A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Megjelent a Nemzeti kincsünk a kuvasz című könyv

2021. január 12., 06:30


Szerző: S.Zs.


Kategória: Könnyű




Nemzeti kincsünk a kuvasz címmel jelent meg könyv a hungarikum bizottság támogatásával; ebből az alkalomból beszélt a magyar kutyafajták népszerűsítésének támogatásáról a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hétfőn sajtótájékoztatón.



 

V. Németh Zsolt leszögezte, hogy az agrárminisztérium többféle módon is támogatja a magyar kutyafajták egyedszámának bővülését: több tízmillió forintos forrást biztosítanak például DNS-alapú vizsgálatokra és a népszerűsítő programokra is.

 

Hozzátette, hogy a hungarikum bizottság pályázata lehetőséget ad akár könyvkiadásra is, erre volt példa a kuvaszt népszerűsítő kiadvány támogatása. Úgy fogalmazott, hogy a kuvasz "jellemvonásai alapján alkalmas arra, hogy a 21. században is az ember társa maradjon", ennek érdekében például január 1-től már a törzskönyvezésének költségeit is megtéríti az agrártárca.

 

 

Megjelent a Nemzeti kincsünk a kuvasz című könyv
Megjelent a Nemzeti kincsünk a kuvasz című könyv
Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

 

A miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés 2003-ban a magyar kutyafajtákat nemzeti kinccsé nyilvánította, majd 2017-ben a hungarikum bizottság mind a kilenc magyar kutyafajtát, közte a magyar kuvaszt is hungarikummá minősítette.

 

 

V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatót tart a Nemzeti kincsünk a kuvasz című könyv megjelenése alkalmából a Vajdahunyad-várban 2021. január 11-én. Mellette Gálicz Dóra Pusztatenki Erdész nevű
V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatót tart a Nemzeti kincsünk a kuvasz című könyv megjelenése alkalmából a Vajdahunyad-várban 2021. január 11-én. Mellette Gálicz Dóra Pusztatenki Erdész nevű kutyájával és Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke a Ludas Matyi Tulipán nevű kuvasszal.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

 

V. Németh Zsolt megerősítette, hogy támogatnák a hasonló kedvezményeket más kutyafajtáknál is, és azt is megjegyezte, hogy az agrártárca hamarosan kiírja az idei hungarikum-pályázatot, amelynek egyik célterülete a népszerűsítő kiadványok.

 

Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke ismertette, hogy tavaly csaknem 300 kuvaszt törzskönyveztek, szemben az elmúlt húsz évvel, amikor évente körülbelül 200 körüli egyed született.

 

 

 

A Ludas Matyi Tulipán (b) és a Pusztatenki Erdész nevű kuvaszok a Nemzeti kincsünk a kuvasz című könyv megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztató előtt a Városligetben 2021. január 11-én
A Ludas Matyi Tulipán (b) és a Pusztatenki Erdész nevű kuvaszok a Nemzeti kincsünk a kuvasz című könyv megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztató előtt a Városligetben 2021. január 11-én
Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

 

 

Forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

A csodálatos magyar kutyák - ismerd meg a kilenc őshonos magyar kutyafajtát! A csodálatos magyar kutyák - ismerd meg a kilenc őshonos magyar kutyafajtát!
Igazi kincseink ők: sokoldalúak, hűségesek és hatalmas a szívük! Ismerd meg a kilenc őshonos magyar kutyafajtát!

A világon elsőként sikerült felállítani a magyar kutyafajták genomját A világon elsőként sikerült felállítani a magyar kutyafajták genomját
Kiemelt állami feladat az őshonos növény- és állatfajták génállományának megőrzése, a genetikai erőforrások fenntartása - mondta hétfőn Budapesten, a magyar kutyafajták genetikai vizsgálatának eredményeit bemutató sajtótájékoztatón az agrárminiszter.

Szakmai együttműködés keretében segítik a hungarikum kutyafajták fennmaradását Szakmai együttműködés keretében segítik a hungarikum kutyafajták fennmaradását
A hungarikum kutyafajták egészséges fennmaradásának elősegítését, valamint képességeik és genetikai sokféleségük megőrzését célzó szakmai együttműködési megállapodást írt alá Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora és Fernandez Diaz Daniel, a HUKOSZ - Magyar Ebfajták Szövetségének elnöke szerdán Budapesten.

Érkezik a következő kutyás emlékérme: ezúttal a magyar agár főszereplésével Érkezik a következő kutyás emlékérme: ezúttal a magyar agár főszereplésével
A magyar kutyafajtákat bemutató emlékérme-sorozat következő darabja a magyar agarat ábrázolja és október elején, az állatok világnapján érkezik.

Újabb kutyás emlékérme jelenik meg: a vizsla után újabb magyar kutyafajtával bővül a sor Újabb kutyás emlékérme jelenik meg: a vizsla után újabb magyar kutyafajtával bővül a sor
Október elején jelenik meg a következő darabja a "Magyar pásztor- és vadászkutya fajták" emlékérme sorozatnak. Ezúttal egyik pásztorkutyánk képe díszíti majd az érmét.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Irodakutya.com Egyedi kutyás ajándéktárgyak Ebugatta MTI

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
„Egy volt közülünk” – Emlékművet kapott a kóbor kutya, akit egy olasz kisváros fogadott örökbe Hírek - Címlapon
„Egy volt közülünk” – Emlékművet kapott a kóbor kutya, akit egy olasz kisváros fogadott örökbe
Három rendőrkutyát mérgeztek meg Mohácson Hírek - Címlapon
Három rendőrkutyát mérgeztek meg Mohácson