
Nyakig betemetve találtak rá egy kutyára - aztán kétségbeesett nyüszítést hallottak a föld alól
2023. március 14., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
Nem lehetett tudni, hányan vannak még odalent, így puszta kezével ásta ki a kölyköket a férfi.
„Halk nyüszögés ütötte meg a fülem - a föld alól jöttek a hangok” - idézte fel a törökországi Soner Büyümez állatorvos az emlékezetes napot. Éppen egy vidéki farmon dolgozott, amikor kétségbeesett ugatásra lett figyelmes a távolból. Olyan volt, mint egy furcsa segélykiáltás.
„Azonnal odarohantam, és ahogy közelebb értem, láttam, hogy egy kutya csapdába esett. Földcsuszamlás történhetett azon a helyen, ő pedig ott várt ránk, nyakig betemetve. Moccanni sem tudott, csak a feje látszott ki.”

Fotó: Soner Büyümüz
Az augusztusi forráságban szörnyen elgyötört volt, ki tudja, mióta volt beszorulva a földkupac alá. A férfi megragadott egy ásót, és azonnal elkezdte ellapátolni a kutya körül a földet. Ám itt még nem ért véget a történet: ásás közben újabb hangokra lett figyelmes, elhaló vinnyogás ütötte meg a fülét.
Kiderült, hogy a kutya nem volt egyedül: kölykeit is maga alá temette a föld. Miután kiszabadították, Büyümez puszta kézzel folytatta az ásást, nehogy sérülést okozzon az apróságoknak. Nem lehetett tudni, hányan vannak odalent, és hol vannak eltemetve a föld alatt.
Újabb és újabb bucik bukkantak elő, ahogy elkaparta felettük a földet, végül nyolc kiskutyát sikerült kiemelnie a föld alól. Mamájuk nem tágított, amíg mindegyikük elő nem került, egy kivételével épségben túlélték a megpróbáltatásokat. Az állatorvos elmondása szerint állapotuk a helyzethez képest kielégítő volt. Otthonukat a közeli gyümölcsöskertben rendezték be, ahova minden nap vittek élelmet és vizet a mamakutyának, hogy felnevelhesse kicsinyeit.
Forrás: dailysabah.com, thedodo.com
Indexkép forrás: Soner Büyümüz
11 éve várt gazdira az öreg kutyus – Hihetetlenül boldog, hogy örökbefogadták!
Rengeteget mosolyog a kisöreg, annyira hálás, hogy őt választották!
Királyi kalapban pózolnak a mentett kutyák a 2024-es adománygyűjtő naptárhoz
Kate Middleton kalapkészítője kreatív csodáival szeretne segíteni a menhelyi kutyákon.
Apró tacskó kölyköt mentettek a NAV munkatársai biztos halál elől
Egy forgalmas külterületen lettek figyelmesek az apró kölyökkutyára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai – természetesen azonnal a segítségére siettek!
Még gazdija se tudta kiszedni a kutyát a szökőkútból, annyira élvezte a pancsolást
Rettentően jól szórakozott, esze ágában sem volt kijönni a vízből!
10 napon át várt a hűséges kutya a kórház bejárata előtt, hogy újra láthassa gazdiját
Nem tudhatta, hogy apukája már nem fog visszatérni hozzá. Ő mégis várt. Még a szakadó esőben is.