Napi kedvesség - Beengedte a buszsofőr a járműbe a szakadó eső elől menekülő kutyát
2024. június 21., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
A vezetőülésen üldögélve várhatta meg a kutya, amíg megérkezett a további segítség. Közben hálásan fogadta a simiket a kedves sofőrtől.
Miközben szokásos körútját járta a busszal, Stephany K. autóbusz-vezető felfigyelt egy kutyára, aki kétségbeesetten szaladgált a kocsik között.
Mások talán szemet hunytak volna felette, de a négylábú meglehetősen tanácstalannak tűnt, ráadásul az eső is úgy ömlött, mintha dézsából öntenék, így a kedves hölgynek több sem kellett: megállította a buszt és beinvitálta a csatakos kutyust az utastérbe.
Miután a hálás kutyus körbeszimatolta a buszt és köszönt az utasoknak, a sofőr beültette a vezetőülésbe, és simogatta, míg megérkezett a közlekedésfelügyelet egyik munkatársa.
A férfi elvezette a kutyát, hogy biztonságba helyezze - ő pedig egy kicsit bátortalanul, de azért csóválva ugrott be a hatósági autó hátsó ülésére. Az esős hétfő izgalmas eseményét követően a busz tovább folytathatta menetrendszerinti útját.
Mint később kiderült, a kutya véletlenül kódorgott el gazdáitól, akik már nagyon aggódtak amiatt, merre lehet. A jószívű buszsofőrnek hála azonban szerencsésen hazajuthatott családjához, akik ezentúl jobban fognak vigyázni rá.
A közlekedési felügyelet is méltatta a kutyabarát sofőr jócselekedetét:
„Autóbusz-vezetőink közösségünk szemfüles segítői. Mindig ügyelnek a környezetükben lévők biztonságára. Nem meglepő, hogy nap, mint nap megtalálják a módját annak, hogy egy kicsivel szebb hellyé tegyék a világot.”
Forrás: thedodo.com
Indexkép forrás: Facebook/Milwaukee County Transit System
Ilyen boldog ma a kölyökgyárból mentett kutya, aki eleinte csak állva mert elaludni
Daisy, a goldendoodle élete első éveiben nem sejtette, hogy a ketrecen túl is van élet... Új gazdijának hála azonban már tudja, hogy mi az a szeretet - és örömmel viszonozza minden áldott nap. Megható videók!
Őszi kirándulás kutyával - Az évszakkal járó kihívások
Hőmérséklet ingadozás, nedves avar, gyors sodrású folyók... Megannyi veszélyt rejthet a természet ősszel is, de ettől még nem szabad lemondanunk a túrázásról. Mire figyeljünk, ha útnak indulunk?
Tökéletes kikapcsolódás gazdiknak és kutyusoknak egyaránt
A Szent Orbán Panzió gyönyörű természeti környezetben, kutyabarát apartmanokkal, szolgáltatásokkal várja minden kétlábú és négylábú vendégét.
Őszi kirándulás kutyával - Első lépés, a Tervezés
Napsütés, kellemes meleg, friss levegő. Mi is lehetne jobb alkalom egy kis kutyás kimozdulásra, mint az ősz? Mire figyeljünk, mielőtt elindulnánk?
Szerelem első látásra? A dugóban pillantotta meg egymást a két pitbull
Kedves videó egy váratlan találkozásról.