráz újra rákerült. Megnyugtatja a szembejövő embereket.

Gyönyörű hely. A cserkelő út táblát követve vadmegfigyelő leshelyre bukkantunk. A táblán olvasható figyelmeztetéseket érdemes betartani és csendesen közelíteni. Talán kora reggel vagy alkonyatkor lehet esély vadak megfigyelésére. Főleg ha ebben a kutya is partner és nem csap indokolatlanul nagy zajt. Tövis fegyelmezetten lépkedett a nyomomban a keskeny ösvényen. Közeledett az ebédidő, amit a vadak valahol máshol töltöttek. A látványosság így végül az lett, hogy Tövis felmászott a létrán utánunk. Ezt a produkciót már egy vadlesnél is bemutatta. A gond lefelé kezdődött, mert aggódó gazdi vagyok. Előtte voltam és lefelé tolatva haladtam a nyakörvét fogva. Ennek egy szép karmolás lett a vége az arcomon, amikor megcsúszott. Korábbi élményünkből okulva inkább ölbe vettem és learaszoltam vele.

Összefoglalva, remek kutyás túra helyszín, de érdemes korán érkezni. Számunkra nagyon pihentető volt és igazi kikapcsolódás azáltal, hogy kevesen voltunk az erdőben. A behívható kutyákat és a hosszú pórázon futtatható kutyákat is jól át lehet mozgatni. Könnyen járható, de azért ajánlott a túracipő. A hegygerincen sétálva varázslatos képeket lehet készíteni, amiket jól esik együtt visszanézni otthon, forró tea társaságában.